Szenvedéllyel keresve…

Realitás vagy túlzás; nyitottság vagy félelem; hit vagy reménytelenség: mit engedünk gondolatainkba, érzelmeinkbe, lelkünkbe, s a befogadott gondolatokat hogyan továbbítjuk kapcsolatainkban? Sodródunk, alkalmazkodunk – vagy megéljük a hitünket?

Carlo Carretto alábbi sorai évtizedekkel ezelőtt jelentek meg az Atyám, reád bízom magam című kötet előszavában, de napjainkban is aktuálisak: „Ne mondjátok többé: »Minden össze fog omlani«, hanem mondjátok – és ez igaz -, »Már minden a földön hever«, és észreveszitek majd, hogy sokkal érdekesebb és örömtelibb, ha nem az elöregedett, tönkrement múlt védőinek, hanem az új jövő építőinek tartjátok magatokat. »Hagyjátok, hogy a holtak eltemessék halottaikat« – mondta Jézus. A te dolgod most az, hogy hirdesd az ő országát. Mindent összevetve igazán nem szükséges arra gondolnunk, hogy a világ végéhez közeledünk.”

A fiatalokkal és a szenvedélybetegségekkel kapcsolatban sokan gondolják úgy a világon és hazánkban is, hogy nincs tovább. A közelmúltban váltak ismertté az ESPAD Report 2007 elnevezésű kutatás eredményei. A felmérés keretében tizenhét európai ország, köztük hazánk is reprezentatív mintán gyűjt adatokat a tizenhat évesek dohányzásáról, alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól, vizsgálja, összehasonlítja a számokat, trendeket.
A dohányzás terén a középmezőnyben találhatók a magyar fiatalok. Európában a megkérdezett diákok 58%-a, Magyarországon pedig 65%-uk már legalább egyszer kipróbálta a cigarettát. Havi rendszerességgel 28, illetve 33%-uk dohányzik. A naponta rágyújtók száma valamennyivel magasabb az európai átlagnál (18%); minden ötödik diák már függő (ez napi 10-15 szálat jelent). Az alkalmi és rendszeres dohányzás elterjedtebb a lányoknál, mint a fiúknál, viszont lassú csökkenés figyelhető meg mindkét nemnél.

Ami az alkoholfogyasztási szokásokat illeti, 2007-ben a vizsgált fiatalok 61%-a vallotta magát rendszeres fogyasztónak Európában, Magyarországon ez az arány 59%. A magyar fiatalok az európai átlagmennyiséghez képest több töményet isznak, és kétszer annyi bort. A „nagyivás” – egymás után legalább öt ital elfogyasztása – szintén elterjedt: Európában a fiatalok 43%-a, Magyarországon minden harmadik diák legalább egyszer ivott ekkora mennyiséget a felmérést megelőző hónapban. A tendencia sajnos a hétvégi nagy ivászatok irányába tolódik. Ebben az évben néhány országban ugrásszerűen megnőtt az alkoholmérgezésben elhunyt fiatalok száma. E jelenséget sokan már a válság, illetve a válságkommunikáció számlájára írják, beavatkozásokat sürgetve, de jelenleg még igen nehezen értelmezhető a helyzet.

Az európai országokban csökken a gyógyszereket alkohollal keverten kipróbálók, használók száma, Magyarországon viszont folyamatosan nő az arányuk. Az orvosi javaslat nélkül nyugtatót, altatót szedő fiatalok száma Magyarországon igen magas, ennél csak Csehországban vannak többen.
Magyarországon fordul meg a legtöbb fiatal fejében az öngyilkosság gondolata. Csaknem minden negyedik megkérdezett azt válaszolta: már felvetődött benne, hogy véget vessen az életének. A lányok 30%-a (!) gondolt már öngyilkosságra.
Európában minden ötödik – Magyarországon minden hetedik – diák kipróbált már valamilyen tiltott szert. Ezek közül a legnépszerűbb továbbra is a marihuána, amelyet minden harmadik diák könnyen beszerezhetőnek tart.
Ezeket az adatokat olvasva próbáljunk meg nem rágyújtani, ne nyúljunk a pohár után, ne kapjunk be valami könnyű kis nyugtatót, hanem megfontolva fogadjuk be II. János Pál következő gondolatait.

