Párbajtársak

A mű szülőföldjén, Amerikában vagy Nagy-Britanniában nemigen kell magyarázni, kinek a sziporkázó dialógusára vált jegyet a néző. Nálunk már kicsit sántít a dolog. Erre mutat, hogy itt-ott Freud és „egy angol professzor” találkozásaként emlegetik a darab cselekményét. Még a színpadi játék fordítója, a nagy tapasztalatú Ungvári Tamás is úgy fogalmaz egy internetes bejegyzésében, hogy „az egyik főszerepet” Alföldi Róbert játssza, az idős, haldokló Freudot pedig Jordán Tamás alakítja. Állítása persze igaz, mégis marad bennünk némi hiányérzet. Jóllehet az előttünk játszódó látogatás idején, 1939-ben C. S. Lewis csakugyan nem írta még meg legmaradandóbb világnézeti könyveit, amelyekre olykor nem vallásos társadalomtudósok is hivatkoznak, de azért a névtelenség homálya kicsit snassz. Az, hogy egy mértékadó szerző nálunk csak „a másik főszereplő”, a hazai mértékvesztésnek köszönhető: míg az idén ötven éve elhunyt Lewis alkotói virágkorában tőlünk nyugatra a hitről tanított gondolkodni, addig a mi fejünk a lefejelt vasfüggöny kongásával volt tele.

De térjünk vissza a Rózsavölgyi Szalon nézőtérré nemesült kávézójának színterére. A két férfi Anglia hadba lépése idején Istenről, emberről, lehetséges és lehetetlen viszonyainkról, a halál közelében telő napjainkról beszélgetnek- vitáznak. Felülkerekednek, alulmaradnak. A szív bőségéből és sikolyaiból fakadó szavaik szóljanak bár a legelvontabb kérdésekről, a tudós keresők mindannyiszor önmagukról is vallanak. A színpadi műnek csak a kerete Mark St. Germain saját leleménye, a párbeszéd szövetét s körülményeit tényekből és a megidézett szereplők gondolataiból szőtte.

A nyolcvanhárom éves Freud hosszú évek óta a szájüregét megtámadó rákbetegségétől szenved, de nyughatatlan szellemének rendre provokatív kérdései a halál árnyékában is feszítik, hát meghívja az egyik írásában őt kritizáló negyvenes oxfordi tanárt. Alföldi (a szinte jelzésszerű színpadkép s a visszafogott rendezés is az ő munkája) és Jordán érzékeny jelenléttel ajándékozzák meg az előttük-körülöttük ülő néhány tucatnyi nézőt: a csendes magukba fordulástól a kirobbanó kiabálásig, az értelmiségi kötekedéstől a gyermeki tanácstalanságig és félelemig széles íven hullámzik játékuk. Az élvezetesen megírt és a nézőt nem eresztő szövegkönyvet meggyőző eszköztelenséggel keltik életre. „Belakják” a nézőteret, ezzel is az élmény mélyére vonva a csendes szemlélőt, aki nemegyszer saját vívódásaira ismerhet Freud és Lewis emberért és Istenért folytatott párbajában, a kétely és ráhagyatkozás feszültségében.

Az utolsó óra mindig időszerű, de a nagyböjt csendjében különösen jól kivehető az üzenete: lelki tükör annak, aki állja a benne meglátott tekintetet.

Fotó: Éder Vera

Armand M. Nicholi harvardi pszichiáter Az istenkérdés – C. S. Lewis és Sigmund Freud vitázik Istenről, szeretetről, szexről és az élet értelméről című, 2003-ban megjelent bestsellere ihlette meg Mark St. Germaint, akinek Az utolsó óra című, 2011-ben bemutatott darabja számos amerikai színpadon aratott már sikert.

*

Az elmúlt években két másik emlékezetes párbeszédes drámát is láthattunk, mely ember és Isten élet-halálra szóló kapcsolatának mélyét kutatta: Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék, Az út) A Sunset Limited című darabjából Tommy Lee Jones rendezett tévéfilmet (2011), melyben Samuel L. Jacksonnal csaptak össze. Magyar fronton Pozsgai Zsoltnak köszönhető a Mindszenty bíboros és Jávor Pál elképzelt sopronkőhidai találkozását megörökítő, Szeretlek, Faust című színmű (1999).