Fotó: Merényi Zita
A világ minden tájáról érkezett Sant’Egidio közösségek nem az elmúlt ötven év „sikereit” vették számba, hanem előretekintettek, s azt fürkészték, melyek korunk nyitott kérdései, amelyeket az élet, a történelem felvet. A bazilika előtti teret megtöltötte a közösség nagy népe: szegények és jómódban élők, idősek és fiatalok, gyerekek, betegek, fogyatékkal élők, a humanitárius folyosókon keresztül érkezett menekültek… A templom előterében Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio elnöke fogadta a pápát: „Milyen szomorú az az Egyház, ahol a szegények kliensek, nem pedig testvérek – mondta. – Mi Önnel együtt egy olyan Egyházról álmodunk, amely egy nagy nép, amelynek mindenki a tagja, amelyből senki nincs kizárva.” Ferenc pápa az előtérből üdvözölte ezt a „népet”, és megköszönte a Sant’Egidio nagylelkűségét, azt, hogy nyitott a szívük mindenkire, megkülönböztetés nélkül.
A bazilikában négyen tettek tanúságot a pápa előtt. A nyolcvanéves Giovanna arra hívta fel a figyelmet, hogy az időseknek küldetésük van, és arra kérte a pápát, hallgassa meg őket az Egyház, és tekintsen rájuk úgy, mint munkásaira a szőlőben. A szíriai palesztin Dzsafar a humanitárius folyosókon, biztonságos úton érkezett Olaszországba édesanyjával és két kisebb testvérével, egy libanoni menekülttáborból, ahol három évet töltöttek. Damaszkuszban palesztin menekülttáborban éltek, és egyszer, amikor az édesanyja kiment élelemért, egy bomba csapódott be mellettük. A kisfiát meg tudta védeni a repeszektől, ő maga azonban megvakult. Dzsafar elmondta a pápának, hogy most már iskolába jár, focizik, és magányos időseket látogat a barátaival.
Laura Guida arról beszélt, hogy minél inkább a virtuális térben élnek, annál inkább eltávolodnak másoktól a fiatalok, és erősödik bennük a félelem. Amikor külvárosi gyerekekkel találkozott, megértette, hogy nem magát, hanem másokat, a szegényeket kell védelmeznie. Egy szegény kisgyermek többet változtatott rajta, mint sok beszéd és előadás: megtanította a hűségre és a felelősségre. „Nem lehetne, hogy minden plébánián, minden katolikus iskolában javasolják a fiataloknak, hogy ismerjenek meg szegényeket, és szolgálják őket?” – tette fel a kérdést.
Mauro Garofano elmondta, hogy a Sant’Egidio magáévá tette Ferenc pápa békefelhívását, és a Közép-afrikai Köztársaságban tárgyalóasztalhoz ültek tizennégy fegyveres csoporttal. Látott állig felfegyverzett gyerekeket, akiknek a kezében soha nem volt füzet, könyv, csak fegyver. Nagyon örültek, amikor letehették a fegyvereket. A béke gyökerénél az imádság áll – mondta.
Andrea Riccardi, a közösség alapítója kicsiny, de határok nélkül élő népként határozta meg a Sant’Egidiót, és köszönetet mondott az Egyház, illetve Ferenc pápa támogatásáért. A harag korának nevezte korunkat: az emberek félnek és haragszanak azokra, akik mások, akikben ellenséget látnak. A haragot akkor tudjuk legyőzni, ha rokonszenvvel közeledünk másokhoz, ha okot adunk a reményre, és segítünk másoknak, hogy találkozzanak a szegényekkel, akik az élet igazi tanítómesterei – mondta. Hangsúlyozta, hogy a népek közötti együttélés olyan forradalom, amely akkor lehetséges, ha a szívünkből és az evangéliumból indul ki. Ferenc pápa azzal fordult a Sant’Egidio tagjaihoz, hogy mindannyian legalább egy talentumot kaptak, amelyre rá van írva ennek a közösségnek a karizmája. Ez utóbbit 2014-ben a következő három szóban foglalta össze: imádság, szegények és béke.
A mai világot a félelem uralja, amely „gyakran arra irányul, aki idegen, aki különbözik tőlünk, aki szegény, mintha ellenségünk lenne… A félelem légköre megfertőzheti a keresztényeket is, akik aztán – mint a példabeszédben szereplő szolga – elrejtik a kapott adományt: nem fektetik be a jövőbe, nem osztják meg másokkal, hanem megtartják maguknak”. Ferenc pápa örömmel beszélt arról, hogy a Sant’Egidio Isten szavát helyezi életének középpontjába. Ez a múltban megóvta őket az ideológia kísértésétől, ma pedig megvédi a félelem fenyegetésétől. „A keresztény ember hivatásánál fogva minden ember testvére, főleg, ha szegény, és akkor is, ha ellenség. Sose mondjátok azt: »Mi közöm hozzá?«… Az irgalmas tekintetű ember leleményes merészséggel törekszik a szeretetre, amire nagy szükség van! Mindenki testvérei vagyunk, és ezért egy új világ prófétái.”
A mindennapi küldetés türelmével újra kell szőni a perifériák emberi szövetét, amelyet az erőszak és a szegénység szétszaggatott. Át kell adni az evangéliumot a személyes barátságon keresztül, megmutatni, hogy az élet akkor lesz igazán emberi, amikor a szegények mellett éljük. Olyan társadalmat kell építeni, amelyben senki sem idegen – ez az igazi merészség, hangsúlyozta, és arra kérte a közösség tagjait, hogy továbbra is legyenek ott a peremkerületekben élő gyermekek mellett a béke iskoláival, maradjanak az idősek mellett, akik gyakran félre vannak dobva, s nyissanak humanitárius folyosókat a háború és az éhség elől menekülőknek. „A szegények a ti kincseitek!” – buzdította a Sant’Egidio tagjait, barátait a pápa.
(A Ferenc pápa beszédéből vett részleteket Tőzsér Endre fordította.)
