Francia-kanadai munkáscsaládba született 1845-ben. Születésekor olyan gyengének tűnt, hogy még aznap megkeresztelték: az Alfred nevet kapta. Egészsége egész életében törékeny maradt. Kilencéves volt, amikor elvesztette édesapját, aki ács volt, ám mivel éppen munka nélkül maradt, favágást vállalt, és egy balesetben egy fatörzs összezúzta. Édesanyja nem bírta sokáig egyedül a tíz gyerek nevelését, és három év múlva meghalt. Az akkor tizenkét esztendős André árvaként egy farmra került cselédnek. Gyenge egészsége miatt azonban elküldték. „Kézről kézre” járt – volt cipész, pék, kovács, gyári munkás, de sehol nem voltak vele megelégedve.
Megismerkedett a Keresztes Kongregációval, és hogy végre menedéket találjon valahol, huszonöt évesen felvételét kérte a rendbe, mint laikus testvér. Ekkor vette fel az André nevet. Tudták róla, hogy nem elhivatottságból jelentkezett – a rendi testvérek tanítással foglalkoztak ugyanis, ő pedig még írni-olvasni sem tudott –, ugyanakkor mély imádságos lelkületről és őszinte Isten felé fordulásról tett tanúságot. Édesapja emléke miatt különösen tisztelte az ács Szent Józsefet.
Gyenge egészsége miatt eltanácsolták a rendből is, ám ő fellebbezett a püspöknél. Végül 1874-ben letette a szerzetesi fogadalmakat. André testvér a rend által fenntartott montreali Notre-Dame College-ban kapott feladatot, mint portás. Időskorában sokszor jegyezte meg viccesen: „A noviciátus végén az elöljáróim ajtót mutattak nekem, és én ott maradtam negyven évig.”
Gyerekkorában megtapasztalta, milyen érzés betegként kiszolgáltatottnak lenni, ezért különös szeretettel fordult a szenvedők felé. Ha valaki megbetegedett az iskolában, meglátogatta, ápolta, virrasztott és imádkozott mellette. Egyszer járvány tört ki a városban, és ő önként jelentkezett ápolónak. Egy betege sem halt meg. Ettől kezdve elterjedt róla, hogy gyógyító hatalmat kapott Istentől, és egy idő után tömegével érkeztek hozzá a segítséget kérők. Elöljárói kérdőre vonták, de azzal védekezett, hogy ő csupán imádkozik a betegekért, és Szent József közbenjárását kéri értük.
Mindig elutasította, ha valaki azt mondta, csodatévő ereje lenne. Ugyanakkor hűségesen kitartott a betegek szolgálatában – látogatta őket otthonaikban, és mindenkiért imádkozott, aki csak kérte. Évente körülbelül nyolcvanezer levél érkezett hozzá ilyen kéréssel.
1904-ben felkereste Montreal érsekét, hogy szeretne egy templomot építeni Szent József tiszteletére a Mont Royal nyugati lejtőjén. Az érsek engedélyt adott, de pénzt nem. André testvér ekkor gyűjtésbe kezdett: hajvágást vállalt az iskola diákjainál, és cserébe adományokat kért. Egy év alatt csak kétszáz dollár jött össze, de ez nem szegte kedvét, és felépítette azt, ami futotta a pénzből: egy szerény fakápolnát. Az adományok pedig hirtelen megsokszorozódtak, hiszen a gyógyulást kérők is segítettek.
André testvér már nem érte meg, de 1939-re elkészült a Szent József-oratórium. Ez Kanada legnagyobb temploma és nemzeti kegyhelye. II. János Pál pápa elismerte, hogy számos csodás gyógyulás történt itt.
