A jelkép ősi, már az Ószövetség is át van szőve vele: kezdve Ábeltől, az első pásztortól a pátriárkák, a bírák és a királyság korának megannyi pásztoráig, akikből nemegyszer próféta vagy uralkodó lett. A Szentírásnak eleven tapasztalata volt tehát arról, milyen ember az, aki jól tudja pásztorolni a rábízottakat. Vannak rablók, akik nem az ajtón át mennek be az akolba, vannak béresek, akik haszonért és nem önfeláldozó lelkesedésből végzik feladatukat. Nemcsak általános hasonlatként, hanem nagyon is konkrét valóságként kell ezeket a képeket olvasnunk, felidézve olyan alakokat, mint például a pásztorból királlyá lett, s végül hűtlenné vált Saul, vagy a bűnbánatban hivatásához felnövő, de eredetileg szintén a mezőn legelő állatok mellől elhívott Dávid.
Jézus első szava, első mondata ebben a távlatban nyer különös jelentőséget: Én vagyok a jó pásztor. Egyes szövegvariánsok így hozzák ezt: Én vagyok az, aki a jó pásztor, még jobban nyomatékosítva azt, amit Jézus a hallgatóval közölni akar: volt sok pásztorotok, éltetek sok terelővessző alatt. Volt olyan, amely édes volt, de végül romlásba vitt. Volt olyan, amely kemény volt, de éreztétek, hogy megőriz. Volt olyan, amely kegyetlenül sújtott, s végül csak pusztulástokra, nem épüléstekre vált. Én vagyok a jó pásztor. Akik előttem voltak, akik utánam lesznek, mind hozzám való viszonyukban értékelhetők.
Melyek a pásztor jézusi jóságának ismertetőjegyei? Életadás – egyfelől a jó pásztori szolgálat révén a juhok életének bőségre juttatása, másfelől az élet feláldozása értük. Ismeret – nem egyszerűen annak tudása, ki tartozik a nyájhoz, és ki nem, hanem valódi, mély és belső ismeret, ahogyan azt másutt, ugyancsak Jánosnál olvassuk: Jézus „tudta jól, hogy mi lakik az emberben”. Nyitottság – a más akolból való juhok gondolata alapvetően a zsidóságon túl a pogányokhoz is intézett meghívást tartalmazza, ugyanakkor eszünkbe juttatja, hogy a világban, az egyházi lét látható keretein túl is folyton előttünk jár Jézus. Egység – az „egy akol és egy pásztor” gondolatában nem csupán arról van szó, hogy Jézusban többé nincs zsidó és nincs pogány, hanem valami jóval többről, arról az éltető és életadó egységről, amelyet az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus a szőlőtőke és a szőlővesszők hasonlatával ír le. Így értjük meg Jézushoz való viszonyunk csodálatos voltát, de annak fontosságát is, hogy ezt a napot a jó pásztorokért való imádságnak szenteljük.
