E műve megírása előtt, még 135-ben a kisázsiai Efezusban – akkor is hite védelmében – teológiai vitába keveredik egy zsidó filozófussal. Ezt a vitát rögzíti halála előtt nem sokkal, 160 körül a Párbeszéd a zsidó Trifónnal című terjedelmes könyvében, amelyben szintén értekezik a keresztények Eucharisztia-ünnepléséről. E két irat közül az apológia hozza részletesebben a szentmise liturgiáját, sőt e könyvében két eucharisztikus rítust is találunk: az első leírás keresztséggel összekapcsolt Eucharisztia-ünneplést közöl (valószínűleg húsvét éjszakáján), míg a másik a római keresztény közösség egy vasárnapi szentmiséjét mutatja be, amelyet már nem este tartanak, mint az utolsó vacsora idején, hanem reggel.
Ez utóbbi rítusát érdemes egy kicsit részletesebben is megismernünk. Az összegyűlt közösség először a próféták és az apostolok írásaiból hallgat meg részleteket (ó- és újszövetségi olvasmányok), majd a közösség elöljárója a hallott szövegekhez kapcsolódó homíliát mond. Ezt követően a közösség tagjai felállnak, és szabadon könyörgéseket fogalmazhatnak meg (egyetemes könyörgések). E könyörgések után ünnepélyes menetben kenyeret, bort és vizet visznek az elöljáróhoz, aki saját szavaival hosszas hálaimát mond ezen adományok felett (eucharisztikus ima), majd kiosztja a jelenlévőknek az így „eucharisztizált” (átváltoztatott) kenyeret és bort (áldoztatás – a távolmaradóknak is visznek az átváltoztatott adományokból). A szertartás végén pénzadományokat gyűjtenek a közösség rászorulói számára.
E vázlatos leírásból is látszik, hogy e szertartás mennyire hasonlít a mai római rítusú misénk szerkezetéhez, és ez nem véletlen: a mai mise rítusát tudatosan e szerkezetnek megfelelően állították össze a zsinat után.
