Mindenekelőtt úgy gondolom, el kell ítélnünk minden embertelenséget – legyen az gyilkosság, védtelen emberek meglopása, kirablása, vagy bármilyen, embertársaink ellen elkövetett támadás. Marian Cozma meggyilkolását és a hasonló gaztetteket minden jóérzésű ember, legyen az roma vagy nem roma, a leghatározottabban el kell hogy ítélje. Mindannyiunk nevében tették, amikor Esztergomban a cigány kisebbségi önkormányzat egy csendes felvonulással, ünnepélyesen ki is fejezte együttérzését Marian Cozma halála miatt, és elítélte a gyilkosságot.
A közbiztonság rendkívül gyenge állapota – gondolok itt különösen egyes kelet- magyarországi területeken a vagyonbiztonság szinte teljes hiányára – a magyar állam óriási felelőssége. Sokszor az az ember benyomása, hogy a politika legfőbb célja a szavazatszerzés, és a bűnözéssel szembeni puha kormányzati magatartás célja is a cigányság szavazatainak biztosítása.
Ugyanakkor azt is fontos világosan látnunk, hogy a média által gerjesztett feszültség nem mindig alapul valós tényeken. Az 1990-es évek elején Magyarországon évente több mint háromszáz gyilkosságot követtek el, 2007-ben „csak" százötvenkettőt, 2008-ban ennél is kevesebbet: száznegyvenhetet. Mintha a média játszana az ország érzelmeivel, hogy más problémákról, mint az államadósság mértékének aggasztó növekedéséről vagy a gyermekszületések számának katasztrofálisan alacsony szintjéről elterelje a figyelmet.
Talán kevesen tudják, hogy – a felmérések szerint – a magyarországi cigányság hatvan, de vannak olyan becslések, amelyek szerint kilencven százaléka él a létminimumon vagy az alatt, igen gyakran elképesztő szegénységben. Máthé Mihály rendőrnyomozó vizsgálatai szerint, ha a nem roma lakosság ugyanilyen szegénységben élő rétegében vizsgáljuk a bűnözés mértékét, akkor hasonló bűnelkövetési arányt találunk, mint a roma lakosság szegény rétegénél. Ez a vizsgálat arra rámutat: a bűnözés egyik legfőbb oka a nyomor. Természetesen a nyomor nem ment fel senkit mások tulajdonának tiszteletben tartása alól (ezért is helytelen a „megélhetési bűnözés” kifejezés), de felhívja a figyelmet a társadalom jobbmódú rétegeinek, illetve az államnak a felelősségére.
Gyakran arról is megfeledkezünk, hogy a magyarországi cigányság alig hatvan éve került igazán közeli kapcsolatba a nyugati civilizációval. Addig többnyire vándor életmódot folytattak, vagy a települések szélén, elszigetelten, sokszor igen nyomorúságos körülmények között éltek. Alig hat évtizede kezdték azt tanulni, hogy mi az idő, a munkahely, az írás-olvasás, a tisztálkodás, a magántulajdon. Úgy gondolom, nem elvárható, hogy hatvan év alatt megtanulják azt, amit a magyar nép vagy ezer éve tanul. Kezdetben a mi őseink is gyakran „kalandoztak”, raboltak. Sok türelemre és bizalomra volna szükség, amellyel segíteni tudjuk a cigány fiatalok tanulását, a társadalomba való beilleszkedését.
Ha egy gyerek mindig azt hallja, hogy ő rossz, akkor valószínűleg azzá is fog válni. Nem szabadna a cigányságot a bűnözéssel azonosítanunk. Egy nép identitása mindig a pozitív értékeket kell hogy megfogalmazza. A cigányságnak nagyon sok értéke van: a természetességük, gyermekszeretetük, zenei tehetségük, egyszerű, mély hitük. Sok nagy hősük is van. Boldog Ceferino vértanú, aki fiatalon odalépett egy vért hányó, idős emberhez, akitől mindenki rettegve elhúzódott, hogy megmossa az arcát, és akit azért öltek meg, mert egy fiatal papot próbált megvédeni a spanyol polgárháború idején. Bocskai egyik hajdú kapitánya, Lippai Balázs, vagy Gábor Áron és más 1848-as hősök, az 1956-os forradalom sok hőse, mint Sztojka László, Sörös József, cigányok voltak, és egyben magyarok is – magyarabbak, mint sokan mások.
Rengeteg a bölcs nyilatkozat a szegregáció, a diszkrimináció ellen, de rendkívül kevés a cselekedet. A magyar államnak óriási a felelőssége például abban, hogy a cigányságot újra munkához juttassa. A rendszerváltás talán legnagyobb vesztesei a magyarországi cigányok, akiknek nagy része néhány év leforgása alatt elveszítette az állását. Ma Magyarországon munkát találni nem könnyű – cigányként különösen nem. Gyakran megtörténik, hogy valakit telefonon felvesznek, aztán, amikor meglátják a bőre színét, azt mondják, sajnos az állás betelt.
Sok mindent kellene tennünk, és a legnagyobb felelőssége az államnak van, mert ő rendelkezik a legnagyobb lehetőségekkel. Szükséges lenne a közbiztonság (főként a vagyonbiztonság) fokozása. Úgy gondolom, ez a cigányság elemi érdeke is. Óriási szükség lenne munkát adni a cigányságnak. Az iskolázottsági adatok pedig azt mutatják, a roma ifjúság nagy része nem jut tovább a szüleinél, s jó, ha a nyolc osztályt elvégzi – sok esetben azt is már túlkorosan. Vagyis az alacsony képzettsége miatt nemigen lesz képes munkát találni.
Az egyház nem rendelkezik olyan mértékű anyagi és egyéb eszközökkel, mint az állam, ám azért mi is többet tehetnénk. Szeretnénk megteremteni egy romabarát munkaadói kört, és a velünk kapcsolatban lévő, munkát kereső romákat hozzájuk eljuttatni. Szeretnénk létrehozni Budapesten egy Szegények háza nevű központot, ahol bárki kaphat orvosi ellátást, jogi és egyéb segítséget. Ezt is elsősorban a katolikus egyház kapcsolatrendszerére szeretnénk építeni, vagyis minden esetben a helyi karitászcsoportok, a helyi közösségek segítségét is szeretnénk igénybe venni. Szeretnénk hamarosan lovári nyelven és az ősi cigány dallamvilág segítségével megalkotott miseénekeket énekelni, hogy ezzel is kifejezzük a cigányság értékeit, és azt, hogy igazi helyük van az egyházban
Jézus ezt kéri tőlünk: reálisan, ne eltorzítva lássuk a tényeket, és nyújtsunk segítő kezet. Magyarország jövője igen nagy mértékben attól függ, hogy tudunk-e testvérként együtt élni romák és nem romák.
(A szerző az esztergom-budapesti főegyházmegyében a társadalmi-oktatási-kulturális szakterület püspöki helynöke.)
