Szent István intelmeiről (I.)

Az öregedő és az utódlás nehéz gondjával szembenéző István király Intelmeket intézett fiához. A történelemből tudjuk, hogy egy végzetes baleset következtében Imre herceg, édesapja utódjaként, királyként nem tudta megvalósítani ezeket az Intelmeket. A bölcs és országa jövőjéért aggódó István király tanácsai azonban nem vesztek kárba, mert olyan lelki és szellemi értékek fogalmazódnak meg bennük, amelyek nem csak egy adott korra, és nem csupán egy országot kormányzó uralkodóra, hanem minden időre és élethelyzetre érvényesek. Szent István király üzenetei ma is élnek és időszerűek. Most induló sorozatunkban tíz útmuta­tást ­emelünk ki és értelmezünk az Intelmek közül, s megvizsgáljuk, mit üzennek nekünk, a XXI. század kezdetén élő emberek­nek.
Történelmünkből jól tudjuk, hogy idősödő István királyunk a fiát, Imrét fel akarta vértezni a királyi hatalom gyakorlására és szolgálatára, ezért Intelmekkel fordult hozzá. Ezekben a buzdító szavakban a Szentírásra építő keresztény hagyomány legfontosabb erényeit, az elmélyült hitet, az imádságos lelkületet, az Egyháznak mint Isten népének szeretetét, a békeszerető szívet, a megbocsátást, a vendégszeretetet állítja követendő példaként fia elé. Ezek között az első a hit pajzsának viselése. Szent Pál apostolra (Ef 6,16–17) hivatkozva írja: „Ha a hit pajzsát megőrzöd, birtokában leszel az örök élet sisakjának is. A lélek eme fegyvereivel aztán törvényesen küzdhetsz majd a látható és láthatatlan ellenségeid ellen egyaránt.”
Az Efezusi levél írója, Szent Pál apostol tapasztalatból tudja, hogy a küzdelem, amit vívnunk kell, elsősorban lelki és szellemi harc a világot felforgató és összeroppantani akaró gonosz erőkkel. Az igazi ellenség tehát nem a bűnre hajló emberi természetünk, bár tudjuk, hogy ez gyakran nem akar engedelmeskedni az akaratunknak. Önneveléssel, Isten kegyelmének befogadásával azonban nemesíteni tudunk rajta. Igazi ellenségeink nem is a földi ellenfeleink, akik ugyan árthatnak nekünk, lerombolhatják fáradságos munkával épített otthonainkat, de a lelkünkben nem tehetnek kárt. Az igazi szellemi, lelki harcot a gonosszal szemben kell megvívnunk; ő az, aki képes belülről megtörni minket, és ezzel a cselekedeteinket is gyengíti: félünk és elbizonytalanodunk. A hit pajzsa ennek a gonosz erőnek a nyilaitól véd meg minket, és biztosítja számunkra az örök élet sisakját.
Szent István korában többféle módon gyengíthette népünket a gonosz hatása. Például úgy, hogy hamis öntudatot plántált az emberekbe: mi erős nép vagyunk, meg tudjuk védeni magunkat, nincs szükségünk a kereszténység felvételére. A király rámutatott, hogy az erő nem a nép fegyvereiben, hanem a lelkében van, ehhez pedig Isten segítségére, kegyelemre van szükség. A gonosz másik csapdája az lehetett, hogy a kereszténység erkölcseit szembeállította azokkal az erényekkel, amelyeket őseink a zsigereikben hordoztak (bátorság, harci szellem). Azt próbálta elhitetni velük, hogy a harcias magyar virtus ellentétben áll az alázattal és a megbocsátással. A történelem azonban igazolta, hogy ez a kettő nem zárja ki, sőt inkább kiegészíti egymást. Hiszen Európának, amikor határait és ezzel együtt a kereszténységet védte az ottomán invázióval szemben, bizony szüksége volt a magyar virtusra is.
Mai világunkban az egyik legnagyobb kísértést az jelenti, hogy az egységre, a „mindenki egyenlő” elvére hivatkozás átcsúszik „a mindenki legyen egyforma” tévedésébe, s ezért az egyes nemzetek elveszíthetik a hitükből származó küldetéstudatukat. A mindent egybemosó uniformizálás hirdetői úgy gondolják, a nagy egység ötvözi majd az egyes nemzetek értékeit, és így védelmet nyújt számunkra. Csakhogy az egységben föloldódva az egyes nemzetek elveszíthetik sajátos – meggyőződésünk szerint a Gondviselőtől kapott – küldetéstudatukat, s így ők maguk, de az egész közösség is szegényebbé válhat. A hit pajzsa a nemzeti értékek elfogadását, s ezek védelmi erejének elfogadását is jelenti számunkra. Ezt igazolta történelmünk is. Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya támogatásával megtapasztaltuk, hogy Isten velünk van, ha az igazságért harcolunk. Hinnünk kell abban, hogy erre a kegyelmi tapasztalatra, sajátos küldetésünk megőrzésére és hűséges teljesítésére szükségünk van, ahogyan minden más népnek is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..