Fotó: Merényi Zita
A pünkösd a karácsony és a húsvét mellett a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe. Mégis, a Szentlélek kiáradása mintha nem lenne annyira benne a köztudatban, mint Krisztus megtestesülése, illetve kereszthalála és feltámadása. Mit gondol, miért?
– Valóban, évszázadokon át mintha megfeledkeztünk volna a Szentlélekről. Ennek okai részben az Egyház történetének alakulásában, a teológiai gondolkodás alakulásában keresendők. A Szentlélek azonban nem feledkezett el rólunk! Ennek köszönhető, hogy a XX. században megkezdődött a Szentlélek felfedezése. XIII. Leó pápa az új évszázadot a Szentlélek Úristennek ajánlotta, és enciklikákat adott ki a Szentlélekről. Ezek hatására elkezdődtek a pünkösd előtti kilencedek, a Szentlélek-misék. Elterjesztésükben a Szociális Testvérek Társasága is részt vett, hiszen lelkiségének középpontjában a Szentlélek Úristen tisztelete és szeretete áll.
Szent XXIII. János pápa pedig új pünkösdért, az Egyház megújulásáért imádkozott, és ennek reményében hirdette meg a II. vatikáni zsinatot, amelynek köszönhetően a Szentlélekről való teológiai gondolkodás is új korszakába lépett. A XX. század második felében indult el a katolikus karizmatikus megújulás, amely elősegítette, hogy milliók megismerjék a Szentlélek csodálatos tevékenységét. 1998-ban, a lelkiségi mozgalmak római találkozóján Szent II. János Pál pápa így imádkozott: „Jöjj, Szentlélek, jöjj, és újítsd meg a föld színét! Jöjj hét ajándékoddal, élet Lelke! Jöjj, egység és szeretet Lelke! Az Egyháznak és a világnak szüksége van rád.” A Szociális Testvérek Társasága 1923-ban alakult, de gyökerei egészen 1908-ig nyúlnak vissza. Az alapítástól kezdve a pünkösd a fő ünnepünk, amely a fogadalomtételek mélységesen szép ünneplésének és a közös küldetésben való megerősödésnek a kegyelmi ideje. Az alapító testvérek Slachta Margittal az élen fölfedezték azt, hogy szükségük van a pünkösdi, tüzes Lélek erejére és kenetére ahhoz, hogy elinduljanak a társadalom és az egyes ember megújulását szolgáló missziójukba.
A szociális testvérek karizmája szentlelkes karizma, és küldetésüket így határozzák meg összefoglalóan: a megszentelő Szeretet küldetésében. Hogyan valósul meg ez a mindennapokban?
– Szentlelkes-szociális karizmánk szerint küldetésünk a társadalom megújítását szolgálja, amely azonban nem lehetséges a Szentlélek megújító, újjáteremtő tevékenysége nélkül. Ahhoz, hogy egy szociális testvér a szolgálatain keresztül hatékonyan elősegíthesse környezete megújulását, szüksége van arra, hogy egyre mélyebben befogadja Isten szeretetét, a szeretet Lelkét, és engedje, hogy ez a szeretet másokra is továbbáradjon. Így sokan megtapasztalják, hogy Isten szeretete gyógyít, sebeket kötöz be, vigasztal, a teljesebb életre vezet. A szociális testvér arra is meghívást kapott, hogy a Szentlélek jegyese legyen, és engedje magát a Lélektől átalakítani, átlelkesíteni. Hogyan történhet meg ez az átalakulás? Hogyan tudok életem minden mozzanatában az életadó, vigasztaló, bátorságot adó Szentlélekhez kapcsolódni? Sokat segítenek ebben közösségünk Szentlélek-imái, amelyek átszövik az egész napunkat. Az imák mindig felébresztik a személyes odafordulást a Szentlélekhez, hiszen ő személy, aki megszólítható! Amikor a mindennapokban átérzem a gyengeségemet, nehéz helyzeteket élek meg, gyakran segít egy fohász: „Jöjj el, Szentlélek Úristen, nálad nélkül semmi az ember.” Azután folytathatom a saját szavaimmal: „Jöjj el, Szentlélek, adj világosságot, adj erőt, jöjj és segíts!” Ilyenkor egyszer csak megérkezhet hozzám egy jó gondolat, egy jó meglátás, és hálát adok azért, hogy a Lélek éppen azt a kegyelmet adta, amelyre szükségem van a továbblépéshez.
