Száz éve született Magyar Ferenc

Az Új Ember első nemzedéke, az 1945–1971 közötti időszakban jórészt fővárosi kötődésű, rutinos újságírókból állt. Itt különösen szükség mutatkozott a magyar faluval és szellemiséggel szervesen összefonódó munkatársra. Olyan személyre, aki belülről látta és átérezte a magyar vidék világnézeti és társadalmi kérdéseit, problémáit, s azokra a katolikus elkötelezettségű ember mély együttérzésével, hitelességével válaszolt. Magyar Ferenc riportjai között számos „szépségdíjas” cikket, aktualitásokon túlmutató, érvényes írást találhatunk. Felvidéki társával, Sinkó Ferenccel együtt sokat tettek a magyar falu újkori bemutatásáért, keresztény megszenteléséért.
1971-ben őrségváltás történik: Magyar átveszi Saád Bélától a felelős szerkesztői posztot – a rövid idő múlva megbetegedett, majd elhunyt Pénzes Balduin főszerkesztői stallumát a laptulajdonos Actio Catholica döntése alapján már nem töltik be. Az új vezetőre számos feladat hárul, elsősorban a szerkesztőségi és kiadóhivatali személyi állomány pótlása, felfrissítése. Több európai utazás során és idehaza síkra kell szállnia a zsinati szellem korszakos értékeiért, elmélyítéséért, valamint a vallásos hívek lelki megerősítéséért.
A kommunista rendszer minden eszközzel gátolni igyekszik az új korszak katolikus törekvéseit. Az Állami Egyházügyi Hivatal és kíméletlen hadoszlopa csak látszólagos engedményeket tesz a vallásos embernek.
Magyar a lehetőségek megragadása révén jól sáfárkodik sajtóvezetői tehetségével. A hetilap szakrális és kulturális hatóereje emelkedést mutat, egy időben a heti példányszám eléri a legendás száz-százötezret.
A 80-as évek társadalmi változásai mélyen érintik a nyugdíjkorhoz közelítő szerkesztőt. Utólag sem vethetjük a szemére, hogy egy ideig elégedetlenül szemléli a „pártoskodást”, a minden ajtó mögül előbukkanó pártszerveződéseket, ezektől semmi jót nem vár az ország számára. (Néhány párt utóélete és lehangoló személyi torzsalkodásai igazolják is e bizalmatlanságot.)
Vitán felüli értéket képvisel Magyar Ferenc szépírói munkássága. Ha Móra Ferenc és Fekete István eszmei és stílusbeli rokonait keressük, elsősorban Magyar neve és írói életműve merül föl bennünk. A Teremtőhöz és az emberhez való sajátos kötődése, annak élményszerű megjelenítése, a kis dolgokban és eseményekben fölbukkanó humanitás magas hőfokúra hevítik novelláit és kisebb tárcáit. Az Új Embernek és a Vigilia folyóiratnak megérdemelten lesz állandó és megbecsült tárcaírója.
A szülői ház és miliő, a gyermekkor varázsos érintése ott élnek írásaiban. Botorkáló emberek című gyűjteményes kötetében valóban az utat kereső, botladozó ember földi pályája kerül sajátos megvilágításba. A „megértő szeretet” ott lobog Magyar sok-sok leírt mondatában, jól árnyalt mindennapi hőseit is ez vezeti át a legsúlyosabb megpróbáltatásokon. Egy írói életmű méltó célkitűzése mindez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..