Szellemi nagyság és elkötelezett hit

Keveset tudunk Ervin Gáborról, de annyi bizonyos, hogy rövid földi pályája jelentős szellemi és lelki tevékenységben telt el.
1912. január 24-én született Budapesten. Apja, Ervin Kálmán bankigazgató, édesanyja Brust Ilona, a híres textilgyáros, Brust Dávid lánya volt. A legkisebb fiú hétesztendős korában a család az izraelita vallásról áttért a katolikus hitre. Gábor már ifjúkorában elhatározta, hogy pap lesz. Teológiai tanulmányait a fővárosban, a Központi Papnevelő Intézetben végezte, melynek 1930-ban lett a növendéke. 1934-ben szentelték pappá. Először Budaörsön lett káplán, majd 1936 és 1944 között a tanítóképzőként működő Salvator Intézetben volt hittanár.

Tizenkilenc évesen írta első komolyabb tanulmányát, Széchenyi István vallásosságáról, a Magyar Egyházirodalmi Iskola fennállásának századik évfordulójára, s ezzel a jubileumi emlékkönyvben neve olyanok mellé került, mint Glattfelder Gyula csanádi és Fetser Antal győri püspök, Ernszt Sándor népjóléti miniszter, Mécs László, Schütz Antal, Sík Sándor, Tóth Tihamér és a nála egy évvel idősebb Belon Gellért. Tanárai közül kiemelkedik a piarista Schütz Antal, akinél doktori dolgozatát is írta 1934-ben, Az emberi természet sebei és gyógyulásuk címmel. Az előszóban Schützöt mesterének említi, aki bevezette Aquinói Szent Tamás iskolájába és gondolkodásmódjába, s „annak irodalmi tükröztetésében is példát adott”. Külön megemlíti Réginald Garrigou-Lagrange neves francia domonkos neotomista teológust, akinek áldásával kezdte el dolgozatának megírását. Példaképei Szent Tamás mellett Szent Ágoston, Thomas de Vio Cajetanus, John Henry Newman és Prohászka Ottokár voltak. A fiatal pap nemcsak a teológiában, hanem a filozófiában és a pszichológiában is jártas volt. A Magyar Filozófiai Társaságnak és az Aquinói Szent Tamás Társaságnak recenziót készített többek között Johannes B. Lotz, Jacques Maritain, Vlagyimir Szolovjev, Antonin-Gilbert Sertilanges, Karl Rahner és Bertrand Russell írásairól. Magyar szerzők műveit is véleményezte, recenziói többek között az Athenaeum filozófiai és államtudományi folyóirat hasábjain jelentek meg, a Magyar Tudományos Akadémia szerkesztésében. A filozófiai társaság ülésén
Ervin Gábor hozzászólásai – melyek nyomtatott formában is megjelentek – olyan gondolkodók társaságában hangzottak el, mint báró Brandenstein Béla, Entz Géza, Halasy-Nagy József, Hamvas Béla, Kecskés Pál és Schütz Antal.

Lelkivezetőként és előadóként is részt vett az 1939-ben Apor Vilmos fővédnöksége alatt létrejött, a zsidótörvényekben érintettek védelmére alakult Magyar Szent Kereszt Egyesület munkájában, melynek 1939-től egyik lelkivezetője és 1944-ben titkára volt. Papi életének jelentős részét a Salvator Intézet tanáraként töltötte, és itt lett valójában a fiatal felnövekvő emberi lélek képzésének mestere. Rendszeresen látogatta a neves magyar pszichológus, Szondi Lipót vezette kör összejöveteleit. Termékeny irodalmi munkásságából fordításai mellett kiemelkednek lelkiségi írásai (Veni Sancte, Te Deum laudamus!; „Mutasd meg az Atyát!” Lelkigyakorlatos gondolatok; Krisztusi nagykorúság. Bérmálkozóknak és megbérmáltaknak; A tökéletesség felé!), valamint filozófiai és erkölcsi tárgyú művei (Az erkölcsi jó metafizikai gyökere; Szempontok a nem keresztény misztikusok méltatásához; Az érték jelentése; Gondolatok a művészet etikájához; Kultúra és emberiség; A műalkotás mint jel). Ervin Gábor spirituális és pedagógiai képzettséggel, teológiai, filozófiai felkészültséggel és pszichológiai ismeretekkel az emberi gondolkodás és a lélek komoly ismerőjévé lett. Tehetsége tízéves papi munkássága alatt olyan érett módon bontakozott ki, hogy mind az egyházi, mind a világi tudományos életben számoltak vele. Tudása, emberi magatartása és a fiatalokhoz való viszonyulása ma is példaképpé teszi. A fiatal, hitének odaadással élő katolikus pap, aki aktívan részt vett a hazai szellemi életben és a háború végén az üldözöttek életét mentette, vértanúvá lett. A Jelenkor című katolikus folyóiratban írta 1942-ben: „Embernek lenni közös sors, közös valóság, egy nagy egységben való részesedés, egy nagy család tagsága… Az ember alakulóban lévő mikrokozmosz, kicsiny világegyetem.”

Születésének századik évfordulója alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk korának e nagy ígéretű alakjáról, műveit, fordításait újra kézbe vegyük, hogy személyiségünk gazdagodása, valamint kereszténységünk, magatartásunk és becsületünk érdekében tanuljunk tőle.

1944-ben felvarrta reverendájára a sárga csillagot. Ily módon akart szolidaritást vállalni nemcsak zsidó származású édesanyjával és testvéreivel (neki papként nem kellett volna viselnie e megkülönböztető jelvényt), de az egész üldözött magyar zsidósággal. Amikor látta, hogy nagy csoportokban terelik az utcán a szerencsétleneket, hangos megjegyzéseket tett, elítélve az embertelen bánásmódot. A rendőrség ezért őrizetbe vette, de ekkor még szabadon engedték. Valaki felajánlotta neki, hogy két fivérét magas összegért és aranyért Svájcba menti. Ervin atya a pénzt előteremtette, de hamarosan rádöbbent, hogy becsapták. A Gestapo a határon már várta a két testvért, és mint szökni készülő zsidókat a helyszínen felkoncolta. A legnehezebb időkben, amikor maga is állandó veszélyben élt, megosztotta otthonát több üldözöttel, s rejtegetett a Nyugatra hurcolás elől Erdélyből menekült, leventeköteles fiatalokat is. 1944. december elején a nyilasok betörtek lakásába, és mindenkit elhurcoltak. Néhány nap múlva csupán a háztartási alkalmazottjuk tért vissza közülük. Ő elmondta, hogy látta, mikor Ervin Gábort és édesanyját a nyilasok megkorbácsolták, és hogy a kínzások alatt a pap és édesanyja a miatyánkot imádkozta hangosan. Egyes források szerint mindkettejüket a Duna-parton végezték ki.

(Hetényi Varga Károly nyomán)

In memoriam

Ervin Gábor centenáriumának alkalmából az ELTE Újkori és Jelenkori Filozófiai tanszéke január 27-én, pénteken, 10 és 17 óra között konferenciát rendez, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Helyszín: ELTE BTK, Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszék, Bence György Terem. 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/I. épület.

1944 -ben felvarrta reverendájára a sárga csillagot. Ily módon akart szolidaritást vállalni nemcsak zsidó származású édesanyjával és testvéreivel (neki papként nem kellett volna viselnie e megkülönböztető jelvényt), de az egész üldözött magyar zsidósággal. Amikor látta, hogy nagy csoportokban terelik az utcán a szerencsétleneket, hangos megjegyzéseket tett, elítélve az embertelen bánásmódot. A rendőrség ezért őrizetbe vette, de ekkor még szabadon engedték. Valaki felajánlotta neki, hogy két fivérét magas összegért és aranyért Svájcba menti. Ervin atya a pénzt előteremtette, de hamarosan rádöbbent, hogy becsapták. A Gestapo a határon már várta a két testvért, és mint szökni készülő zsidókat a helyszínen felkoncolta. A legnehezebb időkben, amikor maga is állandó veszélyben élt, megosztotta otthonát több üldözöttel, s rejtegetett a Nyugatra hurcolás elől Erdélyből menekült, leventeköteles fiatalokat is. 1944. december elején a nyilasok betörtek lakásába, és mindenkit elhurcoltak. Néhány nap múlva csupán a háztartási alkalmazottjuk tért vissza közülük. Ő elmondta, hogy látta, mikor Ervin Gábort és édesanyját a nyilasok megkorbácsolták, és hogy a kínzások alatt a pap és édesanyja a miatyánkot imádkozta hangosan. Egyes források szerint mindkettejüket a Duna-parton végezték ki.
(Hetényi Varga Károly nyomán)