Somogyi kincses hagyaték

Fotó: Kovács Tibor

A számtalan méltatlan állapotú somogyi műemlék között kedvező sors jutott az alsóbogáti kiskastélynak, amelyet Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címmel ismert el Somogy Megye Közgyűlése. A budapesti Nagyházi házaspárnak köszönhetően néhány esztendeje új életre kelt az 1760-ban barokk stílusban épült földszintes, alápincézett, tizenhat helyiségből álló kastély, amelynek belső tereit a jobbára egyházi festőként ismert osztrák származású Dorfmeister István freskói díszítik. A háború után az épületet átalakították, a freskókat többször is lefestették, majd a kastély – mint oly sok társa az országban – elindult a pusztulás útján. A romos épület 2007-ben került a műkereskedő Nagyházi család tulajdonába, akik saját erőből és pályázati forrásokból helyreállították. Fábián Éva megyei főépítésztől tudom: a kiskastély hat évig tartó műemléki rekonstrukciója és freskóinak restaurálása olyan nagyszerűen sikerült, hogy az épület 2012-ben elnyerte a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (Ico­mos) díját, majd egy évvel később az Europa Nostra-díjat.
A korhű bútorokkal és tárgyakkal berendezett kiskastély családi otthonként és birtokközpontként működik, de a tulajdonosok biztosítják a látogathatóságot is. A kastély kiváló akusztikájú pincéje koncertek rendezésére is alkalmas.
Az Örökségünk – Somogy­ország Kincse cím birtokosa az idén hetvenéves Buzsáki Hagyományőrző Együttes is. A népművészetéről híres faluban az asszonyok ma is boszorkányos ügyességgel készítik a vézás, a rátétes és a boszorkányos futókat, terítőket, párnákat, és pingálják a húsvéti tojásokat. A településen fontos szerepet tölt be a nagy múltú népi együttes. A tánccsoport történetének egyik meghatározó szakasza az az 1957-ig tartó korszak, amikor Frais Olga tanítónő vezette az együttest. A csoport életének legkiemelkedőbb eseménye az 1948-ban Gyulán rendezett centenáriumi néptáncverseny volt, ahol parasztcsoport kategóriában első helyet értek el. 1957 őszén Knézics Istvánt és Nagy Annát bízták meg az együttes újjászervezésével. 1974 és 1978 között Polgárdi Erika irányította a táncegyüttest. A Röpülj páva sorozat kilencedik elődöntőjében 1978. február 24-én került adásba Csíkvár József összeállítása, a Somogyi búcsú, melyben a buzsáki táncosok is láthatók voltak. Polgárdi Erika távozása után megkezdődött a Németh házaspár korszaka, majd az Ureczky Csaba nevével fémjelzett időszak. 1981-ben a tánccsoport Nívódíjat kapott. Ureczky távozása után Németh Márta vette át a vezetést. A Buzsáki Népi Együttes 1985-től Buzsáki Hagyományőrző Együttes néven működött tovább. Tudatosan kezdték gyűjteni a helyi szokásokat és hagyományokat, melyeket határon innen és túl is bemutattak. 1989 és 1999 között Buzsáki Istvánné vezetésével folyt tovább a munka, s arany és kiváló minősítésekkel lettek gazdagabbak. 1998-ban a hagyományőrző együttes vehette át az első Buzsák Községért kitüntető címet. Egy rövid ideig Bakonyi Károly, az együttes zenekarvezetője irányította az együttest, majd Jilling Tiborné folytatta elődei munkáját. 2003 és 2006 között visszatért az együttes élére a Knézics házaspár. Ekkor ismét arany minősítést értek el. 2006 novemberétől újra Jilling Tiborné vezeti az együttest. Az iskolás korosztállyal kanásztáncokat és ugróst adnak elő, a nyugdíjas korosztály pedig jórészt népdalcsokrokat mutat be.
