A nagy történelmi távolság és a gyökeresen megváltozott társadalmi viszonyok nem jelentenek-e akadályokat, amelyek elhomályosítják üzenetét? XII. Piusz pápának a szenttéavatási bullában írt sorai választ adnak ezekre a kérdésekre. A számunkra oly fontos dokumentum szövege kiemeli: „Bízunk abban, hogy kiengesztelő áldozati hivatását ő, az első apostoli király sarja tovább folytatja, nemcsak szeretett hazájáért, hanem minden nemzetért, akik oly hevesen küzdenek egymással. Kieszközli a Krisztus szeretetén alapuló nyugalmat és békét az emberiségnek az irgalmasság Atyjától…”
A bulla megerősíti, hogy Szent Margit időszerűségét engesztelő élete adja, amely minden korban aktuális, válságos időkben azonban különös jelentőséggel bír. A történelmi tapasztalat szerint a személyes bűnök olyan helyzetet hoznak létre, amely veszélyezteti a kisebb és nagyobb közösségekben élő emberek életét és személyes kibontakozását, sőt, továbbgyűrűző hatásában újabb bűnök forrásává válhat. Szent Margit is láthatta ezt családja és az ország életében, s bizonyos értelemben még az egyházban is. Vállalta, hogy lehetőségei szerint szembeszáll ezekkel a bűnökkel, és nemcsak magára veszi, de küzdelmének eszközévé is teszi azt a szenvedést, amely ezzel jár. Önmegtagadásaival kifejezte együttérzését a szenvedést mind annyiunkért vállaló megváltó Urunkkal, Jézus Krisztussal – akihez hasonlóan Szent Margit is másokért végezte hősies, aszketikus cselekedeteit, engesztelésül ajánlva fel azokat családja, nemzete és az egyház javára.
Az egyház iránt érzett szeretete és engesztelési vágya tükröződik abban a válaszban, amelyet szerzetestársainak ad, amikor megkérdezik, hogy miért kínozza magát azok miatt, akik az egyház ellen vétenek önzésükkel, eretnek tanításukkal és zsarnokságukkal. Ő így válaszol: „Az Anyaszentegyházat, minden lélek anyját drága tagjaiban kegyetlenül marcangolják, sújtják és tönkreteszik, és ti azt mondjátok nekem: Mit törődsz vele? Nemde veletek együtt engem is ő szült életre. Nemde az ő leánya vagyok. Valóban az vagyok.” Szent Margit, mint az egyház leánya, tudatosan akar tenni az egyházat ért támadások ellen, mégpedig azzal, hogy imáival és önmegtagadásaival kifejezi együttérzését Jézus Krisztussal, akinek misztikus teste az egyház, és együttérzését azokkal az emberekkel is, akik a bűnök következményei miatt szenvednek.
Napjainkban, Margit korához hasonlóan, az emberek jelentős része nagyon nehéz helyzetben van. Az egyéni bűnök következtében olyan bűnös állapot jött létre, amely közvetlenül vagy közvetve sokak életét teszi boldogtalanná. Közülük egyre többen érzik, hogy a bűnök következményei „sújtják, tönkreteszik őket”. A szent életének példája arra buzdít minket, hogy – engesztelő imáinkkal és cselekedeteinkkel őt követve – mi is szálljunk szembe a rosszal, vállalva a megpróbáltatásokat is. Ezáltal fejezzük ki az értünk a keresztet vállaló Megváltónk iránti szeretetünket és szolidaritásunkat a szenvedőkkel. Tehetjük, és tegyük is mindezt abban a biztos tudatban, hogy miként Szent Margit engesztelő áldozta sem volt hiábavaló, a miénk sem lesz az.
