Reményünk tíz éve

Örömmel emlékezhetünk arra, hogy püspökeink és a polgári kormány vezetői őszintén megállapíthatták: jelentős részben közös erkölcsi értékrendet követnek. A Fidesz elnöke az egyik első európai politikusként ez alkalommal is, máskor is kifejtette meggyőződését egyház és állam viszonyát illetően. Ez lényegében a XVI. Benedek pápa által is méltatott „pozitív laicitás” elve. Eszerint egyház és állam szétválasztása alkotmányosan és gyakorlatilag megvalósult, ma már a mindkét fél számára gyümölcsöző, szabad együttműködés területeit kell keresnünk és megvalósítanunk.
Ez a találkozó nem hasonlított a diktatúra idején rendezett, megalázó nyilatkozatokat kiadó ÁEH-rendezvényekhez, amelyek mindig így hangzottak: „Az állam és egyház viszonya jó.”
Nyílt beszélgetés  alakult ki az ország, az emberek, a családok helyzetéről. Mérlegre tették a kormány programját és azt, mennyi teljesült belőle addig. Orbán Viktor sem csupán az eredményekről szólt, hanem nyíltan feltárta azokat a területeket, amelyeken nem sikerült elérni a kitűzött célt.
Emlékezésünkbe sajnos szomorúság is vegyül. Nemcsak azért, mert hazánk azóta gazdaságilag meggyengülve jutott a világgazdasági válság körülményei közé, hanem a társadalom lelkileg, kulturálisan, jövőképében is zavartan él. Jelen szomorú állapotunkban adjon erőt tíz évvel ezelőtti reményünk.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.