A hálaadás jelentősége

Szentbeszédében a főpásztor a hálaadás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, csak az öntelt, gőgös ember gondolja, hogy mindent magának köszönhet. Hiszen minden, ami körülvesz bennünket, a Teremtő Isten műve. Az életünk, a képességeink, az adottságaink is Isten ajándékai. Talentumainkat azért kaptuk az Úrtól, hogy általuk másokat gazdagítsunk.
Csak az az ember leli örömét a kapott ajándékokban, aki kész rá, hogy ezeket vonakodás nélkül megossza másokkal. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Jézus tanítása legyen az életprogramunk, mert csak így lehet teljes az életünk. Az Úr örömre, boldogságra teremtett bennünket – hangsúlyozta Veres András.
A szentmise után a plébánia udvarán tartott fogadással folytatódott az ünnep, ahol Nagy István agrárminiszter, Harrach Péter országgyűlési képviselő, Széles Sándor kormánymegbízott, Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere és Tóth József Péter, Lipót polgármestere is jókívánságait fejezte ki Németh Lászlónak.

Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Nepomuki Szent János-plébánia, Mosonmagyaróvár

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..