Síkos utakon

A jeges utak konyhasóval történő szórása azért terjedt el az elmúlt évtizedekben, mert a sós víz alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, tehát bizonyos hőmérsékletig nulla Celsius-fok alatt is folyékony halmazállapotú marad. Ennek alapja a fizikai kémiából ismert oldatok fagyáspontcsökkenésének és forráspont-emelkedésének elve. A tapasztalatok szerint az utakon a konyhasó mínusz öt Celsius-fokig hatásos, ennél hidegebb hőmérsékleten hatástalan marad.

 

A sószórás azonban káros következményekkel is járhat, amelyek gyakran csupán hónapokkal később válnak láthatóvá. A sózás az út menti növényzetet károsítja leginkább. A kloridion felszívódik a gyökéren keresztül, majd lelassítja a fák növekedését, a fiatalabbakat akár el is pusztíthatja. Elsősorban a fasorokat alkotó fajok, például a juhar, a hárs és a gesztenye reagál érzékenyen erre a hatásra. A só hozzájárul a talajok fizikai és kémiai tulajdonságainak megváltozásához is (másodlagos szikesedés – a talaj termőképességének csökkenése), illetve a vizek – különösen az ivóvizeket adó felszín alatti vizek – szennyeződéséhez vezethet.

 

A konyhasó mindemellett a gépkocsik kipufogógázaiból származó nitrogén-oxidokkal reagálva maró anyagokat alkot, amelyek korrodálják többek között a hidak, a felüljárók fémszerkezetét, de magukat a gépkocsikat is. A jégtelenítés e módjának eredményeként a talajba rejtett közművek is jelentősen károsodnak. Összességében tehát számos érv szól a só ellen, amely tönkreteszi a cipőt, károsítja az autók és a kerékpárok gumiját, a gépkocsik alvázát, idővel megbontja az aszfaltot, és a kutyák mancsának sem tesz jót.


Kutatások mára már azt is igazolták, hogy az utak sózása nem mérsékelte jelentősen a közúti balesetek előfordulásának gyakoriságát sem. Az autóvezetők ugyanis a sózott, fekete utakon jóval gyorsabban hajtanak, mint az javasolható volna. Nem veszik figyelembe, hogy a só gyakorta vékony csúszós réteget képez mind az úton, mind a fékbetéteken, és ezért akár meg is kétszereződhet a féktávolság.

 

2010 szeptemberétől már akár ötvenezer forintra is bírságolható az, aki a háza előtti csúszásmentesítést sóval végzi el. A tiltás nem véletlenül született: a só ugyanis óriási károkat okoz a természeti és települési környezetünkben.

 

Mindezek fényében nagy kérdés ugyanakkor, hogy mivel lehet megoldani a téli csúszásmentesítést. A ház körüli síkosságmentesítésre a sózásnál sokkal jobb megoldást jelentenek az alternatív csúszásmentesítő és egyéb anyagok. A célnak megfelel a homok, a sóder, a természetesen lebomló faforgács vagy fahamu, a nádfonat és a több nemzeti parkban is sikeresen alkalmazott gránitkőzúzalék. A zeolitőrlemény természetes ásványi anyag, kis mennyiségű kalcium-kloriddal keverve jó hatásfokkal olvasztja a jeget, igaz, a só árának körülbelül a duplájába kerül.

 

„A sózást betiltották” – terjedt el a köztudatban, ez a megfogalmazás azonban pontatlan. A fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet szerint a belterületi közterületen a közúti forgalom által igénybe vett részeken (úttest) a síkosságmentesítésre továbbra is használható a só. Egy átlagos télen egy-egy nagyobb város önkormányzata még ma is akár több tízezer köbméter sót szórhat szét. A fővárosban ma is kloridtartalmú vegyületeket alkalmaznak, bár a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a társaság egyes helyeken (például fasorok, díszburkolat) már évek óta használ alternatív csúszásmentesítő anyagot.

 

A síkosságmentesítésre nincs egységes európai uniós szabályozás. Ennek fő oka, hogy a tagállamok eltérő éghajlati és úthálózati adottságokkal rendelkeznek. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy például Ausztriában tiltják a kloridtartalmú vegyszerek használatát, ezek csak különleges időjárási viszonyok esetén alkalmazhatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..