Ezen időpont körül történik egyrészt az embrió beágyazódása a méhfalba, illetve ekkor zárul le az ikresedés lehetősége. Ezen nézet képviselői szerint a magzat a beágyazódáskor küld csak önálló életjeleket az anyai szervezetbe (vagyis ekkortól hangolódik rá az anyai szervezet az önálló emberi élet kihordására), s eddig az időpontig számos megtermékenyített petesejt észrevétlenül elpusztul, mert nem ágyazódik be az anyaméhbe. Ekkor zárul le az ikresedés lehetősége is; vagyis ekkor dől el véglegesen, hogy a megtermékenyített petesejtből egy vagy esetleg több emberi individuum (személy) fejlődik ki. Eddig az időpontig ezen nézet képviselői „prae embrio”-ról beszélnek. Ennek az időpontnak elsődlegesen a művi megtermékenyítés során létrejött magzatok sorsa szempontjából van döntő jelentősége. A „prae embrio” nézet képviselői szerint a magzat a 14. napig kimondva vagy kimondatlanul „dolog”, amivel a beültetés előtt gyakorlatilag szabadon „rendelkezhetnek” akár a szülők, akár az orvosok. (Így „adományozhatják”, felhasználhatják orvosi kísérletre, genetikai beavatkozásokat végezhetnek rajta, megsemmisíthetik a magzatot, stb.)
2. Kezdet a magzati fejlődés harmadik hónapja folyamán. Ekkor kezdődik ezen vélemény szerint a magzat emberinek mondható agytevékenysége, s mivel az ember halálát a modern jogban az agytevékenység leállásához kötik, ebből következik, hogy az emberi élet kezdetét az agyműködés megindulásához lehet kötni. Lényegében ez az ideológia alapja a határidős abortuszszabályozásoknak, s ezt az elvet a hazai filozófiában Kis János képviseli.
3. Kezdet a magzati fejlődés 24. hetében. Ez az időpont ahhoz kötődik, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint a magzat a 24. héttől már képes az anyaméhen kívüli önálló életre. Ezért mint önálló „személlyel” szemben az anya önrendelkezési joga csak életveszély esetén áll fenn. Lényegében ezt az elvet vallja a jelenlegi amerikai, angol, svéd joggyakorlat.
4. Kezdet a születéskor. Ezen nézet képviselői szerint az új élet, a „személy” akkor kezdődik, ha az anya, a társadalom elfogadja, jogilag egyértelműen védi. Ezt az elvet ma már gyakorlatilag nem képviselik az elméletben, bár a Roe v. Wade-döntés (USA, 1973) ezen az alapon áll. Érdekes módon valószínűleg ide lehet sorolni a volt szocialista országok joggyakorlatát, ahol a „személy” problémája gyakorlatilag teljesen visszaszorult, s különösen nem lehet beszélni a magzat jogairól, „személyéről”. (Bár érdekes módon a Ptk.-ban mindvégig megvolt a római jogi gyökerű 9-10. § a „magzat státuszáról”.)
5. Kezdet a szülés után az első életévek alatt. Ezen nézet szerint akkortól beszélhetünk emberről, különösen „személyről”, ha az adott egyén eljut öntudatára és a szabad döntés képességére. Ez a nézet már a „nem kívánt" újszülöttek megölését is lehetővé kívánja tenni. A modern kori „személy-redukcionista” nézetek közös gyökere, hogy a magzat feletti szabad rendelkezést kívánják megvalósítani, s az alábbiakban lehet azokat összefoglalni: a személy „státusz” megvonása egy bizonyos időpontig szabad rendelkezés tárgyává teszi a magzatot, az anya vagy az orvostudomány részére. Az a céljuk a személy fogalmának szűkítésével, hogy a magzatot egy adott időpontig jogon kívülivé tegyék, vagyis a megadott időpontig minden külső jogi védelmet-ellenőrzést elvetnek. Jelen pillanatban nem jutottak még el addig, hogy kimondják: a magzat egy adott időpontig, „dolog”, ami felett a „jogosult” „szabadon rendelkezik”, bár a művi megtermékenyítés hatályos jogi szabályaiban erre utaló jelek vannak. Másrészt teljesen figyelmen kívül hagyják, nem is említik ezt a római jogtól folyamatosan számos jogrendszerben ma is élő szabályt (például Ptk. 9-10. §), hogy a magzat fogamzásától kezdve meghatározott vagyoni jogok alanya (vagyis például örökölhet a fogamzásától kezdve). A „személy-redukcionista” nézetek képviselői jó okkal hallgatnak; lehetetlen logikus észérvekkel megmagyarázni különösen a „jogegyenlőség” elve alapján, hogy egy „személy” csak vagyonjogi jogalany lehet, de személyi jogai nem lehetnek. Vagyis a „személy-redukcionista” nézetek képviselői teljesen figyelmen kívül hagyják azt a jelen jogban élő jogi képtelenséget, hogy „ a magzat örökölhet, de nem születhet meg”. Hozzátehetjük, hogy azt a „személy” fogalmat, melyet a kereszténység az ember általános védelmére alakított ki, a „személyredukcionista” nézetek képviselői az „ember” ellen használják fel. A „személy-redukcionista” nézetekben alapjaiban az általános és egyenlő jogképesség kategóriájának elvetése jelentkezik, s fogalmazhatunk úgy is, hogy az ember „eldologiasítását” rejti magában csakúgy, mint a barbárnak mondott társadalmakban. Korábban a rabszolgaság, a rasszizmus, a férfiuralom jelentette a jogegyenlőtlenséget, ma ez az élet határeseteiben jelentkezik; ma egyértelműen jelentkezik a magzatok esetében, de fenyeget az „ember státusz” megvonása a haldoklóknál, a gyógyíthatatlan betegeknél, sőt, fennáll az a lehetőség távlatilag az értelmi sérülteknél, a súlyosan fogyatékosoknál. Feltétlenül szólni kell arról, hogy korunk pusztító fasiszta és kommunista diktatúrái voltaképpen státuszjogokat vontak meg az „uralkodó fajhoz” vagy „uralkodó osztályhoz” nem tartozó emberektől, ezáltal alapvető emberi (személyi) és vagyoni jogalanyiságukat és jogaikat szüntették meg vagy korlátozták. Így a „személy-redukcionista” nézetek az emberi személy jogalanyiságát, „személyét” korlátozzák vagy zárják ki, ezáltal látszólag az emberi jogok védelmében az ember („személy”), s az emberi-személyiségi jogok alapjai ellen irányulnak. A probléma megoldása csak részben jelenti az abortuszlegalitás kérdésére adott választ. A magzat státusza a nyolcvanas években más szempontból is előtérbe került; nevezetesen a művi megtermékenyítés, a magzatokon végzett kísérletek és genetikai beavatkozások kapcsán. A kérdéskör azért is kulcsfontosságú, mert ezekben az esetekben a magzat egyértelműen individualizálódik, sorsa elválik az anyaméhtől fejlődősének kezdeti szakaszában. Ezekben az esetekben tehát szóba sem kerül az anya „önrendelkezési joga”, a magzat önálló státuszának jogi-erkölcsi meghatározása elkerülhetetlen. Mindezen kérdésekre adott válasz azonban szorosan összefügg az abortuszlegalizációval; nem beszélhetünk méhen belüli és kívüli magzatról, mereven elválasztva egymástól jogállásukat.
