Az első koszorú 1839-ben egy szekér kerekéből készült, és huszonnégy gyertya volt rajta. Húsz piros kicsi, és négy fehér nagy. A kis pirosak a hétköznapokat, a nagy fehérek a vasárnapokat jelképezték. A koszorút fel is függesztették az árvaházban, és huszonnégy napon át minden este meggyújtottak rajta egy gyertyát. Képzelhetjük, micsoda fényárban úszott szenteste az épület! Wichern „találmánya” gyorsan népszerű lett az evangélikus templomokban is. A katolikusok közül elsőként a kölniek gyújtottak gyertyát a koszorújukon, 1925-ben. Ez már a ma ismerthez hasonlított, vagyis csak négy, a vasárnapokat jelképező gyertya volt rajta. Napjainkban már a protestáns testvérek is az egyszerűsített, kisebb, fenyőágakkal díszített „változatot” készítik. Ugyanakkor él még a hagyománya a huszonnégy gyertyából álló koszorúnak is, főként Németországban, és akadnak, akik még mindig szekérkereket használnak „alapnak”.
Mi, katolikusok három lila, illetve egy rózsaszín színű gyertyát helyezünk a koszorúra. Az advent liturgikus színe a lila, az öröm színe a rózsaszín. Ez utóbbi a harmadik, az öröm vasárnapjának a gyertyája. Minden gyertya egy-egy fogalmat jelképez. Ezek: a hit, a remény, a szeretet és az öröm. A gyertyák a katolikus szimbolika szerint egyúttal egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak. Ádámra és Évára (hit), akiknek Isten elsőként ígérte meg a megváltást. A zsidó népre (remény), amelynek megígérte, hogy közülük származik a Messiás. Keresztelő Szent Jánosra (szeretet), aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez. Szűz Máriára (öröm, rózsaszín gyertya), aki megszülte a Fiút.
