A tanítás kulcsszava a szolgálat és a gyermekség. E kettőből kidomborodik a krisztusi egyház valódi arca, identitása. A szolgálatot kifejező szó ezen a helyen a diakonia, amely alapvetően a segítő, az urat kiszolgáló ember tevékenységének jelölője. A pünkösd utáni közösség életében ez kulcsszerepet kap, hiszen az apostolok saját szolgálatuk segítésére diakónusokat rendelnek (vö. ApCsel 6,1skk), akik miként azt Szent Pál levelei tanúsítják – egyszerre élik meg kettős hivatásukat: a szolgálatot Istennek és a szolgálatot a közösségnek, különösképpen is a legelesettebbeknek, a legszegényebbeknek. A gyermekség gondolata Jézus tanításában elválaszthatatlan Isten atyaságának megtapasztalásától. Keresztény létünk ezen a tapasztalaton nyugszik: a megváltás erejében Isten fogadott fiai vagyunk a Fiúban. A gyermek befogadása ezért nem pusztán karitatív tevékenységet jelöl, hanem arra a belső lelki alkatra is utal, amelynek a gyermekek befogadása révén a felnőttben ki kell alakulnia. Aki a gyermeket befogadja, s lélekben hozzá hasonlóvá lesz, az valójában magát a Fiút tudja befogadni, akit élete-szíve kapuján beengedve végül az Atyaistennel is találkozhat. Ennek a kettős gondolatnak van még egy érdekessége: a gyermeket jelölő paisz szó az evangéliumi ógörög nyelvben jelenthet szolgát is, ebben az értelemben találjuk Máténál (12,18), ahol az evangélista Izajás próféta könyvét idézi (42,1): „Íme az én szolgám (vagyis: paisz), akit támogatok…” – így kezdődik az Úr szenvedő szolgájának első éneke (Iz 42,1-9). Világos tehát, hogy Jézus számára az istengyermekség és a szolgálat tulajdonképpen egy és ugyanaz a valóság, legfeljebb a hangsúly, a kifejezésekhez kapcsolódó érzelmi-gondolati háttértartalom eltérő. Az evangéliumi perspektívában mindkét kifejezés megkerülhetetlenül a szenvedésre, az életadó halálra utal. Szolgálni akarunk? Isten gyermekeiként akarunk élni? Nincs más út számunkra sem: az életadó áldozat, a szolgálat, az alázat és a teljes ráhagyatkozás. Bele kell öltöznünk Krisztusba, Isten Fiába, az Úr szenvedő szolgájába.
