Szentírás-magyarázat: A gyertya és a lángja…

Az iszlám alapfelfogása Istenről az, hogy ő végtelenül hatalmas, és az egész világnak meg kell hódolnia előtte. Erre utal az iszlám szó is, amelynek jelentése: alávetni. Buddha azt tanítja, hogy ki kell irtanunk a vágyainkat, el kell vágnunk a szálakat, amelyek a világhoz kötnek, mert minden elmúlik, és majd a lélek is belesemmisül az istenség örök óceánjába. A kereszténység azonban világosan felismeri: Isten mindenekelőtt nem végtelen hatalom, hanem szeretet. Nem arra teremtett, hogy kiirtsuk a vágyainkat, hogy elvágjuk a szálakat, amelyek a világhoz kötnek, hanem arra, hogy szeressünk, hogy bátran kötődjünk a világhoz és embertársainkhoz, mert semmi sem múlik el, mindennek lesz beteljesedése.

Persze az ember a lelke mélyén mindig is sejtette ezt az igazságot. Kiirthatatlanul vágyott rá. Ezért az iszlám misztikájában és a távol-keleti vallásokban is megjelenik a szeretet gondolatának központi fontossága. „A lélek természete szerint keresztény”, a szívébe be van írva az evangélium örömhíre, kiirthatatlanul vágyik rá. A kommunizmus éveiben az NDK-ban született ez a szellemes mondás: „A gyertyának meg lehet parancsolni, hogy a feje tetejére álljon, de a lángnak nem.” Az ember lelkébe bele van írva az Isten szeretetéről, a teremtett világ jóságáról való tudás, és annak tudása is, hogy az ember egyetlen igazi kibontakozása az, ha szeretetben él. Ha más alapokra akarjuk építeni a világot, az nem fog működni. A láng nem tud a feje tetejére állni. Az önzésre, a szabad versenyre, az erősek és gazdagok logikájára felépített világ működésképtelen. Immár gazdaságilag sem működik. A világ Isten szeretetéből lett, ebből a jóságból sarjad az ember léte is. Az ember akkor lesz boldog, ha sikerül odaadnia az életét, ha sikerül önzetlenül, nagylelkűen élnie. Az evolúció során is elpusztultak azok a fajok, amelyek túlságosan erőszakosak voltak, amelyek felélték a maguk tápláléktartalékát. Hatványozottan igaz ez az emberre.

Nekünk, keresztényeknek sokkal bátrabban kellene tanúságot tennünk a hitünkről. Talán nem is sejtjük, hány ember vágyódik a lelke mélyén arra, hogy Isten szeretetével találkozzék, hogy megtapasztalhassa ezt a szeretetet. Persze akkor tudnánk erről hitelesebben tanúskodni, ha ezt tükrözné az egész életünk. Milyen szép lenne például, ha legalább a keresztény közösségekben észrevennénk azt, ha valaki elveszítette a munkahelyét, vagy kikapcsolták nála a villanyt, és tudnánk segítő kezet nyújtani. A hiteles tanúságtételnek nagy ereje van.

Egy asszony rendkívül nehéz házasságban élt. Rengeteget vitáztak, veszekedtek a férjével, aki állandóan bántotta, sértegette, megalázta őt. Az asszony egyszer részt vett egy lelkigyakorlaton, amely mély hatást tett rá. Ott határozta el, hogy soha többé nem fog a férjével vitázni, nem szól vissza. Ő ezt a kicsinyes küzdelmet abbahagyja. Így is tett. A férfi eleinte hitetlenkedve vette tudomásul a változást. Még többet bántotta a feleségét. Egy alkalommal baráti társaságban tette nevetségessé, gúnyolta ki. Az asszony ezt is némán elviselte. Hazafelé a férfi az autóban megkérdezte tőle: „Te hogy bírod ezt?” Az asszony ezt felelte: „Nagyon fáj, de Jézus erős bennem.” Néhány nappal később a férfi is letette a fegyvert. Az ő életét is átformálta ez a hősiesen szerető feleség. Tudunk-e hiteles élettel tanúságot tenni a szeretet Istenéről, akire minden ember a lelke mélyén – kimondatlanul is – vágyik?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.