A Szentháromságban az Atya és a Fiú közötti harmonikus szeretetkapcsolat mozgatója a Szentlélek. Miért van az, hogy ez a tökéletes harmónia csak nagyon ritkán jelenik meg a mi egymás közötti kapcsolatainkban? Ez tükröződik a világ állapotában is…
– Az egyik ok a mi sebzett emberi természetünk, amely hatással van a kapcsolatainkra is. Itt, a földön a szívünkben hordozzuk a tökéletes szeretetkapcsolat utáni vágyat. Ez is utal arra, hogy Isten szeretetre, kölcsönös szeretetkapcsolatokra teremtett bennünket. Egy másik ok lehet, hogy talán nem kapaszkodunk eléggé a Szentlélekbe, a szeretet Lelkébe. Nem elég tudatos bennünk az, hogy Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által (vö Róm 5,5), és így minden lehetőségünk megvan arra, hogy a szeretet életét éljük. Igaz, mindez küzdelmek közepette történik, de a Lélek megerősítő társunk lehet ezen az úton. A Lélek megismerteti velünk azt, hogy mit jelent az Atya szeretett gyermekének lenni, és mit jelent Jézus testvéreként élni, vele eggyé válni, vele egy szív-egy lélek lenni. Boldog Salkaházi Sára szociális testvér így imádkozott: „Szeretetet gyújts bennem, szeretet Istene! Jöjj, Krisztusom, vedd birtokba szívemet, és szeress, szeress, szeress bennem!”
Szeretem ezt az imát, hiszen kiutat és megoldást kínál azokban a helyzetekben, amikor épp nem tudok szeretni, bár akarok. Ha átélem a szeretet hiányát, kérem az Urat, hogy ő szeressen bennem. Azt is kérem, hogy gyógyítsa meg a szeretet hiánya okozta sebeket, hadd váljanak az én sebeim is az ő feltámadásának erejéről tanúskodó sebhelyekké.
Az Ön hite is különböző fejődési szakaszokon ment keresztül. Hogyan mutatkozott meg ezek során a Szentlélek?
– Keresztény családban nőttem fel, de tizenkilenc éves koromban volt egy megtérés-élményem. Első évfolyamra jártam a szegedi egyetemre, minden új volt számomra, sok kihívással találkoztam, és ezek közepette elveszettnek éreztem magam. Ekkor találkoztam egy idős szociális testvérrel, akinek a tekintetén keresztül rám ragyogott Isten szeretete. Azt mondtam magamban: ha ő ennyire tud szeretni – mindenkit fogadott, aki felkereste, a romákat, a szegényeket, az egyetemistákat –, akkor mégiscsak léteznie kell annak a Jézus Krisztusnak, akiről beszél. Egy rövid, személyes imában átadtam az életemet Krisztusnak, és azt mondtam: „Uram, ha te valóban az vagy, akiről Wágner Viktória testvér beszél, akkor tégy csodát az életemben! Most itt vagyok a Rókus-templomban, innen megyek vissza a kollégiumba, és mire hazaérek, kérlek, változtass engem új emberré!” Ez a csoda akkor megtörtént velem. A kollégiumba visszaérve átéltem, hogy új szívem lett. Az a szív, amelyik azelőtt gyötrődött, szenvedett, és kétségek közt vergődött, egyszerre betöltetett Isten szeretetével. Hiszem, hogy a Lélek ott volt bennem már a keresztség óta, de szükség volt az én tudatos döntésemre: Uram, Jézus, átadom magam neked. Amint tudatos hittel beléptem a Jézussal való kapcsolatba, fölszabadult bennem a Szentlélek szeretete, és összekapcsolt Istennel. A következő fél évet Isten örömében éltem meg, szeretni tudtam az embereket, élő hitben jártam. Új kapcsolataim születtek, jó irányba változtak meg körülöttem az emberek.
Ám néhány év elteltével ismét átéltem azt, hogy gyenge vagyok, nem tudok szeretni, ítélkezem, összehasonlítgatom magamat másokkal. Szeretném teljesen követni Krisztust, de sok helyzetben ez egyszerűen nem megy. Kezdtem újra elkeseredni. Ez 1978–1979-ben történt. A szocializmus földalatti katolikus közösségeiben egyszer csak kezdett híre terjedni annak, hogy egyes emberek konkrétan is megtapasztalják a Szentlélek kiáradását. Szeged környékén szolgált akkoriban Zselepszki György atya, aki beszélt nekem a Szentlélekről, arról, hogy lehet kérni a Lélek keresztségét. Úgy éreztem, nincs vesztenivalóm, meg kell tapasztalnom a Szentlélek erejét és kegyelmét, hogy valóban új emberré válhassak. A Szentlélek kiáradásáért való ima gyümölcseként egyre mélyült a hitem, a személyes kapcsolatom Jézussal és a Szentlélekkel, s elkezdtem rendszeresen imádkozni. Tanulgattam, mit jelent a Lélek indításait észrevenni a mindennapokban, és követni azokat. A Szentlélek néhány éven belül elvezetett a Szociális Testvérek Társaságába, ebbe a Szentléleknek szentelt közösségbe, ahol elkezdtem rátalálni arra az életre, amit egyszerűn így lehet összefoglalni: szentlelkes élet.
Amikor tíz évvel ezelőtt, elöljáróként rosszindulatú betegséget diagnosztizáltak Önnél, hogyan élte meg a Szentlélek jelenlétét?
– 2007 őszén részt vettem a budapesti Városmisszió eseményeiben. Közben az a gondolat foglalkoztatott, mi az én misszióm azon túl, hogy elöljáró vagyok. Egyik nap elmentem a budai Szent Imre-templomba, ahol kiállították Lisieux-i Szent Teréz ereklyéit. Odamentem az ereklyéket tartalmazó ládához, rátettem a kezem, és föltettem a kérdést: „Uram, mi az én küldetésem?” Azonnal megszólalt a szívemben a Jézustól jövő válasz: „Szeress a szenvedésben!” Nagyon hálás vagyok azért, hogy a Szentlélek segítségével meghallottam az Úr szavát, mert ez hívás, ez a küldetés erőt, bátorságot és reményt adott nekem a betegség nehéz hónapjaiban. Hittem, hogy az Úr valóban velem van mindenben, amit átélek, és csak egyet kér tőlem: szeressem őt éppen abban a helyzetben, amiben vagyok.
Az ilyen helyzetekben bukunk el, ilyenkor rendül meg a legjobban a hitünk…
– Igen, a bajban hajlamosak vagyunk arra, hogy elfogjon bennünket a félelem, az aggódás, a kétségbeesés, a reménytelenség. A Szentlélek azonban a betegségben is megadja nekünk a kegyelem fényét, és kegyelemről kegyelemre vezet bennünket. A betegséggel való küzdelem során ismertem fel, hogy Krisztus teljesebb életközösségre hív magával. A filippieknek írt levél sorai örökfogadalmam óta, így ma is sokat jelentenek számomra: „Hogy megismerjem őt, feltámadásának erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hogy hozzá hasonulva a halálban, eljussak az örök életre is” (Fil 3,10–11). Az öregedés, a betegség folyamatát sokszor hanyatlásként éljük meg, és bizonyos értelemben az is. Ám ennek az útnak van egy rejtett vonulata is: valójában az élet teljessége, az örök boldogság felé haladunk a Szentlélek vezetésével. A földi élet vége nem jelenti az élet végét. Éppen a betegség, a veszteségek, az öregedés adhat egy új perspektívát: az örök élet távlatát. Ez hatalmas felfedezést jelentett számomra. Ha jól értjük ezt a perspektívát, s ennek mentén jó célokat tűzünk magunk elé, akkor mindez új értelemmel, új lendülettel tudja megtölteni az életünket, és így rácsodálkozhatunk arra, hogy a Szentlélek minden elképzelésünket felülmúlóan tud cselekedni, új kezdeményezéseket elindítani gyengeségeink és korlátaink közepette – Isten örömére és dicsőségére.
Tanácsadó szakpszichológusként és szupervizorként hogyan tapasztalta meg a Szentlélek jelenlétét, segítségét?
