Az imádság és a gondoskodás helye

Fotó: Lorenzo Montanelli

 

Szent Pio atya liturgikus ünnepén minden évben hívők sokasága zarándokol San Giovanni Rotondóba. Idén a születésnapját éppen ezen a napon ünneplő Andrea Bocelli is csatlakozott a zarándokokhoz, és részt vett a szentmisén, amelyet Nunzio Galan­tino érsek, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének elnöke mutatott be Pio atya halálának évfordulóján. A kapucinus szent 1968. szeptember 22-ről 23-ra virradó éjszaka hagyta itt a földi életet.
Bocelli különleges módon ünnepelte a születésnapját: a mise alatt és az áldás után énekelt a templom előtt álló szabadtéri oltárnál. A hívek számára meglepetés volt mindez. Meghatottan hallgatták a Panis Ange­licust, az Ave Mariát és végül a Mamma című dalt, amellyel Bocelli Beniamino Gigli tenorénekesre is emlékezett, aki személyesen ismerte a stigmatizált hitvallót. Felidézte a szent és az édesanyja közötti kapcsolatot is: „Ahányszor csak meghallotta ezt a dalt, Pio atya mindig meghatódott. Gigli már nem él, így Pio atyának most be kell érnie velem” – tréfálkozott.
Tanúságtételében Bocelli elmesélte, hogy 2000-ben járt először Pio atyánál, rábízta haldokló édesapját, aki másnap elhunyt. Azóta erős kapcsolat fűzi a pietrel­cinai szenthez, oltalma alá helyezte az életét.
Andrea Bocelli a Facebook-oldalán fotókat osztott meg a kegyhelyen tett látogatásáról, és megvallotta, a legszebb születésnapi ajándék volt számára ez az alkalom. Úgy gondolja, San Giovanni Rotondo a világ egyik különleges, áldott helye, ahonnan mintha kapu nyílna a menny csodájára. Ez a kegyhely az imádság és a gondoskodás helye, ahol az ember új erővel telik meg. A lehető legjobb helyszín volt a születésnapja megünneplésére, nem is vágyhatott volna nagyobb ajándékra. Az élet maga ajándék, amelyet a teremtő Isten kegyelméből naponta megkapunk – fogalmazott az énekes.

Forrás: Padrepio.it; Facebook
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .