– Nem alkotunk akkora erőt, amelynek beleszólása lehetne vagy bele kellene szólnia az ügyekbe. Korábban sem kérdeztek meg bennünket országos ügyekben, most sem kíváncsiak a véleményünkre, amikor az események nem úgy alakultak, ahogyan egyes politikai erők tervezték Szerbiában. Ők mindenképpen Koszovó megtartását tűzték ki célul. Megkönnyebbüléssel fogadtuk a hírt, hogy a miniszterelnök lemondott, mert Voislav Kostunica zavarosban való halászásával csak nehezítette a helyzetet. Május 11-én állami, tartományi és községi szinten egyaránt választásokat tartanak Szerbiában. Várhatóan két politikai irányzat küzd majd egymással: a radikális, amely mindenáron meg szeretné tartani Koszovót, a másik pedig az európai orientációjú politika. Ez utóbbi ugyanakkor megosztott: ezen belül is vannak, akik az európaiság hangoztatása mellett fenntartják, hogy Koszovó Szerbia részeként kell, hogy Európához tartozzék.
A két tábor között szoros verseny várható. A közvélemény-kutatások szerint az európai irányultságú polgárok vannak többségben. Megnyugtató, hogy erőszak alkalmazására nincs ereje Szerbiának. A korábbi NATO-bombázások idején nyilvánvalóvá vált a hadsereg megosztottsága. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Szerbia lakosságának egyharmada más nemzetiségű. A magyarok mellett hasonló létszámban élnek Szerbiában albánok, jelentős kisebbséget alkotnak a szandzsáki bosnyákok, külön nemzetként kezelik a cigányokat (saját nemzeti tanácsuk működik). Rajtuk kívül horvátok, vlachok, szlovákok, rutének, ukránok alkotnak kisebbséget Szerbiában. A magyar kisebbség helyzetére jótékony hatást gyakorolt, hogy az anyaország nem ismerte el azonnal Koszovót, és támogatja a szerbiai polgárok fölvételét a schengeni fehér listára – ami azt jelenti, hogy vízum nélkül utazhatunk majd Európában.
A magyarság körében reményteli ébredést tapasztalunk, az elnökválasztáson elért szép eredmény újra fölélesztette a magyarok jogos öntudatát. Ennek további erősödésére számíthatunk májusban is. Fontos, hogy az egész országban észrevegyék súlyunkat. Helyzetünkben nem látom reális lehetőségét az autonómia bármely formájának. Ennek jórészt az az oka, hogy a legtöbb családon belül szétválaszthatatlanul összefonódtak az etnikai szálak. Ezért másféle megoldás kívánkozik: sokat jelentene számunkra egy szabad, polgári társadalom létrejötte, amely az emberi méltóság tiszteletben tartásával viszonyulna a kisebbségekhez. Ebben mindenekelőtt a finn és a svéd példa lehet irányadó.
