Együtt, egymásért?

– Egy tanulási folyamatban vagyok már tíz éve. Azt látom, hogy van sok nagyszerű kezdeményezés, vannak lelkes, karizmatikus emberek, akik kicsit megszállottjai is az ügynek, és sokan közülük küszködnek ezen a területen. De telnek az évek, és nem látom, hogy cigányügyekben nagyon előrehaladna az ország.
Az egyházzal szemben mindig nagy elvárások fogalmazódnak meg. Biztosan vállalhatnánk többet, de a cigányság helyzetével kapcsolatos problémák olyan mélyen gyökereznek, hogy az egyház önmagában képtelen megoldást kínálni rájuk. Amíg a társadalom nem áll az ügy mellé, a pasztoráció túl sokat nem tud tenni. Ha nem tekintjük testvérnek egymást, nem sok jóra számíthatunk. Össznemzeti érdek a cigányság problémáinak enyhítése. Köztük is sokan vannak, akik felismerték, hogy magyarok és cigányok egy nemzetet alkotnak, hogy együtt kell megoldásokat találnunk. Nagyobb empátiára, együttműködésre volna szükség. A jelenlegi légkör azonban épp ez ellen dolgozik. Egyre erőteljesebbek a rasszista indulatok. A fő problémákat persze mindig el lehet vinni etnikai feszültségi szintekre, ez a politikának mindig is eszköze volt. Ellenségképeket kell kialakítani, és akkor nem kell foglalkozunk az aktuális kérdésekkel.

– Mégis, mit tehet az egyház, a lelkipásztor ezen az ingoványos területen?
– Az egyik legfontosabb teendő a szemléletformálás, amelyben a pasztorációnak fontos feladata lenne. A legtöbben nem ismerik a cigányság múltját, hogy miként jutottak jelenlegi helyzetükbe, és rendkívül sok sztereotípia alapján gondolkodnak róluk. Olyan hibákért teszik felelőssé őket, amelyeket nagyrészt a többségi társadalom és az elmúlt politikai rendszerek követtek el, beleértve a rendszerváltozás utáni kormányokat is. Rendkívül kevés pozitív példa jelenik meg a médiában, pedig ezek árnyalhatnák a velük kapcsolatos gondolkodást. Nem volna szabad általánosítani. Ha jól tudom, Székely János püspök már meg is írt egy cigányságismereti tankönyvet, amelyet legalább a katolikus iskolákban használhatnának is, hogy megismerjék a gyerekek a cigányság történetét, azokat a személyeket, akik művészként vagy a történelemben fontosabb szerepet játszottak, hogy a cigányság presztízsét ezáltal is emeljük egy kicsit. Lehetne beszélni a magyar forradalmakban vállalt szerepükről, arról, hogy a magyarok mellett voltak 1848-ban és 1956-ban is, de az 1989-es marosvásárhelyi lázadások idején szintén segítették őket a felbőszített románokkal szemben.

– Az egyik legjelentősebb gond a cigányság foglalkoztatottsága – ezen csakugyan nem az egyház tud segíteni…
– A cigányság körében tapasztalható drámai munkanélküliségi adatoknak nem az ő vélt lustaságuk az oka. Amíg volt munkalehetőség a rendszerváltozás előtt, a magyar és cigány férfiak foglalkoztatottsága százalékosan nagyjából megegyezett. A hatalmas iparvállalatok összeomlása után a képzetlen vagy alacsony iskolai végzettségű cigányok már nem tudtak elhelyezkedni segédmunkásként. Ma már piacképesebb tudásra volna szükség, és legalább középiskolai végzettségre. De a mezőgazdaságba sem állítható be a cigányság egyik pillanatról a másikra: az nagyon fegyelmezett munkaerőt kíván, és ebbe ők nem tanultak bele. Évszázados hátrányokat kell behozniuk. Ezért nem őket kell kárhoztatni.
Senki nem foglalkozik ezekkel a problémákkal a maguk összetettségében, csak választások környékén, a bal- és a jobboldalon egyaránt. Lehet, hogy van jó szándék a politikusokban, de nincsenek átfogó programjaik a jövőre nézve. És később sem igen fognak foglalkozni ezzel, mert rengeteg egyéb feladat vár rájuk.
Nemrég Dobogókőn tartottam lelkigyakorlatot harminc cigány értelmiséginek. Ott él bennük a vágy, hogy segítsenek az övéiknek. Ugyanakkor elmesélték, hogy kétszer annyi energiával jutottak el a diplomáig, mint egy többségi társadalmi környezetben élő fiatal. Gondoljunk bele: egy polgári családban vannak könyvek, van valamilyen kultúrája a tanulásnak, de milyen hátránnyal indul neki az egyetemnek egy cigányputriból felvergődő fiatal? S nemcsak az alacsony képzettségűek, hanem egy cigány értelmiségi is nehezen tud elhelyezkedni, hiába végzett el egy egyetemet.

– Az oktatás-nevelés terén már szóba jöhet az egyház tevékenysége…
– A katolikus iskolák is lehetnének nyitottabbak. Ezekben az intézményekben olyan magas a követelményrendszer, hogy a cigánygyerekek nem tudnak megmaradni bennük. A katolikus iskolák törekedhetnének arra, hogy minden osztályba legalább két-három cigánygyereket integráljanak, ez pusztán az iskolák számát tekintve is egy nagyobb csoportot jelentene.
Szeretnénk létrehozni egy olyan kollégiumot, ahol a tehetségesebb cigány gyerekeket lehetne segíteni, hogy be tudják fejezni az iskoláikat. Ugyanis az otthoni sivár környezetnek nagyon erős visszahúzó hatása van. Meg kellene teremteni a tanulás presztízsét a cigányok életében, hogy ennek a kultúrája is beszivárogjon a családjaik életébe. Ugyanakkor még nem dolgoztak ki jó modellt az integrált oktatásra, óvodától az egyetemig, márpedig a cigányság képtelen saját magát kihúzni a vízből a hajánál fogva.
Mi felnőttképzéssel foglalkozunk, azokat segítjük, akikben van motiváció, és látják, hogy ha befejezik a nyolc általánost, akkor valamilyen tanfolyamon továbbtanulhatnak, szakmát szerezhetnek vagy állást találhatnak. A legszegényebbek felé próbálunk közelíteni, például a felzárkózást segítve az alapkészségek területén. S ahol a szülő tanul, ott van esély, hogy a gyereket is motiválják, hogy tanuljon. Ezzel tudunk a legtöbbet tenni.
Lelkileg és mentálisan kell segíteni őket, hogy kitartsanak. Az én pasztorációs tevékenységem erre irányul. Nyilván evangelizálok is, de ahhoz, hogy morális követelményeket állítsunk egy csoport elé, egy bizonyos életszínvonalat el kell tudni érniük. Felelőtlenségnek érzem, ha valaki erkölcsi prédikációkat tart nyomorban élő embereknek. Nyilván próbálom rádöbbenteni őket, hogy például a lopás nem üdvös az Úr előtt, de ha egy cigány ember egyszerűen képtelen munkát vállalni, és semmiféle iskolai végzettsége nincs, akkor milyen alapon várok el tőle magasztos lépéseket? Segítsek neki, hogy lábra tudjon állni. Az erkölcsi prédikáció önmagában még nem cigánypasztoráció.