Szent László király  Június 27.

1077-ben – jóllehet Salamon még életben volt – Lászlónak a nép akaratából át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, „mert csak békességet kívánt”, és visszaadni Salamonnak az országot. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte.


László meghódította Horvátországot és Szlavóniát, de sosem a kapzsiság vezette. A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. Az ország elnéptelenedett területeire új telepeseket hozott, kiépítette a keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, kolostorok egész sorát alapította. Bőkezűséggel gondoskodott a püspökségekről is.
Közismert volt László vendégszeretete. Több királyi vagy fejedelmi sarj lelt nála menedékre. Az ország minden lakosa csak kegyes király néven emlegette. Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt. 1095. július 29-én hunyt el. – Váradon helyezték végső nyugalomra. Kultusza halála után gyorsan elterjedt. Maga a nép avatta szentté, mielőtt az egyház ezt hivatalosan megtette volna. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben iktatta a szentek sorába.