Fotó: Csibi Szilvia (Müpa)
– A darab születésének időszaka rendkívül színes és gazdag; a XIX. század második fele az operajátszás egyik fénykora volt. Ott van Verdi, a francia nagyopera, a német romantika – amelynek egyik mellékhajtása lett a Sába
királynője. Goldmark Magyarországon született, de nem beszélte a nyelvet; pályafutása, karrierje elsősorban Bécshez kötötte. Operája színrevitelét nem volt könnyű elérni, de Goldmarknak sok hazai támogatója is akadt; kvalitásait elismerve többek között Andrássy Gyula és Liszt Ferenc segítette. A mű másik érdekes „kortünete” az orientalista téma, illetve az, hogy mit üzen ez a bibliai ihletettségű történet az operaszínpadon.
„Amikor pedig Sába királynője hallott Salamon híréről az Úr nevével kapcsolatban, ő is eljött, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Miután nagy kísérettel és gazdagsággal, fűszereket, mérhetetlen sok aranyat és drágakövet hozó tevékkel bevonult Jeruzsálembe, elment Salamon királyhoz, s elmondta neki mindazt, ami a szívében volt…” Így kezdődik a Királyok első könyvének rövid, lényegében cselekménytelen fejezete, amelyre Salomon Hermann Mosenthal szövegkönyve épült…
– A történelmi gyökerek a homályba vesznek. Sába birodalma az Arab-félszigethez, Jemenhez, illetve Afrikához köthető. Az etióp uralkodók Salamon és Sába frigyéből származtatták magukat. Az etiópok klasszikus, a környező népekétől eltérő arcberendezése alapot adhat a legendának, úgyhogy a történészek ma már géntérképek segítségével kutatnak a témában. A XIX. század emberét erősen foglalkoztatták a régi nagy kultúrák, a klasszikus múlt. Ezen belül a zsidóság történelmének nem mindennapi momentuma volt ez az Ószövetségben leírt találkozás, a hozzá kapcsolódó vallási és tradicionális vonatkozásokkal.
E fényes kulisszák között, az autentikusnak érzett – keletiesen fülledt, fűszeres és ünnepélyes – goldmarki zenei „atmoszférában”, a két uralkodó találkozása közben bontakozik ki a romantikus dráma: Asszád, Salamon kegyencének és Szulamit, a főpap lányának sorstragédiája…
– A romantika jellegzetessége, hogy a karaktereket, fejlődésüket, a konfliktusokat alapvetően érzelmi szempontból közelítette meg. Mindezt pedig kiteljesíti, többdimenzióssá teszi a zene, amely érzékeinkre hatva, egy-egy szereplő személyiségének teljes „körbejárásával” pszichológiai értelemben is pluszt ad. Goldmark bámulatosan használja ezt az „eszközt”. A darab hajdani sikere mutatja, hogy mennyire eltalálta kora hangulatát és hangoltságát. A másik kérdéskör, amit a szerző – a két világ, két különböző kultúra találkozásán túl – a szereplők konfliktusain keresztül feszeget: az erkölcs. Hogyan lehet bizonyos szituációkban a tradicionalizmust, a hagyományos morális értékeket értelmezni? Miként szembesülünk valódi érzelmeinkkel? Az operában szigorú törvényekkel körbevett világban élik meg, illetve képviselik mindezt a szereplők. Mai világunk annak szinte teljes ellentéte, hiszen mára jóformán minden törvényt lebontottak; viszont az emberben, ha akarja, ha nem, mégiscsak él a múlt, a hagyomány, amely egyfajta visszatekintésre késztető viszonyítási pont. Látjuk, hogy koronként változik például a bibliamagyarázat jellege is, a mondanivalót mindig az aktuális viszonyokhoz, világképhez igazítja. Ugyan- ez igaz Goldmark operájára is; bizonyos tekintetben elszakíthatatlan a kortól, a gondolkodásmódtól, amelyben született.
Ma inkább az foglalkoztat minket, hogy az ember erkölcsi és érzelmi lényege miként fér meg egymással egy olyan korban, amikor már nincsenek szigorú külső kényszerek, és leginkább csak magunkban teremthetünk rendet. Elsőre kissé bonyolult, elvont összefüggésnek tűnhet, amiről beszélek, hiszen Goldmark biztosítja a közeget, az atmoszférát, amelyen keresztül mindezt közvetíti a színpadon. Az atmoszféránál azonban, ahogy már említettem, fontosabbnak tartom a darab pszichológiai oldalát. Az atmoszféra csak ezt a vonatkozást egészíti-terjeszti ki, elhelyezve a történetet a „valósnak tűnő” térben és időben.
