Fotó: Kovács Tibor
A Somogy Megyei Önkormányzat régóta megkülönböztetett figyelmet fordít a helyi természeti kincsek és az épített örökség védelmére, a megyéhez kötődő életművek elismerésére és népszerűsítésére, s így Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet adományoz mindazon természeti, szakrális, kulturális, néprajzi és építészeti értékeknek, amelyek nélkül szegényebb lenne ez a kis országnyi megye. Az utóbbi években a Somogy Megyei Értéktár Bizottság is tevékenyen részt vesz az értékmentésben, s a településekről beérkező javaslatok alapján dönt arról, mi kerüljön be az értéktárba. Szerencsére ezek az értékek nem holt kincsként vannak jelen a somogyiak, főleg a diákok életében. A közelmúltban például a kaposvári Vármegyeháza nagytermét népesítették be a fiatalok. Itt rendezték meg a „Somogyi értékek” középdöntőjét, amelyen többek között a somogyvári Kupavárhegyről is kérdezték őket, arról a helyről, ahol Szent László király feltételezett első nyughelye volt. Népi hangszerbemutatót tartottak, a buzsáki lányok büszkén mutatták meg a település gazdag hímzésvilágát, de az ecsenyi tutyikészítésről – merthogy ez is somogyi örökség – is hallottak a versenyzők, akik közül a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont „Kemény mag” nevű csapata bizonyult a legkiválóbbnak.
S hogy az idén mely értékek kapják meg az Örökségünk – Somogyország Kincse címet? Ezt a hagyományos megyenapi ünnepségsorozat keretében jelentették be január elején. Az iharosberényi Inkey-kastélyon, a Dél-balatoni borúton és a Kaposi Mór Oktatókórházon kívül a díjazottak között van a kaposvári Weeber–Szabados művész házaspár mindkét tagja. Ikonikus alakjai ők a somogyi megyeszékhelynek, több mint fél évszázada élnek és alkotnak itt. Weeber Klára nevéhez több, Kaposváron elhelyezett szobor fűződik. A Szivárvány Kultúrpalotánál található Florentine, az Európa parknál álló Tótágas (Bohóc) és a közelmúltban felavatott Igéző szobor is az ő keze munkájának gyümölcse. Weeber Klára Budapesten született, s ugyanoda járt szobrász szakra, ahová a férje festő szakra. Borsos Miklós tanítványa volt. Köztéri szobrai megtalálhatók számos településen, s ha megállunk kedves alkotásai előtt, mindig jókedvre derülünk. Férje a február végén 80. születésnapját ünneplő Szabados János, akivel nemcsak életét osztotta meg, hanem a műtermét is. Kaposvár szülötte, a Munkácsy-díjas festőművész 1957-ben kezdte meg tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán; Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak a mesterei. Az elmúlt több mint öt évtized alatt számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be műveivel, amelyek főszereplői a figurák. Több somogyi és megyehatáron túli közintézményben megtalálhatók a munkái. „Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség” – vallja ars poeticájában a több díjjal elismert festőművész.
A nagy múltú Siófoki Férfi Dalkör szintén bekerült Somogy kincsestárába. Az alapító okirat szerint 1876-ban Magyar János plébános, országgyűlési képviselő ajánlására hozták létre, így vélhetően az ország nyári fővárosának legrégebbi civil közössége. Históriájukból kiderül: a háborúk idejét leszámítva a dalkör folyamatosan működött, és rangos díjakkal, rádió- és televízió-felvételekkel büszkélkedhet. Mint megtudtuk: az ötvenes évek utáni csendes időszakot sikeres évtizedek követték Tímár Imre karnagy irányításával. Számtalan fellépésen, koncerten ismerték el a dalkör komoly munkáját és széles repertoárját. 2001-ben fesztiválkórus minősítést kaptak, s 2003-ban az I. Kodály Zoltán Kórusversenyen harmadik helyezést ért el a Németh Gábor karnagy és ének-zene tanár vezette dalkör. Ma Lovrek Károly karnagy áll a férfikör élén. Fennállásuk 140. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepelték tavaly nyáron. A magyar dalkultúra ápolásának „nagykövetei” – akik a határon túli kapcsolatépítésben is élen járnak – ezen a hangversenyen elismerő oklevelet vehettek át Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztertől.
