Megújult a nyírkarászi templom

Fotó: Zadubenszki Norbert

 

A XIII. századi település, Nyírkarász határában egy földvár található, beljebb haladva, a Fő út mentén pedig a késő barokk stílusban épült görögkatolikus templom látható, amelynek építése több mint kétszáz éve kezdődött, javítása pedig immár évtizedek óta tart. A leomlott párkányzat, a megdőlt toronysisak, a fölfelé vezető repedések mind-mind arra hívják fel a figyelmet, hogy teljes körű felújításra van szükség.
Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója jól ismeri az épület állapotát. Az egyházmegye, az éves támogatást megelőlegezve, segítő kezet nyújtott az életveszélyesnek nyilvánított tető cseréjéhez. A templomból kilencven napra száműzött karászi közösség tagjai Pásztor István atya vezetésével úgy érezték magukat, mint az egyiptomi fogságban a zsidók, akik visszavágytak az ígéret földjére.
Az aposoli kormányzó a tető megáldásakor mondott prédikációjában az áldozatvállalásról beszélt. Az áldozat a nyírkarásziak részéről az a fizikai és anyagi lemondás volt, amelyet a gadarénusok nem tudtak meghozni Jézus Krisztusért. Könnyű annak egy tizedet adományozni a sajátjából, akinek bőséges volt a termése. De az Úr előtt kedvesebb annak a szegény özvegyasszonynak az áldozata, aki az utolsó krajcárját rakta a perselybe. A templom megújulásáért szorgalmasan adakoztak a karászi hívek, s a támogatás mellé fizikai, lelki áldozatukat ajánlották fel.
A házigazda Pásztor István nemcsak a templomra, hanem az újjáéledő közösségre is kérte az áldást, hiszen sok munkát kell még elvégezniük, mire a templom teljes pompájában tündökölhet majd a bicentenáriumi évre. A szent liturgián a karászi esperesi kerület egykori és jelenlegi esperesei: Szabados János petneházi parókus, Seres Péter leveleki parókus, valamint Katona István karászi római katolikus plébános koncelebrált. Meghívott vendégként jelen volt Szalmási József polgármester és Szatmári István műszaki ellen­őr, aki Rezsőfi Ágnes tervezővel együtt dolgozott a templom felújításán.
Egy legenda szerint az 1860-as években Nyírkarászon volt parókus az a Roskovics Ignác is, aki a görögkatolikus liturgia szövegét először fordította magyarra, bár ennek bizonyításához még további levéltári kutatásokra van szükség.

Forrás: Polyákné Tóth Nóra/ Nyíregyházi Egyházmegye

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .