Gyetvainé Szenczi Erika igazgatónő az iskola szellemiségéről beszél, amikor azt mondja: „Az általános iskolára épül a délutáni művészeti oktatás. A szellemi képzés mellett az érzelmi nevelést is fontosnak tartjuk, ennek eszköze a művészi oktatás. S mivel a teljes emberi személyiség nevelésére törekszünk, az életre fölkészítés elengedhetetlen része a keresztény nevelés – amellyel a lelket szólítjuk meg.”
Az épület valaha boltíves falakkal épült, a belső udvaron azonnal feltűnő barokk szoborsor máris különös hangulatot áraszt. Belépéskor a folyosó faláról, dézsákba ültetett zöldek közül a torinói lepel alapján készült Krisztusarc tekint le; nem hivalkodóan, nem tolakodóan, a maga szerénységével jelzi, hogy itt van – itt is van.
Korábban az első négy osztályra épült a nyolcosztályos gimnázium, ma négyosztályos gimnáziumi osztályokat indítanak az első nyolc után. A diákok képzőművészeti és zeneművészeti képzés közül választhatnak. „A Pécsi egyházmegye fenntartásában lévő iskolánkban – mondja az igazgatónő – a hitélet nemcsak a hittanórákon jelenik meg, hanem a lelkinapok, a rendszeres iskolai szentmisék és a reggeli rövid elmélkedések során is.”
Az iskola életének számos eseménye az egyházi év rendjét követi. (Egyébként eszerint élnek a nem vallásos emberek is, bár sajnálatosan az ünnepek lelki tartalma nélkül.) Évente kétszer lelkigyakorlatot tartanak a gyerekeknek, s a tanároknak is módjuk nyílik a töltekezésre. Kéthetente korosztályonként vesznek részt a diákok iskolai szentmisén. S minden reggel „kápolnázással” kezdődik a nap, ahogy az igazgatónő említi. Még mielőtt bárki „megijedne” ettől, az iskola vezetője magyarázatként hozzáteszi: „Sokféle élethelyzetből érkeznek a gyerekek az iskolába, kisebb-nagyobb feszültségek, rohanás, kapkodás után. S hogy ne így essenek be nyolc órakor a tanórára, a kápolnában megállnak, megnyugodnak, elgondolkodnak, s ez hozzájárul ahhoz, hogy lélekben is megérkezzenek ide.”
Gyetvainé Szenczi Erikával egyetértünk abban, hogy nemcsak a gyerekeknek, de bizony mindenkinek szüksége volna egy kis reggeli „kápolnázásra”. Másként: hogy akár csak villanásnyi időre találkozzon a tekintetünk azzal a bejárattal szemközti arccal…
Az iskola életéről, az ott folyó munkáról rendszeresen értesülnek a városban. A gyermekalkotásokat kiállítják a Tudásközpontban, a Csipkefa könyvtárban. Február elsején nyílt meg legújabb mustrájuk a Szivárvány Gyermekházban a rajz-, a festő-, a kézműves- és a kerámiaműhely munkáiból. Kovalovszki Éva, a festészeti és grafikai műhely tanára éppen foglalkozást vezet. Igazi műteremhangulat fogad belépéskor, s már ott áll bekeretezve néhány, kiállításra szánt kép. Minőségükről annyit, szívesen látnám őket odahaza a falon… Frissesség, bátor-tiszta, fiatalos látásmód… S hogy a diákok mennyire szeretnek idejárni? Bár nem az ő csoportjuk ül a rajztáblák és állványok előtt, néhányan mégis bekéredzkednek, mert folytatni szeretnék a színek és formák teremtését. S a hangszeresek ugyanígy vannak. Véletlenül nyitok be az egyik terembe. Csillogó fekete versenyzongora, a tanárnő mosolyogva figyeli a billentyűkhöz ülő kislányt, a gyerek arca csillog… Ilyen foglalkozások mellett elkél a mintegy száz tanár.
Az iskola – az egyházi fönntartásnak köszönhetően – jótékonyan kimaradt a hazai közoktatás legújabb hullámveréseiből is. A szülők tudják ezt, ezért szívesen irányítják gyermekeiket a nyugalom szigetének tekinthető iskolába.
