Nem is olyan rég még repültek a víz felett, sorban ültek a hajókikötők korlátján, de most egyetlenegyet sem láttam. A dankasirályok ilyenkor már a telepeken gyülekeznek, ahol több pár, de akár ezernél is több madár költ együtt. Azon már nem csodálkoztam, hogy kárókatonát sem láttam, egész télen hiányoztak erről a Duna-szakaszról. Régebben rendszeresen megjelentek, és volt olyan tél, amikor legalább százötvenre becsültem a két híd között halászó, kampós csőrű, fekete madarak számát. Hogy miért hiányoztak az idei télen, nem tudom, pedig hal bizonyára most is van a folyóban.
A Nehru-part sarkán, egy fa magas ágán fekete rigó flótázott. Ragyogva sütött a nap, sugarai megcsillantak fekete tollain. Hangosan énekelt, aztán egyszer abbahagyta; elhallgatott, de csak azért, hogy átröppenjen a szomszédos, talán kényelmesebb ágra, ahol tovább énekelt. A fák még kopaszon álltak, de alattuk már sarjadt a fű, a frissen kibújt zöld szálakon harmatcseppek ültek. A játszótér közelében egy barna ruhás fekete rigó ugrált a fűben. Először azt hittem, giliszták után kutat, de ahogy figyeltem, láttam, hogy fészekanyagot gyűjt. Hol itt, hol ott szedett fel valamit, aztán csőrében egy nagy csomóval elrepült, átsuhant a forgalmas úton a Közraktár utca végébe, ahol sűrű, tüskés bokorcsoportok állnak. Az elmúlt tavaszon is hordott fészekanyagot egy tojó, de egyszer csak nem láttam többé. Sajnos mindig alacsonyan repült az út felett, talán egy autó ütötte el. A Nehru-partot tavaly felújították, szép lett, de arról sajnos elfeledkeztek, hogy bokrokat ültessenek a gyepszőnyegre. Néhány ilyen sűrű, tüskés bokor nagyszerű fészkelőhely lett volna, ahol sem a dolmányos varjak, sem a macskák nem férhettek volna hozzá a tojásokhoz és a fiókákhoz. Amikor pedig a fiatal madarak rigószokás szerint még röpképtelenül elhagyják a fészket, nagyobb esélyük lett volna a túlélésre a parkban, mint a Közraktár utca forgalmas járdáján.
A Nehru-part végén, a hajókikötővel szemben egy öreg, vaskos törzsű fűzfa áll. Alatta tucatnyi galamb keresgélt, s láttam köztük egy magányos csókát is. Érdekes, hogy az elmúlt tavaszokon is többször előfordult már ez, és mindig csak egyetlen csóka jelent meg a galambok között. Néha még a következő napon is láttam, azután eltűnt. Csókák nem költenek a környéken, hogy ez – talán ugyanaz a madár, mint az előző években – miért látogatott ide, nem tudom.
A Duna emelkedett, a víz most beborította a sziklákat, amelyek mellett korábban mindig úszkált néhány tőkés réce. Most egyet sem láttam. Márciusban már a költéshez készülődnek, vagy akár tojásokat melengetnek valahol.
A Nemzeti Színház előtt, a korláton dolmányos varjú ült, párja néhány méterrel odébb a fűben sétált. Egy pár minden évben költ a Nehru-part egyik magas fájának koronájában. Visszafelé menet aztán mégis láttam egy dankasirályt. A víz felett repült, és csakhamar eltűnt a szemeim elől.
