Megkapó szépséggel írja az Isten szeretetéről szóló zsoltár: Isten „megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged” (Zsolt 103,3). A perikópa azonban hordoz magában egy érdekes mondatot. Amikor Jézus kiveti a gonosz lelkeket, egyszersmind el is némítja őket: „De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.” Miért rejti el önmagát az elérkezett Messiás?
Erre a kérdésre van egy közismert válasz, amely azonban kissé felszínes. Így hangzik: küldetésének ebben a fázisában Jézus még nem akart (időnek előtte) nyílt ellenségeskedésbe keveredni az írástudókkal és a farizeusokkal. Ilyen szempontból vizsgálva a fenti mondat egyfajta taktikai döntést takar: most még ne legyen nyílt konfrontáció a zsidó vallásosság hivatalos képviselői és az ő várakozásaiktól nagyon eltérően érkező Messiás között.
Az egyházatyák azonban ezen mondat kapcsán egy másik szentírási szakaszra irányítják figyelmünket. Az 50. zsoltárban ezt olvassuk: „A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet?” (Zsolt 50,16) Aranyszájú Szent János és Béda Venerabilis ezen zsoltárvers segítségével olvassa evangéliumi mondatunkat: Isten végtelen szentsége nem tűri el, hogy azt alkalmatlan száj alkalmatlan módon hirdesse meg. A gonosz lélek jól tudja, kicsoda Isten és az ő Küldötte, ám nem lehet ő az, aki a Messiás elérkeztét meghirdeti. A Jakab-levélben találunk egy elgondolkodtató mondatot: „Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek." (Jak 2,19) Más szóval úgy is mondhatnánk, hogy nem az a legfőbb kérdés, felismerjük-e Istent és azt, akit ő küldött, hanem hogy miként ismerjük fel. A rettegő-remegő gonosz ezért alkalmatlan a Messiás meghirdetésére. Később látni fogjuk az evangéliumban, hogy ugyanígy elcsitítja Jézus a gyógyult beteget is, hiszen ő a testi haszonra fordítja a köz figyelmét. Az hirdetheti meg a Messiás eljöttét, aki belép a jézusi dinamikába, aki nem félelemből, nem egyfajta önző haszonvárásból teszi, amit tesz; csak aki megváltást nyert, az hirdetheti a Megváltót – úgy, miként azt Szent Pál írja a szentleckében: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne.” (1Kor 9,22b-23)
