Selmecbányai „olvasztótégely”

Egy szuszra végigolvasható, varázslatos könyv napjaink egyszerre édes és fanyar szavú mesélője, Száraz Miklós György Az Ezüst Macska című regénye, amely, bár figyelmet igénylő, összetett olvasmány, mégis minden sorában vakációs, hiszen azt, aki olvassa, elröpíti a hétköznapokból. Méghozzá nem is akárhová, hanem a történelmi Magyar­ország egyik legszebb fekvésű, igazán mese­beli városába, Selmecbányára, amely Lovik Károlytól (lásd A leányvári boszorkány című, méltatlanul ritkán említett kis­re­gé­nyét!) az ott született, s szülővárosát művek sokaságában meg­idé­ző Kosáryné Réz Loláig számos írónkat megihlette. Emlegetik az Ezüst Macskát méltatók a magyar mágikus realizmust, az­az Gabriel García Márquez hatását is a regénnyel kapcsolatban, továbbá felfedezni vélik ben­ne Krúdy hangütését, s a Bosch-festmények kavargását…
Mindez azonban a könyv gazdag rétegeihez képest még mindig kevés. Mert – erede­ti­sé­gét, száraz­gyu­ris mondatfűzését nem tagadva – bizony mondom, igazi olvasztótégely ez a filmre kívánkozó felnőtt mese. A XIX. század végére tehető, barokkosan gomolygó történésekről eszünkbe juthat még egy másik, ugyancsak „kocsmaközpontú” nagy­epikai remekmű, Bálint Tibor Zokogó majom című írása, amelyben egy kolozsvári külváros lumpenproletárjai nyüzsögtek. Azonban a felvidéki városka Ezüst Macskája, amelyben a rejtélyes főszereplő, Jacobus Troll sorra-rendre megismerheti új lakóhelye jellegzetes alakjait, jóval változatosabb közönséggel dicsekedhet. Felvonul itt az órás-fi, Kászonyi Kenyeres András, Pulyka Pál levéltárnok, aztán a trafikos, a fizikatanár és a szappanfőző-gyógyító jó boszorka, Erzsók, de főként és elsősorban az öreg férjét türelemmel gondozgató, szépséges, fiatal kocsmárosné. Aki olyan, mintha édes nővére volna a Sörgyári capriccio Mariskájának, azaz Hrabal ifjú anyjának, még a fia születése előtti időkből.
Olvassunk csak bele, kortyoljunk egyet abból a hangulatból, amelynek költői komótossága már nem fér a mi rohanó és sokszor fantáziatlan napjainkba. E sorok írója – bár nem a XIX. század szülötte – családi legendákból még ismeri ezt a sárgadinnyét megbolondító eljárást, ezt a régi receptkönyvekben máig ott lappangó, bódító nyári trükköt: „(…) egy ilyen tömjénes illatú éjszaka (…) kilopódzom a kertbe, és sorra kivégzem, lenyisszantom őket az indáikról (…) előkeresem az injekciós tűt, aztán előveszem a Portoricót, azt a méregerős rumocskát (…) és sorban beoltom az én dinnyécskéimet (…) És egy-egy tikkasztó augusztusi délután, ha kockákra vágva felszolgálom a hűsítő falatokat, akkor az urak csak cuppognak, mint a csecsszopók, a nyelvükön forgatják, hagyják a szájukban elolvadni azokat a mézes falatokat (…)” Nos, ez semmiképpen sem fast food-élmény!
Ám félre most az édes ízekkel, s kóstoljunk bele a korántsem csupán idilli történetfolyam keserű pillanataiba is. Felejthetetlen például az a jelenet, amikor Haramia Gáspár, a korábbi felsorolásomban már említett fizikatanár, egy régi-régi március 15-én, amikor a Victoria cukrászda kirakatában Kossuth Lajos és Deák Ferenc édességekből összekomponált portréja olvadozik, kezében hangtölcsérrel így süvölt az egybegyűltek fülébe: „Barátaim! Ne menjetek, ne tóduljatok Amerikába! Higgyetek nekem, az sem fenékig tejfel! Ne hordozzák Fiume, Bréma éhes bendőjű hajói a magyar vért se az Egyesült Státusokba, se a brazil őserdőkbe. Egyre kevesebb a munka­alkalom Pennsylvániában, Cleve­land­ben és mindenütt! (…) Ha azonban mégis úgy döntenétek, hogy mentek (…) Ne vigyétek apáitok, anyáitok bekeretezett fényképét! Ne vigyetek semmit, csak pénzt, pénzt és pénzt (…) Az pediglen szemenszedett hazugság, hogy Detroitban, az öreg Betty Mama matracaiban ne lenne poloska, s hogy az újonnan érkezőknek kéthavi hitelt adna.”
S hogy a gyönyörű, de fokozatosan szegényedő bányavárosból miért készültek oly sokan a távoli Újvilágba, arra már a regény elején választ kapunk. Mert, fájdalom, nem mesebeli, hanem nagyon is valóságos emberkék voltak Selmecbányán a „Nácikák”, az Ezüst Macska lapjain „Kisgumikutya testvérek”-ként felbukkanó genetikai és életmódi nyomorékok, torz testű emberkék, akik más, szintén Selmecbányán játszódó irodalmi művekből is ismerősök lehetnek számunkra. Az édes és tündéri, s a realisztikusabb, hátborzongató elemek Száraz Miklós György arányérzékét, szövegépítményeinek stabilitását bizonyítják.
Csak remélni merem, hogy a hazai olvasók mellett Szlovákia magyar könyvbarátai és kritikusai is felfedezték, sőt, az ottani magyar felsőoktatás témakínálatába is felvették már a Felvidéket oly sok színnel megfestő alkotásait.

(Száraz Miklós György: Az Ezüst Macska, Budapest, Scolar Kiadó, 2016)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.