Séta utca: Tömegsír

Csak nagyon kevesen tudják, hogy a katyni tömeggyilkosság két magyart is magával sodort: Korompay Emánuel Aladárt és Orsós Ferencet. Orsós Ferenc patológus professzor tagja volt annak a nemzetközi bizottságnak, amelyet a sírok feltárására hívtak össze. A vizsgálatokra 1943 tavaszán került sor, francia, olasz, finn, svájci, belga, dán és bolgár szakértők részvételével. Orsós professzor a budapesti Törvényszéki Orvostani Intézet nemzetközi hírű igazgatója volt. Kidolgozott egy módszert, amellyel rendkívül pontosan meg lehetett állapítani a halál beálltának idejét – a tömegsírok feltárásakor is ezt az újítást alkalmazták. A bizottság jelentése (az úgynevezett Orsós-jelentés) kimondta, hogy a gyilkosságokat 1940 tavaszán követték el – s ez egyértelművé tette, hogy a tettesek csakis Sztálin emberei lehettek. A dokumentumot a szovjet titkosszolgálat lefoglalta, Moszkvába vitte, és szigorúan titkosította. Csak évtizedekkel később, Borisz Jelcin elnöksége idején került elő egy irattár mélyéről. Orsós professzor megérezte a készülő bajt, és 1944-ben Németországba menekült. A világháború lezárásakor budapesti igazgatói állásától távollétében megfosztották. A katyni jegyzőkönyv aláírásáért háborús bűnössé nyilvánították és halálra ítélték. A sztálini hatóságok többször kérték a kiadatását, ám a szövetségesek azt rendre megtagadták. A mainzi egyetemen a képzőművészeti módszertan professzora lett. Néhány évvel a nyugdíjba vonulása után, 1962-ben halt meg. Korompay Emánuel Aladár története még tragikusabb. 1890-ben született Magyarországon. Az első világháborúban a galíciai fronton szolgált, később önkéntesnek jelentkezett Józef Pilsudski tábornok egyik légiójába. A Vörös Hadsereg elleni harcokban hősiesen védte Lengyelországot. Lengyel nőt kért feleségül, majd felvette a lengyel állampolgárságot. A magyar tanszék anyanyelvi lektora lett a Varsói Egyetemen, és ő szerkesztette az első lengyel- magyar szótárt. Egy legelső szótár elkészítése különös szellemi kaland, a szűz hómezőn haladó felfedezők bátorsága kell hozzá. Néhány évig birtokomban volt e nevezetes szótár egy példánya: különös élményt jelentett lapozgatni. A második világháború kitörésekor Korompayt tartalékos századosként mozgósították. A keleti határvidékre került, ahol szovjet fogságba esett, s végül Harkovban lőtték tömegsírba, 1940 tavaszán. Családját pedig a náci hóhérok pusztították el: csak legidősebb lánya, Ilona maradt életben. Márta lánya Varsóban halt meg, a világháború első napjaiban, egy becsapódó német bombától, a kórházzá alakított Európa Szálloda romjai alatt. Harmadik lánya, a mindössze huszonkét éves Elzbieta a titkosan szervezett lengyel ellenállás, a Honi Hadsereg tagja lett. 1943 elején a Gestapo letartóztatta. Olyan szörnyű kínzásokkal vallatták, hogy tudta: előbb vagy utóbb elárulná bajtársait. Ezért, hogy megmentse a többieket, lenyelte azt a ciánkapszulát, melyet becsempészett magával. Édesanyját, vagyis Korompay Emánuel feleségét szintén 1943 első napjaiban hurcolta el a Gestapo. Arra kényszerítették, hogy közvetlen közelről végignézze Elzbieta borzalmas kínzását. Lánya halálát követően előbb egy rettegett varsói börtönbe zárták, végül marhavagonban Auschwitz haláltáborába szállították, ahol egy év elteltével megölték. Korompay Emánuel emlékét – ahogy azt a varsói Magyar Intézet volt igazgatója, Szalai Attila kutatásaiból tudjuk – a lengyel fővárosban két emléktábla hirdeti. Az egyik azon a házon látható, amelyben a család utoljára lakott; a másik a Varsói Egyetem Magyar tanszéke épületének falán. Ám nevét a varsói Helyőrségi templomban is megörökítették, a katyni áldozatok bronz emlékfalán.