Adalbert (csehül Vojtêch, lengyelül Wojciech) feltételezhetően a mai Csehország keleti részén született 957 körül, Slavník herceg és St Íezislava hercegné házasságából. Nyolc éven át Magdeburgban tanult, a helyi érsek pártfogásának köszönhetően – Vojtêch bérmálásakor, az érsek iránti tiszteletből vette föl a latin Adalbertus nevet. Magdeburgból Rómába vezetett az útja, ahol néhány évig bencés és bazilita szezetesek között élt. Huszonnégy évesen visszatért Prágába, ahol két évvel később püspökké szentelték. Attól kezdve minden figyelmét a hittérítés nagy munkájára összpontosította. Egyházmegyéje hatalmas volt: nyugaton a bajor és cseh erdőségig, északon a sziléziai Odera partjáig, keleten a Krakkón túl található Bug folyóig, délen pedig a magyar végekig terjedt. Ez az óriási, csak részben keresztény vallású vidék akkoriban nagyrészt a cseh PÍemysl-család felségterületének felelt meg. A katonai helyzet 989 után jelentősen megváltozott, mivel I. Mieszko lengyel fejedelem az Oderáig meghódította Sziléziát, s a lengyel birodalomhoz csatolta.
Azokban az esztendőkben jutott el Adalbert a mai Wroc»aw közelében fekvő Opole városába, hogy megkeresztelje az akkor még pogány lakosságot. A helység legmagasabb pontjának számító dombtetőn, ahol a helyi hagyomány szerint tábort vert és lelkesítő szentbeszédeit tartotta, kegyes emlékére a polgárok szép fatemplomot emeltek – helyén napjainkban is épségben áll a Fájdalmas Szűzanya és Szent Adalbert nevét hirdető plébániatemplom: ez Opole legősibb szentélye. Gótikus kőfalait 1254-ben emelték az addigra tönkrement faszerkezet pótlására; mai berendezését pedig a barokk jegyében alakították ki. Az ott látható számos műkincs közül kiemelkedik egy XIV. századi, a Szeplőtelen Szűzanyát ábrázoló szárnyas oltár, illetve a XVII. században készült főoltár képe, amely Szent Adalbert opolei hithirdetésének jelenetét örökíti meg. 1304 és 1810 között domonkos kolostor működött mellette, ám ennek mára vajmi kevés nyoma maradt. Történetileg semmi okunk megkérdőjelezni Adalbert opolei tartózkodásának hagyományát – vagyis elmondhatjuk, hogy e dombtető a lengyel kereszténység egyik bölcsője.
Harmincöt-harminchat évesen, azaz 993 körül Adalbert Magyarországon is hosszabb időt töltött, Géza nagyfejedelem udvarában. Itt-tartózkodása kül- és egyházpolitikai szempontból is jelentős volt. Ezt bizonyítja, hogy Szent István királyunk nagylegendája Adalbertnek tulajdonítja Vajk megkeresztelését – a történészi kutatások azóta bebizonyították, hogy ez nem felel meg a tényeknek.
A kegyes lengyel hagyomány szerint, miután elbúcsúzott Gézától és az esztergomi udvartól, a tudós Adalbert püspök egyenesen Krakkóba utazott. A háromszázötven kilométeres távolságot a Tátra völgyein és szurdokain át akkoriban körülbelül két hét alatt lehetett megtenni. Krakkóba érkezve az akkori főtértől alig száz méterre ütött tanyát, és néhány héten keresztül – ahogy Opoléban is – naponta prédikált a köré sereglő helybélieknek. Ne feledjük: a cseh születésű püspök bátran beszélhetett az anyanyelvén, hiszen a szláv nyelvek rokonsága folytán a lengyelek gond nélkül megértették. A hagyomány azt is tudni véli, hogy Adalbert onnan, Krakkó szívéből indult el utolsó küldetésére: a vad poroszok földjére ment, hogy ott elnyerje a vértanúság hervadhatatlan koszorúját – és ez 997. április 23-án meg is adatott neki. A derék krakkói polgárok annyira megszerették, hogy azon a helyen, ahol prédikált, kis templomot emeltek a tiszteletére. E szentély ma is áll a jelenlegi főtéren (mivel a XIII. században a város az eredeti főteret kinőtte, és egy teljesen újat alakítottak ki), eredeti kriptával és alapfalakkal, pótlólag emelt falakkal és bronzkupolával. A Posztócsarnok mellett, a királyi vár felé eső sarkon található, Szent Adalbert-kápolna néven. A szent krakkói tartózkodását egyetlen hivatalos adattal sem bizonyíthatjuk – ám ismereteink szerint cáfolni sem cáfolja semmi, időrendileg pedig gond nélkül beilleszthető Adalbert életrajzába. Annyi kétségtelen: az ő lelkipásztori tevékenységének is jelentős mértékben köszönhető, hogy az ezredforduló táján létrejött a keresztény magyar, illetve lengyel állam.