Az elmondottak alapján nem a szó szoros értelmében vett hagyományos, klasszikus előadásra készülnek. Milyen térbe álmodták a Sába királynőjét?
– Megpróbáltunk egy olyan kort keresni, amikor még kapaszkodót találunk a történethez. Végül a szecesszióig nyúltunk vissza. Érdekes időszaka a művészettörténetnek, egyszerre individuális és internacionális. A természetből és az orientalizmusból érkező szimbolizmusnak olyan megfeleltetése, amely a használati tárgyakig bezárólag mindenre kiterjedt. Talán ez az utolsó gazdag közös élménye az emberiségnek, főleg a nyugati kultúrának, amely teret engedett az individuumnak, gondoljunk a magyar szecesszióra, Gaudíra, Muchára, Klimtre, New Yorkra… A születő előadásban a szecesszió által keltett élményt vetítjük a korunkra. Vagyis nem idézet vagy illusztráció lesz a szecesszió, a motívumok, az anyagszerűség, az „eredet” mutat majd vissza oda. Vigyáznunk kell, hogy a „szimbolizmus” ne pusztán dekoratív elemként, a lelki konfliktusok megszakításaként jelenjen meg. Természetesen törekszünk a látványosságra, ugyanakkor ügyelnünk kell arra is, hogy az opera nagyszabású tablói mellett a „kamarajelenetek” intimitása is megmaradjon. A darab régi sikeréhez egyébként nyilván a változatossága és hihetetlen dinamikája is hozzájárult.
A Sába királynője tetszetős opera, de cseppet sem könnyű hallgatnivaló… Mit gondol, újra utat talál a közönséghez?
– Nagyon bonyolult zene, kivételesen nehezek a szerepek. Ma már nyilván ezért sem tudják sűrűn előadni, beépíteni a repertoárba, mert finoman szólva nem tülekednek azok az énekesek, akik meg tudják szólaltatni. Goldmark operája nem úgy dallamos és népszerű, mint mondjuk Verdi Aidája. Ez a zene nem adja annyira könnyen magát, lassabban kezd el dolgozni a hallgatóban.
Legtöbbször drasztikus beavatkozásoknak, önkényes csonkításoknak esik áldozatul ez az opera. Lerövidítik a zenekari részeket, kiesik a harmadik felvonást bevezető nagy balett, a negyedik felvonásból kimarad Asszád és a királynő kettőse… Most mire számíthatunk?
– A nagy bevonulási jelenet, illetve a balett természetesen szerepel az előadásban, ahogy – az említett lélektani szempontokat nézve – nem maradhat ki Asszád és a királynő utolsó sivatagi találkozása sem. Húzások persze lesznek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönségének terhelhetőségére gondolva akár még drasztikusabb rövidítés is indokolt lett volna, viszont a dramaturgiai szempontokat figyelembe véve konzekvensen járunk el. Nem szeretném, hogy sérüljön az opera lényege, egysége, struktúrája… – főleg a karakterek miatt.
Különösnek tartom, hogy a Goldmark-évforduló ünneplésével mondhatni egyedül maradtunk a világban. Nemrég Freiburgban bemutatták a Sábát; máshol viszont nem játsszák. Bécsben még koncertszerű előadását sem tervezik…
– Ennek annyiból örülök, hogy így a budapesti Sába majd felhívja ránk a figyelmet. Elképesztő nagy értéknek tartom Goldmark operáját. Magunk között szólva nem nagyon szeretem a jubileumi apropókat. Nem hiszek a számmisztikában; abban, hogy hirtelen attól lesz egyszerre fontos és aktuális valami, mert évfordulója van; de az igaz: sokszor ezek kapcsán derül ki, hogy milyen gazdagok vagyunk. Mostohán bánunk a kincseinkkel…
Mit gondol, a margitszigeti bemutató után ősztől az Erkel Színházba költöző romantikus nagyopera újra „otthonra”, állandó játszóhelyre talál nálunk?
– Rendezésileg tudatosan kerültem az „időhöz kötött” aktuálpolitikai áthallásokat. A közel-keleti helyzetre gondolva nyilván mindenféle párhuzamot találhattunk volna, de nem ilyen értelemben akartunk „aktuális színházat” csinálni. Azt igyekszünk megjeleníteni, kibontani, ami Goldmark zenéjében van. Engem alapvetően mindig a zeneszerzői szándék érdekel. Az Operaház vezetése hosszú távra tervezett, szeretné repertoáron tartani a Sába királynőjét; lemezfelvétel készül, és nemzetközi tárgyalások is folynak a produkció utaztatásáról. További sorsa azon múlik majd, hogyan fogadja a közönség…