Aki hamisítatlan parasztházat szeretne látni, az bátran keresse fel Somogyszobon a Luther utca 24. szám alatti épületet. A somogyi örökség részévé lett úgynevezett Vilma-ház 1839-ben épült. Ez a háromosztatú, füstöskonyhás épület volt Somogyszob első, téglából épült parasztháza. 1982-ben önkormányzati tulajdonba került, és műemléki védettséget kapott. A Vilma Háza Alapítvány közreműködésével és önkormányzati támogatással valósult meg az épület teljes felújítása. Az átadásra 2003 szeptemberében került sor. Érdekesség, hogy a berendezést a falu lakói adták össze. A 2014-ben épített melléképület ma kézműves-foglalkozások helyszíne, padlása pedig kiállítótér. A Somogyszob múltját őrző és bemutató tájházkomplexum közösségi térként működik. Az épületegyüttes a magyarországi tájházhálózatban is kiemelkedő jelentőséggel bír. A porta, a tájház­lánc tagjaként, a világörökség várólistáján szerepel.
Az újabb értékdíjak sorát gyarapítják Gárdonyi Géza Szőlősgyörökhöz köthető emlékei és írásai is. Az író a gyermekkorában sok időt töltött a faluban, itt álltak nagyapjának és szüleinek házai, és itt éltek azok az emberek is, akik a műveiben szereplő figurák ihletői, modelljei voltak. Cs. Varga István irodalomtörténész, az egyik előterjesztő szerint Gárdonyinak sokrétű, érzelemgazdag és hiteles faluképe volt. A család többszöri költözése során egyre bővült, gazdagodott az élményanyaga. Prózáiban és verseiben egyaránt előbukkannak a szőlősgyöröki családok, emberek, emlékek. A györöki vonatkozású írásoknak jelentős szerepük volt a magyar vidék és a nép iránt érzett szeretet tudatosításában. Főként Gárdonyi verseiben és novelláiban követhető nyomon a szőlősgyöröki élményforrás hatása, az írói világkép és világszemlélet alakulása.
Bekerült az értéktárba a buzsáki pi­rosbélű dió, és a göllei magyarkutyafajta-tenyészeteket is elismerték, csakúgy, mint a Dobrotka-módszert, amely épségünk védelmére szolgál. „Az esés tudományát” az Esések Iskolájában kotta és kézjelrendszer segítségével sajátíthatjuk el, Dobrotka Béla módszerével.
A somi születésű Iványi-Grünwald Béla festőművész életművét szintén értékdíjjal ismerték el. A művészettörténészek szerint Iványi-Grünwald számára pályafutása során meghatározóak voltak a falujában és a Balatonnál töltött gyermekévek. Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa 1896-ban a nagybányai művésztelep egyik alapítója lett. Meglehetősen termékeny festő volt; könnyedén alkotott, bátran kísérletezett, és szívesen változtatott a stílusán. 1906 után a realista plein air festészetről a dekoratív, stilizáló, szecessziós irányra váltott. 1911-től az újonnan létrehozott kecskeméti művésztelep vezetője lett. 1928-ban a kecskeméti művésztelep elnökévé választották. 1930-tól – amikor Corvin-koszorúval tüntették ki – nyaranként leköltözött Balatonlellére. Som polgármesterétől, Lenkey Tibortól megtudtuk, hogy a település lelkesen ápolja a festőművész emlékét; tiszteletére emlékszobát rendeztek be, és nevével fémjelzett alkotótábort is szerveznek, amelynek értékteremtő és hagyományápoló tevékenységét ugyancsak e díjjal ismerték el.
Nem is gondolnánk, mily sok nevezetesség köthető Kéthelyhez! A XVI. század közepén egy új, török elleni védelmi rendszer kialakítására volt szükség e térségben. A Balaton és a Dráva közötti várláncolat 1541 és 1556 között készült el. Része volt a kéthelyi Fancsi-vár is, amely elsősorban figyelőszolgálatot látott el a Balaton délnyugati átkelője és Kanizsa irányában. Az egykori vár ma is meglevő 3-5 méter mély és 8-12 méter széles sáncai jelzik az építmény létezését. A XIX. században az egykori sáncokon alakította ki a kéthelyi zsidó közösség a temetőjét, amelynek síremlékei ma is megtalálhatók itt. A pápai I. ejtőernyős zászlóalj hősi halottainak emlékművén kívül ugyancsak értékdíjas lett Gerics Pál (1792–1868) életműve. A kéthelyi születésű mezőgazdász három évtizeden át az első európai felsőfokú gazdasági tanintézet, a keszthelyi Georgikon tanára volt, és a Festetics-uradalom meghatározó személyisége. Tudását budapesti és külföldi tanintézetekben, valamint nyugat-európai utazásokon alapozta meg. Tanulmányairól naplót vezetett, szakmai tapasztalatairól rendszeresen leveleket küldött, tankönyveket írt, ezzel is hozzájárulva a magyar mezőgazdaság fejlődéséhez. Kéziratai jelentős kultúrtörténeti értéket képviselnek – olvashatjuk a róla szóló lau­dá­cióban.
Egy ígéretesnek induló színésznő, Hegedűsné Bodenburg Lina (1836–1859) is Kéthelyen látta meg a napvilágot. A XIX. század közepének országosan ismert és ünnepelt művésze volt, aki elsősorban népszínművekben szerepelt. Négyévi vidéki színészlét után a Nemzeti Színház szerződtette, ám csupán egy évig szerepelhetett a fővárosban, igaz, ezalatt harminc szerepet alakított. 23 évesen egy megfázás következtében hunyt el. A budapesti Fiumei úti temetőben levő sírját 2004-ben nemzeti sírhellyé nyilvánították. Kéthelyhez kötődik Csáky Ferencnek (1895–1954), a két világháború közötti időszak legjelentősebb és legeredményesebb sertéstenyésztő szakemberé­­nek­ munkássága is. Csáky széles körű ismeretterjesztő tevékenységet folytatott a vidéki gazdák körében a sertéstartás és -hizlalás színvonalának javítása érdekében. Az ő módszerén alapul a mai korszerű sertéshizlalási technológia. Európában elsőként vezette be a bizományi sertéshizlalást.
Kéthely neves szülötte Szimpliczius, vagyis Barcza József cigányzenész is. Bandájával számos helyen játszott. 1874-ben szerződött Kaposvárra, ahol az első számú cigányprímás lett. Néhány évvel később már rendszeresen külföldi fellépésekre járt a zenekarával. A hazai és a külföldi közönség egyaránt kedvelte a muzsikust és társait, hiszen elementáris erővel játszottak, s édes-bús melódiáikkal elandalították a publikumot.
A Balatonboglári Magyar Gép- és Dutra­múzeum szintén elnyerte az értékdíjat. A Dutra-traktorok magyar fejlesztésű univerzális mezőgazdasági gépek, amelyek a Vörös Csillag Traktorgyárban készültek, 1960 és 1975 között. Magyarország legnagyobb Dutra-traktorgyűjteménye Mol­nár Balázs tulajdonában van. Múzeumában húsz, különböző típusú Dutra-traktor, egy dömper és egy targonca látható egy helyen. A bemutatóteremben Dutra-relikviákat, eredeti traktoralkatrészeket, emléktárgyakat és más magyar műszaki régiségeket tekinthetnek meg az érdeklődők. A gondosan felújított traktorokat országos és nemzetközi Dutra-találkozókon, gépmajálisokon számos díjjal jutalmazták már. Gosztonyi Zoltán faragómester munkássága különleges színfoltja a somogyi tárgyalkotó népművészetnek. A kaposvári mester fából, csontból és szaruból faragva, karcolozva alkotja műveit a somogyi pásztorfaragás hagyományának technikai, formai, szellemi megújulását képviselve. Művészi ars poeticája: „Minél több ember szemét rányitni a hagyományos, emelkedett szellemiséget tükröző népi tárgykultúránkra.” A Népművészet Mestere címmel elismert alkotó – aki szintén értékdíjas lett – országszerte ismertséget szerzett a somogyi pásztorfaragás motívumkincsének újragondolásával.
A somogyi értékek közé tartozik a Bauer Andrásné által alapított német nemzetiségi gyűjtemény is. A kaposvári Szántó utcában látható kollekció a magyarországi németek használati és berendezési tárgyait, ruházatát, a népcsoport XVIII–XIX. századi emlékeit mutatja be. A gyűjteménynek értékes része az eredeti ruházatok kicsinyített másaiba öltöztetett babák sokasága, amelyeket nagy kézügyességgel maga Bauer Andrásné, Mári néni készített.