A lista talán nem teljes, mindenesetre érdekes, hogy ezt a két alkalmat említi elsőként, s külön kiemeli, hogy Kéfással személyesen találkozott az Úr, mielőtt még a tizenkettő között megjelent volna. Arról viszont nem ír Pál, hogy előttük – Tamás kedvéért – kétszer is megjelent. Furcsa, hogy a negyedik evangélium írója megkettőzteti a húsvét esti jelenetet. Valóban elképzelhető, hogy Tamás nem volt ott az első találkozáson? Ugyan hol bolyonghatott? S vajon miért nem rótta meg Jézus, mikor az ő kedvéért újra megjelent a tanítványok előtt? Vagy ha annyira törődött vele, miért nem jelent meg külön őelőtte?
Sok minden szól amellett, hogy az evangélista egyszerűen nyomatékosítani akarta a Jézus megjelenéséről szóló ünnepi beszámolóját azzal, hogy szinte szóról szóra megismételte. Mintha csak duplán aláhúzta volna. Azt ne higgyük, hogy azon az estén valami félreértés eshetett! De van ennek a megújrázott elbeszélésnek egy olyan mondata is, amelyet mintha egészen személyesen az evangélium olvasójának szánna a Feltámadott: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Az utolsó két ige a görögben igenévi alakban szerepel, világosabb a jeruzsálemi bibliaiskola francia fordítása: „Boldogok, akik majd hisznek, anélkül, hogy láttak voln.”
Ez a mondat nekünk szól, akik nem láthattuk a Föltámadottat, nem érinthetjük a sebhelyeit, mégis hiszünk benne – húsvéti hittel. Ez a mi hitünk sem vakhit. Hiszen ez is tapasztalatra épül: egyfelől Kéfásnak, a tizenkettőnek, Tamásnak és Pálnak hajdani tapasztalatára, amelyről beszámol az evangélium, s amelyet – sebektől vérezve, mégis diadalmasan – hirdet az egyház. Másfelől van saját, hívő tapasztalatunk is. Nem förgeteges szavakkal nehéz is számot adni róla. Mégis hitelt, egyéni ízt ad a hitvallásunknak, Jézusról szóló beszédünknek. Ennek köszönhetjük, hogy hitünk nem kopik ideológiává, üres beszéddé. Máté szerint az volt a Föltámadott utolsó szava: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (28,20). Ez nekünk is szól, hiszen a tizenkettő már rég meghalt, s a világ vége még nem érkezett el. Velünk van. Hiszünk benne, s bár nem látjuk, valamiképpen mégis megtapasztaljuk azt a „bővebb, teljesebb életet", amellyel naponta megajándékoz, hogy korsónkból az olaj ki ne apadjon.
