Szépség, mesterség, tekintély

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Lengyel Intézet közös rendezvényén a témakör legfontosabb lengyel és magyar ismerői fejtették ki gondolataikat. Zbigniew Herbert a kortárs irodalom egyik legfontosabb, leggyakrabban fordított szerzője. 1924 októberében született Lembergben, amely ma Ukrajnához tartozik. Apai nagyapja angol volt, és nyelvtanárként került Lembergbe. Maga Zbigniew a második világháború idején titkos egyetemen végezte tanulmányait, és részt vett az ellenállásban. Később kereskedelmi diplomát szerzett, jogot és filozófiát is tanult, dolgozott bolti eladóként, bérszámfejtőként, félállásban időmérőként. Első kötete harminckét éves korában jelenhetett meg.

A rendszer szabadulni igyekezett tőle: 1958-tól hosszabb ösztöndíjakat adtak neki Görög-, Német- és Franciaországba. Utazásainak legvonzóbb gyümölcsei a klasszikus ihletésű, nagy műveltségről tanúskodó esszéi, melyekben szívesen nyúl vissza a letűnt korokhoz. Töprengései a XX. századi ember vallomásai; az emberé, aki lázasan keresi az örök értékeket. A sok utazás hírnévhez is juttatta: rangos nemzetközi elismerésekkel jutalmazták. A nyolcvanas években a lengyel ellenzék meghatározó alakja lett, csatlakozott a Szolidaritás mozgalomhoz. 1987-ben Párizsba emigrált, és csak 1992-ben tért vissza hazájába. Bár neve időről időre felmerült az irodalmi Nobel-díjjal kapcsolatban, 1996-ban végül nem ő, hanem általános meglepetésre egy költőnő, a krakkói Wislawa Szymborska kapta a Nobel-díjat, tizenöt-húsz évre beteljesítve ezzel a lengyel esélyeket. Herbert alig két évvel később, 1998 nyarán elhunyt Varsóban.

A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében tartott emléktanácskozáson négy-négy magyar, illetve lengyel előadó szólalt fel. Pálfalvi Lajos műfordító, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora az esszéíró Herbertről adott áttekintést, akárcsak Pályi András. Felvidéki írónk, Tőzsér Árpád pedig Herbert közép-európaiságát elemezte. Egy fiatal lengyel filozófus, Adam Workowski Herbert állandó vershőse, Cogito úr talányos egyéniségét boncolgatta. A nap egyik valódi csemegéje a krakkói Jagelló Egyetem tanára, Wojciech Ligeza előadása volt: Miért sürögnek a költők a madarak és a kövek között? Vagyis megállapítható: míg a magyar kulturális életben Herbert életművének általános vizsgálata folyik, addig a lengyelországi szakirodalom – érthető módon – nagyságrendekkel előrehaladottabb, és már a kifinomultabb részletekkel foglalkozik.

A konferencia befejezéseként Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész összegezte Herbert munkásságának magyar befogadását, hatástörténetét. Felidézte a makacsul tovább élő legendát, miszerint 1956. október 23-án Herbert jelen volt a budai Bem-szobornál zajló tüntetésen, sőt beszédet is tartott. A tény ezzel szemben az, hogy Herbert csupán egyszer járt hazánkban, 1979-ben – ám októberi forradalmunk idején elhíresült verssel tisztelgett a magyar ügynek. A Lengyel Köztársaság parlamentje, a Szejm még tavaly júliusban úgy határozott, hogy a 2008-as esztendőt hivatalos Zbigniew Herbert-emlékévvé nyilvánítja. A döntés indoklásában a honatyák megállapítják: „Az értékek válsága és a fájdalmas reménytelenség időszakában Herbert szilárdan kitartott az értékek oldalán: a művészetben a szépség, a mesterségbeli tudás és a szellemi tekintély mellett; az életben az erkölcsi törvények mellett, élesen szétválasztva a jó és a rossz fogalmát. Sokak számára megrázó sorsú és rendíthetetlen író volt, a hűség megtestesítője – a szó iránti hűségé. Bátor és független gondolkodóként, költészetében a szabadság szeretetét hirdette, az egyén méltóságának hitét és az erkölcs erejét. Meghonosított a lengyel nyelvben egy parancsolatot: Légy hűséges Hozzá!” Az emlékkonferencia lezárásaként bemutatták a Levegőből sodort kötél címmel a Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelent könyvet, amelyben magyar költők és írók vallanak Herbertről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.