„Sok fiatal és felnőtt ember meghalt, vagy eljutott a halál küszöbére, míg mások legbensőbb valójukban és képességeikben károsulnak. A fiatalok kábítószer-fogyasztásának sokféle magyarázata van. Növekedésük kritikus szakaszában fordulnak a kábítószerekhez, mert rosszul élnek, nehezen találják meg helyüket a társadalomban, félnek a jövőtől, egy illuzórikus, hamis világba menekülnek. Az ifjúkor számtalan megpróbáltatással és kérdőjellel jár együtt. A fiatal keresi az élet értelmét és a jövőre vonatkozó jó döntéseket. A kábítószerek növekvő kereskedelme és fogyasztása azt jelzi, hogy reményvesztett világban élünk, amely nem lát maga előtt hiteles emberi és lelki utakat. Ezért sok fiatal azt hiszi, hogy minden viselkedés egyenértékű. Nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, nem ismerik az erkölcsi határokat.”

Ha a pápa diagnózisértékű szavaihoz hozzáillesztjük az egyik hazai hírportál mondatát, amellyel az ismertetett kutatási adatokat vezeti be: „szüleik jól bevált szenvedélyeit követik a magyar tinik”, a keserűség ellenére talán körvonalazódhat a kilábalás.
A változáshoz minta, mintaadás kell.
Hitünkre alapozva készek vagyunk-e, tudunk- e hitelesen reményt sugározni a reményvesztett világban? Nem mondani, kinyilatkoztatni, hanem megélni, átadni, továbbítani…
Keressük-e azokat az alkalmakat, helyzeteket, lehetőségeket, formákat, módszereket, amelyek a nemzedékeket összekapcsolják, és nem szétválasztják, amelyek az örömhírre alapozva nem elidegenítik, hanem összekapcsolják a korosztályokat?
Elfogadjuk-e nyitottsággal, hogy a szülők lehetnek jobb szülők, s a gyerek megérkeztével nem befejeződik, hanem folytatódik szülővé válásunk?
Látjuk-e, felfedezzük-e a szülőtársakkal, köztük a gyermeküket egyedül nevelő szülőkkel kapcsolatos küldetésünket? Szolidárisak vagyunk-e velük? Meg tudjuk-e osztani örömeinket, kérdéseinket, bánatunkat, s a megosztásból tovább tudunk-e lépni a közösség irányába?

A felsorolt kérdésekre, szempontokra a fiatalok nyitottak, ugyanakkor bizonytalanok.  Testükben-lelkükben nap nap után megélik a változást: a hormonok működésétől a kapcsolatokig. A felnőttek, az előző korosztályok képmutatását gyűlölik, lázadnak ellene, viszont az igazi jó szóra, gesztusra hasonlóval válaszolnak. Félnek a félelemtől, de erősnek próbálják mutatni magukat, bármi áron. A szolidaritás igen erős közöttük, figyelnek és hatnak egymásra, éppen ezért el is tudja őket sodorni bármi, olyasmi is, amit esetleg a felnőttek, a társadalom szankcionál, büntet.
A fiatalok napról napra keresik a mintát, az azonosulás lehetőségét, a változást, a fejlődést, de ezt hol szemérmesen elrejtik, hol tüntetően mutatják.
A szenvedélykeltő szerek használata mögött jobbára a kíváncsiság, a mintakövetés, a fájdalmak és a szorongás elviselhetőbbé tétele áll – tehát ez is útkeresés.
Mindezek ellenére vagy inkább épp ezért higgyünk Henri Boulad misztikus látomásának, amelyet a fiatalokkal kapcsolatban megfogalmazott. Tegyünk érte, hogy igaza legyen.

„Az ifjúságot tekintem a megígért »új ég« előjelének egy »új föld« fölött. Az ifjúság a jövendő szakramentuma, az ifjúság az a remény, amely nemzedékről nemzedékre arra mutat, hogy a világ nem öregszik, és hogy valaki mindnyájunk jövője számára letette a biztosítékot. Egy pillantás az ifjúságra szabaddá teszi látómezőnket, ellátunk a világ végéig. Én legalábbis látom benne ezt az eszkatológikus mozzanatot. Előre jelzi a parúziát, amelyben mindnyájan ragyogó fiatalok leszünk. Most azonban még lényeges tennivalónk van, mindenekelőtt a nyitottságunkat növelni, hogy Isten társalkotói lehessünk, és a Szellem szabadságában táncolók.”