Hírek

A határon túli magyarokat kereste fel a püspök

Kárpátaljára látogatott Cserháti Ferenc, a külföldön élő magyarok püspöke. Szeptember 12-én a Munkács melletti Váralján, másnap Beregszászon vett részt a templom búcsúján. Találkozott Kárpátalja római katolikus papjaival és az ünnepi alkalomra összegyűlt hívekkel.

Indiai püspökök Erdő Péter bíborosnál

Amint arról már beszámoltunk, a hónap első felében két indiai püspök, Chacko Thottumarickal Indore és Devprasad Ganawa Jhabua főpásztora magyarországon tartózkodott. Felkeresték Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érseket. Beszámoltak egyházmegyéjük helyzetéről, valamint az indiai katolikusok oktatási, kulturális és karitatív munkájáról. Szóltak az ismert keresztényüldözésekről is, melyet csak egyetlen módon, türelemmel és imádsággal képesek megállítani. Erdő Péter bíboros felidézte, hogy a tavaly októberben Esztergomban tartott CCEE-ülésen nyilatkozatot adtak ki az Európai Püspöki Konferenciák elnökei, kifejezve szolidaritásukat az üldözött indiai keresztények mellett. Ezt a kiállást most személyesen köszönte meg a két indiai püspök. A beszélgetés során szóba került a magyar cigányság helyzete is, továbbá, esetlegesen, indiai papok részvétele a roma népesség megfelelőbb integrációja elérésében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .