Szent Vér-búcsút ünnepeltek Bátán

Az idei ünnep mottója a Jelenések könyvéből származik: „Jézus Krisztus, te hűséges tanú és elsőszülött! Szerettél minket és véreddel lemostad bűneinket” (Jel 1,5ab). Július az Eucharisztia hónapja, a hónap első napja pedig Jézus Szent Vérének ünnepe, amelyet IX. Piusz pápa írt elő 1849-ben. A bátai kegyhelyen 1939 óta rendszeresen tartanak búcsút július első vasárnapján. Ezúttal Varga Lajos váci segédpüspök celebrált ünnepi szentmisét, aki homíliájában a krisztusi áldozatról, a vér szimbólumáról beszélt.
Mint mondta, Jézus életáldozatában a vér a halál szimbóluma. Jézus halálában is hasonlóvá vált az emberhez. Szenvedésére több ünnep is emlékeztet (gondoljunk nagypéntekre és úrnapjára), ám az Oltáriszentségben a hívek minden szentmisén megünneplik Jézus megdicsőült testét és vérét. A püspök hozzátette: Jézus halálában a szeretet tökéletesedett be, amely sohasem önmagára irányul, és mindig áldozattal jár. „Mikor lesz a fából tűz? Ha kellő hőfokon izzik a környezete, lángra lobban. Ilyen a szeretet tüze is, amely lángra lobbantja a szíveket.” A szentmise után szentségimádást tartottak, majd litániát imádkoztak a hívek.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye