A bizalom útján

Elzbieta Siepak – egyike azoknak, akik a legjobban ismerik a szent életét, illetve akit megbíztak a napló kiadásával – így foglalta össze rendtársa küldetését: az volt a feladata, hogy a mindenki által ismert, de feledésbe merült igazságot, Isten irgalmas szeretetét újra az emberek emlékezetébe idézze. Illetve hogy megismertesse az isteni irgalmasság tiszteletének formáit, amelyek gyakorlása a vallásos élet megújulásához vezet. Jézus azonban – ahogyan többször hangsúlyozta is üzeneteiben – mindenekelőtt bizalmat vár tőlünk, ezáltal leszünk képesek befogadni irgalmát. Sőt, ennél sokkal többre is: „Bizalmad és szereteted – mondta egyszer Fausztina nővérnek Jézus – megköti igazságosságomat, és nem tudok büntetni, mert megakadályozol ebben.” Magát az irgalmasság ünnepét is Jézus rendelte el, hogy menedékül szolgáljon. II. János Pál jól tudta, mekkora szüksége van erre a számos lelki sebtől szenvedő emberiségnek. A pápa halála után Christoph Schönborn bíboros kezdeményezésére pedig globális, kontinentális, országos és regionális szinten is konferenciákat kezdtek szervezni, amelyek segítségével még több emberhez el szeretnék juttatni az irgalmasság üzenetét. Az első világkongresszust 2008-ban Rómában tartották, a következőre pedig 2011-ben kerül sor Krakkóban. Néhány országban már nagy múltja van az irgalmasság-konferenciáknak, Írországban például idén februárban tartották meg a tizenkilencediket. Nálunk május 1-jén második alkalommal kerül sor az országos eseményre Bizalom az irgalmas Istenben címmel. A találkozónak, amelynek a budai ciszterci Szent Imre plébánia ad majd otthont, Erdő Péter bíboros a fővédnöke, aki előadást is tart Papság – remény – irgalom témában. Katona István püspök mint az irgalmasság-konferenciák magyarországi koordinátora házigazdaként köszönti majd a konferencia résztvevőit. Beer Miklós püspök a nap mottójáról fog szólni: „A kicsik irgalomból irgalomra lelnek” (Bölcs 6,6). Patrice Chocholski, a kongresszusok főtitkára arról tart majd előadást, hogyan jelenik meg az irgalmasság a különböző vallásokban. Május 1-je Munkás Szent József ünnepe – ez is meghatározza majd a nap témáit. Szó lesz családról, munkáról, illetve munkanélküliségről, a kisebbségek, a cigányok és a társadalom peremére kerülők sorsáról is. Az előadások mellett tanúságtételek segítik majd Isten irgalmasságának mélyebb megértését – többek között a józsefvárosi plébánia közössége és a Benyus Testvérek Kamaraegyüttes tagjai is megosztják személyes tapasztalataikat. Mindemellett közös imádságra, szentségimádásra, illetve egész nap gyónásra is lesz lehetőség. Az esti szentmisét is Erdő Péter bíboros fogja celebrálni. (A szervezők kérik, hogy akik részt szeretnének venni a konferencián, jelezzék szándékukat az irgalmasjezus @gmail.com e-mail címen.) Az irgalom nagy dolgokra képes, ha gyakorolja az ember. Ha pedig Isten teszi ezt, akkor mindent meg tud változtatni. „Ne féljen a gyenge, a bűnös lélek közeledni hozzám, még ha több vétke is lenne, mint amennyi homok van a földön, minden elmerül irgalmam mélységében. (…) Ha a lélek bűnei éjsötétek is, de a bűnös irgalmasságomhoz folyamodik, ezzel a legnagyobb tiszteletet adja meg nekem, és keserves szenvedésemet dicsőíti. Ha valamelyik lélek jóságomat hirdeti, remeg előtte a sátán, s elmenekül a pokol mélyére.” Személyes életünk és majd az emberiség történetének végén is ez az, amiben bízhatunk. „Mielőtt igazságos bíróként megjelennék, először eljövök, mint az irgalmasság királya” – ígérte Jézus Fausztina nővérnek. Ha nem hiszünk ebben, mi reményünk marad?

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .