Innen-onnan

Majd Bydgoszcz-ban püspökké szentelte Jan Romeo Pawlowskit, akit XVI. Benedek Kongó és Gabon apostoli nunciusává nevezett ki. Május 2-án Bertone bíboros Gdanskban felszentelte az Isteni Gondviselésről elnevezett templomot, amelyet hálából építettek II. János Pál pápaságáért. Az este folyamán Czestochowában, a Jasna Gora-i kegyhelyen részt vett a Fekete Madonna kegyképe előtti Mária- imádságon. Május 3-án a szentélyben szentmisét mutatott be a „Lengyelország királynője” nemzeti ünnep és a pálos rend neves évfordulója alkalmából. Homíliájában Bertone bíboros megemlékezett II. János Pálról. Méltatta Stefan Wyszynski bíboros máriás lelkületű tevékenységét, amely szilárd alapot talált a Jasna Gora-i pálos kegyhelyen. A rend hétszáz éves története szenvedésben és vértanúságban gazdag, különösen az európai török hódítás idejéből.

Nem szavazták meg a Szentatyát támadó indítványt

Az Európai Parlament május 7-i szavazásán 253 nem szavazattal – 199 támogató voks ellenében – elvetették a liberális frakciónak az emberi jogokról szóló 2008-as jelentéshez fűzött módosító indítványát, amely a szövegbe egy Benedek pápát elítélő mondatot kívánt beillesztetni, a Szentatya afrikai útja során elhangzott, az AIDS terjedése és az óvszerek közötti összefüggésekről tett kijelentése miatt.

Jegyesoktatás nemzetközi konferenciája

Marseille-ben tartotta május elején a házasságra felkészítés nemzetközi szövetsége 43. kongresszusát. A négynapos tanácskozáson tizenkét (főleg európai) ország 240 szakembere vett részt. Xavier Lacroix lyoni professzor azt fejtette ki például, hogy a házasság stabilitásához nem elegendő a kezdeti szerelem. Más előadók a család kialakulásának, megszilárdításának tényezőiről szóltak. Hangsúlyozták, hogy a házasságra való nevelés, a jegyesoktatás korántsem csupán egyházi követelmény, hiszen jó házasságok és a „működő” családok a társadalom életét is pozitíven alakítják.

Százhúsz éves a párizsi teológiai kar

Az Institut Catholique teológiai kara május 5-én emlékezett meg alapításának 120. évfordulójáról. A fakultás kancellárja, Vingt Trois bíboros és tizenöt más francia főpásztor jelenlétében hangsúlyozták a teológia tudományos művelésének jelentőségét az egyház életében. 1889-ben, amikor a teljessé váló szekularizáció a Sorbonne egyetem teológiai karát megszüntette, szükségessé vált az Institut Catholique keretében a kar létrehozása. Philippe Bordeyne dékán beszámolt arról, hogy a karnak mintegy 170 hallgatója van.

A koptok sertései

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium rendelkezése 250 ezer sertés elpusztítására csak a kopt keresztények ellen irányul. Az úgynevezett sertésinfluenzát ugyanis nem sertések terjesztik. A muzulmán szélsőségesek szemében azonban a kopt keresztények sertéstartása sérti az iszlám törvényeket. A szegény kopt lakosság számára létszükséglet az állattartás. A muzulmán szélsőségesek viszont igyekeznek „bűnbaknak” kikiáltani a keresztényeket, mintha az ő állataik terjesztenék az új vírust.

A fülöp-szigeti egyház kormány bírálata

Az ország kormánya súlyos korrupciós botrányba keveredett. Faudencio Borbon Rosales bíboros, manilai érsek nyilatkozatban óvott attól, hogy megpróbálják kivonni az igazságszolgáltatás hatásköréből a tettesek egy részét. A bíboros megszólalását az váltotta ki, hogy a korrupciós ügy két koronatanúját, akik leleplezték a bűnügyet, nemrég letartóztatták. Az ügyben Gloria Macapagal Arroyo államelnöknő is érintett.
A letartóztatottakért nyilvános imára szólította az egyház a híveket.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA, a La Croix, a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .