Segítő sorok

Akik szeretik Hegyi Balázs lírai érzékenységű és lényeglátó szentbeszédeit, örömmel lapozhatnak bele a kötetbe. Többünk talán már várta is a pillanatot. Nem vehettük ugyan bizonyosra, hogy papíron is rajzolódnak-e versek, de sejtettük: a lélek, ha csak fejben is, de írja őket.

Első kötetnek szokatlan a gyűjtemény, hiszen harmincegy évet ölel át. A legkorábbi vers 1981-es keltezésű, a legfrissebb 2012-es. A beköszönő sorok egy negyvenkilenc éves férfi, a rögtön utána következők pedig egy tizennyolc esztendős fiatalember ars poeticáját fogalmazzák meg. Innentől kronológiai rendben haladhatunk a máig. S noha az első versek némelyike magán viseli a koraiság jellegzetes vonásait (azt a fajta fájdalmas hangot, amelyen talán csak egészen fiatalon képes írni az ember, illetve más költők hatását: itt Pilinszkyét), a kötet mégis egységes. A versek által jelzett életút kövei természetesen nem egyformák. S a lírai én is együtt változik az idővel s az úttal. Ám mindvégig egy irányba tart, s ez az, ami egységes rendbe szed minden változást.

S hogy mi ez az irány? A feléd s felém őszinte iránya. A találkozásoké: emberrel, Istennel, önmagunkkal. Hegyi Balázs verseinek többségében hangsúlyos helyet kap a Másik. Ha másképp nem, hát hiányával: „éjjelente utánad osonok / széthajtom a füvek szálát / a pocsolyák szárnyastükrét” (Félek tőled), „a lábad nyomát kutatom / amit a szél elold a földről” (X. stáció). Jelen van a kapcsolatok dilemmáival együtt: „mint az óra amelyik / él ketyeg / de háttal áll / vagyunk mi ketten / ki tudja hányadán” (Mint az óra). Ott van a szeretet játékosságában: „én téged nagyon megszerettelek / és mint a gyerek úgy örülök neked a / csínytevők szertelenségével…” (Én téged nagyon megszerettelek).

A kötet talán egyik legmeghittebb verse a Már nem ütközöm meg, amely a hazatérés, a felnőtté válás szép vallomása, számadás egy életszakaszról. A legfrissebb költemények közt találjuk a mai magyar líra tán legtisztább karácsonyi versét is (A pupillán keresztül), és legtömörebb nagyböjti üzenetét: „a szerepeiddel leégtél / Isten a színre lép / lehajol / és két ujjába fogva mindezt / ráírja a homlokodra” (Hamvazószerda).

Hegyi Balázs nem pap és költő. E kettő ugyanannak a hivatásnak kétféle szolgálata, amelyek egymásba kulcsolódva segítenek élni. Híveket, olvasókat – bennünket.

(Hegyi Balázs: Kitakar a pillanat; Palimpszeszt — Prae.hu, 2012)