Az elején az elbeszélés ziláltan, gyorsan szalad – akárcsak Mária Magdolna a sírtól az apostolokhoz, vagy Péter és János a sírig. Ez a zaklatott futás lassul le, majd áll meg végül teljesen az üres sírkamrában. Az evangélista úgy tudósít, mint egy mélyen megérintett szemtanú: a szinoptikus evangéliumok megannyi részletéről nem tud, mintha felfokozott lelkiállapotában nem is vette volna észre, nem is tudatosította volna magában őket; ám meglepő pontossággal ír az üres sír belsejéről, arról, milyennek látta a kőlapot, amelyen az Úr teste feküdt. Leírja, hogy először még csak kintről, az ajtónyíláson át látta „az otthagyott gyolcsleplet”. Azután – Péterrel betekintve – már szól a leplek mellett a Jézus fejét takaró kendőről is, amely „külön feküdt összehajtva egy helyen”. Végezetül pedig be is lép a sírba. Ez az a pont, ahol megáll az elbeszélés ideje. A futás után a szemtanú személyes, egyvalamire koncentráló beszámolója következett; most pedig mintha minden elhallgatna és elcsöndesedne. A felismerés pillanatai ezek. „Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” Ebben a pillanatban született meg a húsvéti hit, amely mind a mai napig él az egyházban, nemzedékről nemzedékre áthagyományozva, a Szentlélek által őrizve, óva és feltárva. Mi a legnagyobb húsvét hajnali belátás? Az, hogy mindennek be kellett következnie. Jézus tanítása, három évig tartó nyilvános igehirdetése semmisült volna meg a kereszten, ha nem érkezik el a feltámadás hajnala. Ha valaki csak meghal értünk, az még kevés lett volna – valakinek fel is kellett támadnia értünk! Joggal visszhangoznak itt Pál szavai: „Ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,15). Péter és János, amint állnak az üres sírban, amint szemlélik belsejét, minden bizonnyal visszaemlékeznek Jézus szavaira: „Leteszem az életemet, hogy újra fölvegyem. (…) Hatalmam van a letételére, és hatalmam van az újrafölvételére” (Jn 10,17-18). Mindez nemcsak tanítás, hanem élet is. Nem puszta eszme, hanem kézzelfogható valóság. Valami, amit szemmel lehet látni. Nem mítosz, nem legenda, nem mese, hanem tapasztalat. Ez a mi hitünk. Így járuljunk mi is húsvétkor az üres sírhoz!
