Szentírás-magyarázat: „Ne félj, csak higgy” Évközi 13. vasárnap – Mk 5,21-24, 35b-43

Amikor azonban egy gyermek veszíti el betegségben az életét, ez az egyik legértelmetlenebb szenvedésnek tűnik. Ilyenkor nincs mit mondani, nincs bölcsesség, amely segíthetne.
A kétségbeesés nagysága áll előttünk ebben az evangéliumi szakaszban: Jairus, a zsinagógai elöljáró magatartása mutatja ezt. Bár a hivatalos vallásosság képviselője, mégis felkeresi a „különutas” mestert. Jóllehet tisztességben és méltóságban a legelső az adott településen, mégis Jézus lába elé borul – a teljes meghódolás gesztusa ez. Így borul le a szolga az úr, a legyőzött a győztes, az alattvaló az uralkodó előtt. Szavaiból a végső kétségbeesés süt: „Halálán van a lányom.” Éreznünk kell a tanácstalanságot: egy apa ő, aki hátrahagyta haldokló gyermekét. Szinte látjuk, amint a beteg mellett téblábol az apa, s egyre nyilvánvalóbb a tehetetlensége. Nem tud segíteni, egyet tehet: Jézus elé siet.
Jézus magatartása példaértékű. Nem tanít, nem oktat. Meghallgatja az apát, részt vesz fájdalmában, s csendben megindul mellette. A nagy, tolongó tömeg közepén mintha sajátos, titkos kapocs alakulna ki a szenvedő apa és a vele együtt szenvedő Megváltó között. Ennek kifejezése az a mód is, ahogyan Jézus a kisleány halálhírére reagál: „Ne félj, csak higgy!” Mintha nem akarna tudomást venni a konkrét valóságról; a szenvedő apa iránti szeretete számára valóságosabb még a valóságnál is.

Amikor a házba lép, a jelenlévők sírnak: a halál birtokába veszi a gyász révén az ő szívüket is. Jézus nem hajlandó engedni ennek az érzésnek. Szavai nevetséget váltanak ki: „A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Ez a mondat kettős értelmű. Az emberek gúnyos nevetése mutatja, hogy a leány halála radikális valóság. Bár Jézus alvásról beszél, a szóra adott reakció mutatja meg, hogy nem tetszhalálról, hanem valódi halálról van itt szó. Másrészt előre is utal, a csodára: Krisztusnak abszolút hatalma van élet és halál, lefekvés és felkelés között. A Biblia nyelvén az alvás ugyanis átvitt értelemben magát a halált is jelenti, míg a felkelés és feltámadás megjelölésére egyazon szót használják a klasszikus nyelvek. Amit Jézus tesz, így tehát az ószövetségi gondolat megvalósulása: „Az Úr adja a halált és az életet, letaszít az alvilágba, és felhoz onnan” (1Sám 2,6). Ahol Krisztus van, ott élet van, az ember örök húsvétja. Ne féljünk hát, csak higgyünk!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .