– Püspök atya, mikor, milyen előzmények után nevezték ki főpásztorrá?
– 1988 decemberében újabb püspökkinevezésekre került sor. Mayer Mihályt, Várszegi Asztrikot, Takács Nándort, Ács Istvánt és a piarista Dékány Vilmost szentelték. Ekkor már nyíltabban lehetett beszélni arról, hogy a kinevezettek közül Várszegi Asztrik bencés és Dékány Vilmos piarista mellett más – betiltott szerzetesrendekhez tartozó – szerzetesek is vannak: Takács Nándor kármelita és Ács István pálos.
Az én nevem is szóba került előzetesen. Első péntek volt, éppen valamelyik betegnél jártam, ott hallgattuk a híreket, fölsorolták a kinevezetteket, de az én nevem nem szerepelt közöttük. Valóban úgy éreztem: hála Istennek, megúsztam. Azért éreztem így, mert nagyon szerettem a papi szolgálatot, a hívek között élni. S a felelősség súlya is okozott némi bizonytalanságot.
– Miből gondolta, hogy kinevezhetik?
– Valamiképpen híre ment, hogy püspök lehetek, sokan emlegették már. Szikora Károly, aki korábban plébánosom volt Kiszomboron, meghívott lelkigyakorlatot tartani, s ott szinte szentté avatott. Tudott volt, hogy Vác nem kapott segédpüspököt, pedig Marosi Izidor püspök kérte.
– Előzetesen megkereste Önt valaki a Vatikánból?
– Igen. 1987-ben, Gyulay Endre püspökké szentelésekor. Őt egyébként – mint elmesélte – állami emberek is meglátogatták, s azt puhatolták, püspökként milyen tervei vannak, s miről hogyan vélekedik. Aki ismeri őt, tudja, akkor is a maga karakán módján nyilatkozott.
Április 1-jén – még Udvardy József volt a püspök – telefonált nekem Szeles Sándor irodaigazgató, hogy reverendában azonnal menjek be, a főpásztor vár. Éppen betegnél jártam, útközben fölvettem egy stoppost, esett az eső, lassabban hajtottam, tehát nem rohantam Szegedre. Kiderült, hogy ebédre vártak. Jól megvárakoztattam őket, mert nem ültek asztalhoz, amíg oda nem értem. Bemutattak Jan Bukovszkynak, a Vatikán küldöttének. Láttam, ebéd közben méreget engem. Nem tudom, kapott-e rólam, s ha igen, milyen információkat a püspökömtől.
Ebéd után Bukovszky a szobájába hívatott. Átnyújtott egy listát, s a rajta lévő személyekkel kapcsolatban különféle kérdésekre kellett válaszolnom. Egyetlen szó sem esett rólam. Latinul kérte a választ, erre kerestem egy latin szótárt, ugyanis nem minden kifejezés jutott eszembe. Amikor befejeztem, a lap aljára odaírtam: Nolo esse episcopus. (Nem akarok püspök lenni. – A szerk.). Bukovszky végigfutotta, alig titkolt mosoly kíséretében legyintett egyet, s eltette az iratot.
1989 szeptemberében ülésezett a püspökkari konferencia. Ekkor kaptam a hírt: Paskai László bíboros kéri, keressem fel őt az Úri utcában. Elém tett egy levelet, amelyben ez állt: a szentatya Cserháti József pécsi megyés püspököt nyugdíjba helyezte, utódjául Mayer Mihály segédpüspököt nevezte ki. Katona Istvánt pedig kinevezte váci segédpüspöknek. Elhangzott a kérdés: vállalom- e? Ezt mindig fölteszik a kinevezendőnek. Tudok egykét személyről, akik visszautasították a főpásztori szolgálatot. Gál Ferencet szerették volna püspöknek kinevezni, de ő úgy nyilatkozott: nem kívánja föladni a tanári pályát.
A kérdésen: vállalom-e, sokat kínlódtam. Végül az döntött: Gyulay Endre kinevezett Rókusra plébánosnak, s engedelmeskedtem. A pápa kinevezett segédpüspöknek – neki meg ne engedelmeskednék?
Elvonultam a kápolnába imádkozni, Paskai bíboros türelemmel várt. Majd visszatértem, s közöltem: nehéz szívvel, de igent mondok a kinevezésre. Mindjárt meg is írtuk a levelet a pápának a kinevezés elfogadásáról.
– Hogyan fogalmazná meg püspöki szolgálata lényegét?
– A püspök részéről is a legfontosabb: élje az életét Krisztussal. Az a pap, az a püspök, aki ezt nem veszi komolyan, nemigen képes elvégezni, amit Jézus vár tőle. Nem állítom, hogy én mindent megtettem, amit meg kellett volna tennem, de még – is a Jézussal való bensőséges kapcsolatra törekedtem.
Egy XVI. Benedek pápával készített interjúban föltették a kérdést a szentatyának: mit vár tőlünk Jézus? A pápa a következőket mondta: azt akarja, hogy higgyünk neki, engedjük, hogy ő vezessen minket, éljük vele az életünket, váljunk egyre hasonlóbbakká hozzá, hogy igaz emberek legyünk. Ez a leglényegesebb, s ebből következik, hogy a hívekkel, felnőttekkel, gyerekekkel, mindenkivel a legemberségesebb módon, és paphoz, püspökhöz méltóan találkozzam; meghallgassam őket, s amiben lehet, segítsek rajtuk. Amit Jézus tett, s amit elvár tőlünk, hogy szolgáljunk.
– Miért került Egerbe?
– Két főpásztor is megemlítette, menjek az ő egyházmegyéjébe. Köszönettel, de nemet mondtam. Seregély érsek úrral is szóba került ez a dolog, hívott Egerbe. Közöltem, oda sem szívesen megyek, mert amikor kinevezték Márfi Gyulát segédpüspöknek, az egyik pap, aki köszöntötte a szentelés alkalmával, azt mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet. Mintha kissé nehezményezték volna, hogy nem a főegyházmegyéből nevezték ki a segédpüspököt, hanem az ország másik feléből került oda. Ezért mondtam Seregély érsek úrnak: ilyen helyzetben nem lenne a legszerencsésebb Egerbe mennem. „Ne törődj vele, gyere!” – hangzott a válasz.
Nehéz döntés volt. Kis Szent Teréz, a papok védőszentje azt mondotta: azért lépett be a Kármelbe, hogy imádkozzon a bűnösök megtéréséért, de különösen a papokért. Kis Szent Teréz ünnepén születtem, szeptember 30-án halt meg, október 3-án temették, akkor van az ünnepe. Kispapkoromtól feltekintettem rá, a családban is nagy tiszteletnek örvendett. Odahaza két hatalmas kép függött a falon: Jézus várja Terézt a mennyországban, a másikon pedig a szent rózsaesőt hullat a földre.
Kértem: Kis Szent Teréz, segíts ebben az ügyben, mert nem tudok dönteni. Maradjak vagy menjek? Keszthelyi püspök úrral is beszéltünk erről. A következőt mondta: „Ha maradsz, örülök neki, ha el akarsz menni, nem támasztok akadályt.”
Szerettem Vácot. Eger idegen területet jelentett. Seregély érsek urat sok éve ismertem, ő volt a püspökkar részéről a kateketikai ügyek intézője még püspökkari elnöki tisztségét megelőzően. Baráti kapcsolat alakult ki köztünk.
A Kis Szent Terézhez szóló imákban mondtam: ha szeptember 30. és október 3-a között üzenetet kapok, ez Isten akaratát közvetíti. Vártam, mi lesz, közben imádkoztam. Szeptember 30-án éppen Nógrádban jártam vizitáción, ott mondtam Kis Szent Teréz miséjét. Eltelt két nap, semmiféle „üzenetet” nem kaptam. Másodikán viszont értesített Karl-Josef Rauber nuncius: a szentatya kinevezett egri segédpüspökké. Elfogadom-e? A kérdés ismét elhangzott. Mikor kell választ adnom? „Minél hamarabb.”
Eszembe jutott, mit ígértem Kis Teréznek: ha ezekben a napokban üzenet érkezik, márpedig konkrét üzenet érkezett, akkor elfogadom. Hatalmas kő esett le a szívemről.
– Püspök atya, végezetül arra kérem, a püspöki jubileum alkalmával összegezze életútját, papi, püspöki küldetését.
– Visszatekintve nyolcvanöt évemre és hatvanesztendős papi szolgálatomra, mindenek előtt az isteni Gondviselés szeretetét érzem. Nem én választottam, hogy pap legyek, általában nem én választottam meg, hová kerüljek, a püspökséget sem akartam, ám amikor II. János Pál pápa kinevezett, elfogadtam.
Mit mondhatnék? A Jóisten tartson meg továbbra is hűségesen a szolgálatban, életem utolsó szívdobbanásáig, s legyen meg mindenben az ő szent akarata.
Fotó: Cser István
