Szent Bertalan-búcsú Hegyeshalomban
Fotó: ifj. Jenőffy Gábor

 

„A hegyen épült várost nem lehet elrejteni – köszöntötte a híveket Szalai Kálmán plébános Máté evangéliumát idézve. –  Igaz, Hegyeshalomnak csupán egyetlen dombja van, amelyre a templom épült, de az mindenhonnan jól látható. Ugyanígy nem lehet elrejteni azt a nyolcszáz évet sem, amelyről ezek a falak mesélnek.” Valóban, ha a templom falai beszélni tudnának, bőven akadna mesélnivalójuk, hiszen Hegyeshalom, ahogyan a köz­ség német neve (Strass-Sommerein) is mutatja, mozgalmas vidéken, országút mentén épült. Az eseménydús századokat az egyházközség világi elnöke, Jenőffy Gábor elevenítette fel köszöntőbeszédében.
A templom számos történelmi eseménynek volt tanúja: tatárjárásnak, török dúlásnak, szabadsághar­coknak, az első világháborúnak, amelynek békediktátuma határfaluvá tette a települést, majd a második világháborúnak, amelyet a németajkú őslakosság deportálása követett. A kitelepítés mellett jelentősen meghatározta Hegyeshalom jelenkori történetét a határzár és a vasfüggöny, amely a település határában húzódott. „Fiatalabb koromban Hegyeshalom neve egyet jelentett a határátkelővel és az ezt kísérő szorongással, hogy éppen mit hiányolnak vagy mit találnak az utazónál a határőrök – idézte fel a szentmisét követő kötetlen beszélgetésen Veres András. – Számomra maga a település fehér folt volt, sohasem gondoltam, hogy ilyen kincset őriz, mint ez a középkori hajlék. Nagyon meglepődtem a templom láttán, ugyanakkor örültem is, hiszen évszázados keresztény jelenlét bizonyítéka.”
Bár a falu idén ünnepli első írásos említésének 800. évfordulóját, a régészeti feltárások szerint temploma régebben, a XII. század közepén épült. Valószínűleg Szűz Mária tiszteletére szentelhették, erre szintén a település német nevéből következtetnek: a feltételezések szerint ugyan­is Sommerein a Sancta Maria népies, torzult formája lehet. A templomot a XIV. században gótikus szentéllyel bővítették, majd a XVIII. században barokk stílusú átalakítás történt. Ekkor épült a templom nyugati oldalához csatlakozó félköríves szentély, és ekkor készült a belső berendezés jelentős része is, például a főoltár, a kisebb Mária-oltár és a szószék. A következő jelentősebb átalakításra 1978–79-ben került sor, amikor régészeti feltáró és állagmegóvó munka mellett a templom szentélyét az eredeti, gótikus épületrészbe helyezték vissza. 2011-ben külső felújításon esett át a templom, második harangja ekkor került a toronyba. A funkcióját vesztett barokk főoltár és a szószék restaurálására 2015-ben pályázott Hegyeshalom önkormányzata: a sikeres elbírálást követően ­Szőnyi Zsuzsanna és Novák Judit restaurátorok munkája nyomán újult meg a két műalkotás. A részleteket Szőke László polgármester ismertette köszöntőjében. Beszédének végén a település első embere háláját fejezte ki az egyházmegyének és a híveknek az anyagi támogatásért, valamint megköszönte a restaurálást végző művészek munkáját.
Prédikációjában Veres András Szent Bertalan apostol vértanúságából kiindulva az áldozatkészség fontosságáról beszélt. Emlékeztetett arra, hogy a XX. századnak több vértanúja volt, mint az első öt évszázadnak együttvéve, és ez az üldözés napjainkban is folytatódik. A statisztikák szerint minden ötödik percben megölnek egy keresztényt, Európa pedig elhagyja hitét, és csendes aposztáziába süllyed. Sokan a megalkuvásban keresnek menedéket, mivel egy lényeges dolog hiányzik keresztény meggyőződésükből: a szeretet. „Ha nem tudunk szeretettel fordulni embertársaink felé, akkor Istent sem tudjuk igazán szeretni – figyelmeztetett a főpásztor.  Áldozathozatalra pedig csak az az ember képes, aki szeret. Minden baj abból fakad, hogy gyenge bennünk, vagy egészen hiányzik belőlünk a szeretet.” Veres András azt is hangsúlyozta, ha növekedünk a szeretetben, jóvá tudjuk tenni közösségeink életét is, mivel a szeretet szükségszerűen jót teremt. „Szeretetből szeretettel akarjunk élni egymásért!” – buzdította a jelenlevőket a püspök.
A szentmisét követő beszélgetésen szóba került a hegyeshalmi egyházközség jelene és jövője is. Veres András szerint egy jó közösség kialakulásához elengedhetetlen a jó lelkipásztor, valamint olyan hívek, akik fogékonyak, és felismerik Jézus missziós parancsát. Fontos, hogy az egyházközség tagjai ne csak a liturgián akarjanak részt venni, hanem tegyenek tanúságot az evangéliumról, és missziós lelkülettel forduljanak a keresők felé.