Sisi fái alatt

 

Már reggel nagyon meleg volt, forrón tűzött a nap, így nagyszerű érzés volt a gödöllői Erzsébet park hatalmas fáinak hűs árnyékába lépni. Zöld küllő kiáltott, és azután különböző irányokból még legalább fél tucat alkalommal hallottam ennek a szép, piros sapkás harkálynak a jellegzetes hangját. Búgtak az örvös galambok, náluk még tart a költési időszak. Láttam egy idei fiatalt is. Könnyű volt felismerni, mert első tollruhájukról még hiányzik a névadó fehér nyakfolt, amit csak a vedlést követően kapnak meg. Ez a madár az úton sétált, és nagyon bizalmas volt, egészen közelre bevárt. Én persze örültem ennek, de ő, szegény, nem tudta, hogy az örvös galamb lőhető, vadászható, ezért az emberektől (tőlem biztosan nem) óvakodnia kellene.
Erzsébet királyné, Sisi szobra már messziről látszik, és közelebbről megtekinthető a tiszteletére sziklákból emelt nagy tömb is, csúcsán a koronával.  A királyné szerette Magyarországot és a magyarokat, emlékét a mai napig nagy tisztelet övezi.
Valamikor az ötvenes évek végén több alkalommal is jártam erre, amikor Csóka bácsit, a Magyar Madártani Intézet egyik gyűrűző munkatársát kísértem el. Volt itt akkoriban egy talán csőrepedésből származó kis vízállás, oda állított hálót, és ahogy emlékszem, sok madarat fogott és jelölt meg. Kerestem a helyet, de nem találtam. Persze több mint fél évszázad alatt sok minden megváltozott, és bizonytalanokká váltak az emlékek is, így aztán feladtam. Erdei pinty csattogott, majd csuszkák „tved-tved” hangjait hallottam. Az összetartó pár egy vastag fatörzsön mászkált, hol felfelé, hol fejjel lefelé. Ez utóbbit egyedül ők tudják Magyarországon. A tisztáson katángok nyíltak, feltűnően alacsonyak, mondhatnám, törpék – Budapesten, a Nehru parton embermagasságúakat láttam. Akadt néhány cickafark és egy magányos kígyószisz is, amelynek kék virágaiból kacsafarkú szender szívogatott. Szeretik ezt a növényt, évekre visszamenően sok alkalommal láttam őket kígyósziszen táplálkozni.
Néhány széncinege és egy kék cinege került elém, ám aminek a legjobban örültem, az egy ökörszem volt. A cserregésére figyeltem fel, de hosszú perceket kellett várnom, mire végre, igaz csak egy pillanatra, előbukkant. Tisztán sajnos én sem láttam, de jellegzetes alakját, hetykén felfelé tartott rövidke farkát azért jól kivehettem. Nagyon szeretem ezt a kis madarat, és mindig örülök, ha találkozunk valahol.