– Segítőszolgálataim közben világossá vált számomra, mennyire fontos megértenem a keresztény emberképet, hiszen az jelentősen befolyásolja azt, ahogyan másoknak segíteni próbálok. Emellett mélyebben meg kellett értenem azt is, hogy mit jelent a spiritualitás jelenléte a pszichológiai tanácsadásban és a szupervízióban. A keresztény antropológia alapján a segítségért hozzám fordulókra úgy tekintek, mint Isten képmását magukon hordozó emberekre. Ez az istenképmásiság alapvetően azt jelenti, hogy legbensőbb lényegünk a szeretet, mert Isten a szeretet. Ezért minden ember a szeretet utáni végtelen vággyal születik erre a világra. Ha önmagunk legmélyén Isten szeretete vagyunk, akkor az igazi fejlődés abban áll, hogy visszatérünk ehhez a szeretethez, lényünk legmélyéhez, igazi középpontunkhoz, Istenhez, és elkezdjük befogadni a szeretetét. Ez a kapcsolat segít bennünket a szeretet továbbadására, az öntranszcendenciára. Segítőszakemberként tehát arra hívott engem minden egyes tanácsadói vagy szupervizori helyzet, hogy megnyissam a szívemet Isten előtt és a másik személy előtt, hogy igaz, őszinte kapcsolat szülessen közöttünk, amelyben a Szentlélek jelen van szelíd fényével és inspirációival. Hiszem és tapasztalom, hogy a Lélek segít megérteni önmagunkat, mozgatórugóinkat, segít, hogy túllépjünk az akadályokon és a nehéz helyzetekben is megtaláljuk az értékes kincset. Így visz közelebb bennünket a kibontakozáshoz. Ahhoz, hogy a beszélgetéseinkben felismerjük a Lélek jelenlétét és vezetését, szükségünk van arra, hogy kialakuljon bennünk a spirituális figyelem és a spirituális tudatosság. Annyi mindenre összpontosítunk a mindennapi élet eseményei közepette, hiszen számtalan inger, benyomás ér minket a külvilágból és belülről is. A spirituális figyelem és tudatosság az a hozzáállás, amelynek a segítségével megpróbálom felismerni a Szentlélek jelenlétét és működését a környezetemben, az engem érő hatásokban és a szívem belső rezdüléseiben.
A világ mentális állapota nézetem szerint alapvetően attól függ, miként van jelen közöttünk a Szentlélek, befogadjuk-e a szívünkbe Krisztus szeretetét. Ez határozza meg az egymás közötti kapcsolatainkat, és végső soron az emberiség sorsát is, hiszen a Szentlélek bőséges kiáradása jó irányba változtatná meg az egész világot.
– Slachta Margit egyik karácsonyi írásában föltette a kérdést: miért is jött le a földre Isten Fiaként Jézus? Nem akart különleges vezető lenni, sem hadvezér, sem nagy tanító, sok minden nem akart lenni. A szegénység, a teljes kiüresedés útját választotta azzal, hogy eljött közénk. Hát akkor miért jött el? Jézus azért testesült meg, mondja Margit testvér, hogy elhozza közénk a szeretetet. Jézus mondja: „Tüzet hozni jöttem a földre, mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon?” (Lk 12,49). Ez a szeretet maga a Szentlélek, a megszentelő Lélek, az újjáteremtő Lélek, a szeretet és igazság Lelke, a tüzes, pünkösdi Lélek. Slachta Margit ebben látta szentlelkes-szociális hivatásunk lényegét: legyünk a megszentelő Szeretet tanúi, sugározzuk az ima, a lelkiség és a szeretet szellemét, és közösségünk legyen a szeretet tűzhelye. A mi küldetésünk a társadalom megújítása, amelyhez szükséges a szociális bajok és gondok enyhítése, orvoslása. Ezek gyökerénél lényegében mindig ott találjuk a szeretet hiányát és a lélektelenséget. Ennek legmélyén pedig ott rejlik az, hogy megfeledkeztünk arról: az Atya gyermekei vagyunk, és minden ember a testvérünk, mindenki az Atya gyermeke. Ezért a mi dolgunk az, hogy – mások helyett is – naponta „beleálljunk” Isten szeretetébe, és minden embertestvérünk számára kérjük áldását, szeretetének kiáradását. A szociális testvér hivatása az, hogy testvére legyen mindenkinek, akihez Isten küldi a mindennapokban. Az élet sokféle területén szolgálhatunk, de mindannyiunkat összekapcsol az, hogy a megszentelő és újjáteremtő Szentlélek tanúi szeretnénk lenni.
