Fotó: Seres Csilla
Sokunkat sokkolt a hír, jóllehet tudtuk, hogy egyre nehezebben mozog, de azt is: Isten gazdag életet szánt neki. Még akkor is, ha a három T időszakában a tűrt és a tiltott kategóriába tartozott, ha néhány filmterve örökre az asztalfiókban maradt, és ha a Csoóri Sándor fölkérésére 2003-ban elvállalt Duna Televízió-elnökségnek is búcsút intett. A Kossuth-nagydíjas operatőr, fotóművész és rendező bármihez is nyúlt, az arannyá változott a keze alatt. Legyen az olyan téma, amit nem illett filmre vinni – cigányság, a 2. magyar hadsereg, a Gulag –, vagy az elnökség az elsősorban a határon túli magyarságnak szánt televízióban, esetleg az ízletes vadpörkölt, a jóféle vörösbor. Merthogy vadászott, és szőlészettel-borászattal is foglalkozott.
Néhány éve készült beszélgetésünk idején többször is nyomatékosította: „Az volt a dolgom, hogy tükröt tartsak” – így, múlt időben, hiszen kora már nem tette lehetővé, hogy új alkotásai szülessenek. A tavaly Kossuth-nagydíjjal is elismert, nemzetközi hírű alkotó, a nemzet művésze több tucat filmben dolgozott operatőrként, és több mint harminc filmet rendezett. Sodrásban, Tízezer nap, Budapesti mesék, Orpheus és Eurydiké, Feldobott kő, 80 huszár, Árvácska, Ítélet, Magyar nők a Gulágon, A vád – csupán néhány cím az életműből. A Huszárik Zoltán rendezte Szindbád forgatásain szerelmesedett bele az utolsó földi napjaiban is mellette álló gyönyörű színésznőbe, Szegedi Erikába. A magyar filmművészet ikonja, a nemzet „lelkiismerete” az elmúlt évtizedekben az igazság nyomába szegődve tárt fel magán- és kollektív bűnöket. Nem csoda, hogy a 2. magyar hadsereg tragédiáját feldolgozó, huszonöt részes dokumentumfilmjét csak a szovjet csapatok kivonulása után hagyták levetíteni.
Egy ideje már bottal járt, de a gerince mindvégig egyenes maradt. Sem az idő, sem a hatalom nem tudta megtörni. A már várossá lett szülőfaluja, Tura – amelynek díszpolgára – egy ideje filmklub keretében mutatja be a Sára-alkotásokat. Seres Tünde, a helyi Bartók művelődési ház igazgatója, illetve a Földobott Kő Alapítvány kurátorai már korábban megértették az idők szavát, és meghirdették a filmklubot, hogy egy Turáról induló, világnagysággá lett művész életművét megismertessék a helyi és a környékbeli nézőkkel.
A nyolcvanadik születésnapjára készült beszélgetés során arról is faggattam Sára Sándort, hogy gyakran fordulnak-e hozzá tanácsért az ifjú rendezők, operatőrök. Hangjában némi fájdalommal azt mondta: Nem nagyon, mert már a pályájuk legelején szeretnének a legeredetibbek lenni. Így viszont nem lesznek azok…
Sára utolsó évei a szemlélődésről szóltak, s ez cseppet sem keserítette el. A Magyar Művészeti Akadémia életműdíjával két évvel ezelőtt kitüntetett alkotót arról is kérdeztem, milyen testamentumot hagyna a magyar nemzetre. Gondolkodás nélkül érkezett a válasz: „Tessék tisztességesen élni!”
Próbálunk, próbálunk, Sándor bátyám! Ám szándékunk erősödik, ha odafönn közbenjársz értünk.