A címvárományosokról készült, aranyozott miniatűrképek már felkerültek a Vármegyeháza értéktermének falára. A díjazottak a következő hónapokban, egy-egy jelentős esemény alkalmával veszik majd át legújabb elismerésüket. A díszoklevél mellé egy Várhelyi György szobrászművész készítette plakett is jár.
A megyei értéktárba idén „beemelt” kincstulajdonosok – éppen tucatnyian – már a megyehéten megkapták szimbolikus ajándékukat. A zselici hársmézen, az Ebédvesztő-pusztai haranglábon, a gamási világháborús emlékművön, az őrtilosi ütegálláson, a mesztegnyői kisvasúton kívül az értéktárba bekerültek Gölle út menti keresztjei is, amelyeket a helybéli családok állíttattak. A legrégebbi, hálából emelt kőkereszt kétszázötven éves, a legfiatalabb pedig 1981-ből való. A Fekete István szülőfalujában működő értéktár-bizottság munkájának köszönhetően a göllei Őri Nándor bélyeges téglagyűjteménye is gazdagítja a megye kincseit. Az ország téglagyártását reprezentáló, jeles téglákat felvonultató gyűjtemény, amely 2009-ben készült el, igazi unikum.
A göllei temetődombon található kálvária szintén megőrzendő érték. 1907-ben Sütő Gyula plébános kezdeményezésére kezdték meg az építését. A homokkőből faragott, ezért sérülékeny stációoszlopokra, valamint a szobrokra és a keresztekre való pénzt néhány lokálpatrióta helybéli család adta össze. A kerámia domborművek a pécsi Zsolnay-gyárból kerültek ki, s dacolnak az idővel. A 2006-ban megújult kálvária – az önkormányzat gondozásában –, helyi építészeti értékvédelem alatt áll.
Az épített örökség kategóriában ugyancsak „befutó” lett a gamási plébánia – elsősorban a belső terek falfestményei miatt –, s a késő barokk, 1814-ben épült, majd 1886-ban átépített, műemléki védelem alatt álló Nagyboldogasszony-templom is. Isten hajlékának külső és belső felújítása a 200. évfordulóra fejeződött be, a belső falfestményeket és a mívesen faragott oltárokat is restaurálták. Emlékszem, Nikli Zsolt plébános jótékonysági bált is szervezett e nemes célért, s mivel kiváló zenész, tangóharmonikával állt ki a közönség elé…
Az őrtilosi Zrínyi-Újvár szintén kiemelkedő értéke Somogynak. A díjátvételkor elhangzott laudációban egyebek mellett ez áll: Zala megye és Horvátország határánál, a Mura és a Kanizsa-patak összefolyása fölött emelkedő dombon Zrínyi Miklós 1661-ben kezdett a vár építésébe a saját jövedelméből. A stratégiai jelentőségű várépítést később pénzzel és felszereléssel támogatta a szomszédos Stájerország és a Velencei Köztársaság is. A földből és fából készült, szabálytalan alaprajzú palánkvár háromszáz-ötszáz fős őrség befogadására volt alkalmas, később elővéddel és szárazárokkal bővítették. Sorsát a Habsburg-udvar és a törökök közötti béketárgyalások bizonytalanná tették. 1664 nyarán a védőknek csaknem egy hónapon át sikerült visszaverniük a törökök támadásait, ám amikor felrobbant a lőporkészlet, tovább már nem tudták tartani a várat. A török kézre került erődöt három nap alatt teljesen lerombolták. A vár jelentőségét mutatja, hogy a háborút lezáró vasvári béke tartalmazza: e várat nem építheti újjá egyik fél sem.
Életének utolsó, jelentős szakaszát Várdán töltötte Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész, aki üveg-, porcelán-, ékszer- és textiltervezőként is ismert volt, sőt a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagok című film látványtervezőjeként is jegyzik. Műtermében – amely szintén bekerült Somogy értéktárába – grafikák és különleges, „törléses” technikával készült festmények tucatjai születtek. A nemzetközi hírű alkotó az egykori Somssich–Matolay-kúriában talált új otthonra fiatal feleségével, aki férje műtermét halála óta változatlan formában őrzi. A különböző berendezési tárgyak mellett itt látható a művész festőállványa, palettája, de megvannak festékei és speciális festőkellékei is. A falakon festmények, grafikák idézik munkásságát, és az illusztrátorkorszakából, valamint a Hollóházán tervezett porcelánjaiból is megtekinthető néhány darab. S ki más lehetne az avatott idegenvezető, mint maga az özvegy, Szászné Hajdú Katalin?
