Ritka madár
Fotó: Mészáros Ákos

 

„Fehér lett a bajuszod” – szólalt meg Sajdik Ferenc, talán nem túlzás azt állítani, hogy minden idők egyik legnépszerűbb magyar karikaturistája a Józsefvárosi Galéria kiállítótermében. Mostanában már ritkán látjuk egymást. Az egykori képes hetilap, a Ludas Matyi szerkesztősége, ahol egykor dolgoztunk, már régen megszűnt, így aztán nehezebbé vált a találkozás. De Sajdik láthatóan nem sokat változott az idők folyamán, huncut mosolya pont olyan, mint régen volt. A szatirikus hetilap megszűnése után, amikor már nem kellett heti teljesítménykényszer alatt dolgozni, akkor teljesedett ki igazán művészetté egyedülálló rajztudománya. Már vagy két évtizede tábla­képeket fest, rajzol, zsírkrétával, színes ceruzával, mindenféle keze ügyébe eső eszközzel. Látszik a képeken, hogy imád maszatolni, szétdörzsölni a krétát a papíron, és ezzel a technikával létrehozni új színkombinációkat, egyedi hangulatokat.
Az utca embere elevenedik meg Sajdik képein úgy, ahogyan ő látja; jellemeket ábrázol, mély emberismerettel, de mindenképpen szeretettel. „Sajdik Ferenc úgy képes apró gyarlóságaink között kalandozni, hogy igazat mond, de sohasem bántó, nem ejt sebeket, szelíden széttárja a karját: – Hát, Istenem, ilyenek vagyunk, sohasem vagytok, mindig vagyunk” – mondta találóan Kernács Gabriella művészettörténész megnyitóbeszédében. Házai is mozognak, dőlnek jobbra-balra, állnak azok, csak nem éppen egyenesen. A Józsefvárosi Galéria kitett magáért, több mint száz Sajdik-alkotásnak adott helyet a következő négy hétre. A kiállított művek fele-harmada nemrég készült grafika. Sajdik aktív nyolcvanon felül is, nagy kedvvel, töretlenül dolgozik. Kifejezési formája a rajz, a festés, sokkal inkább, mint a beszéd. Nem szereti a közszereplést. Amikor elkezdődött a megnyitó, külön szólni kellett a mesternek, hogy jöjjön előre valahonnan a terem végéből a mikrofonhoz, mégiscsak ő az ünnepelt.
Ahogyan Kernács Gabriella utalt rá, Sajdik sok szállal kötődik a VIII. kerülethez. „Szemműtétem volt a Mária utcában. A mamámék sokáig a Stáhly utcában laktak, a Dankó utcában voltam tanuló vezető, és tulajdonképpen mit keresek én itt Budán?” – írta Sajdik a galériának elküldött rendhagyó, papírra írt, rajzokkal illusztrált önéletrajzában. Arról nem beszélve, hogy itt, a közeli Gyulay Pál utcában volt a Ludas Matyi szerkesztősége, aminek huszonnyolc évig a munkatársa volt.
Az egyik kiállított képen megjelennek a hírességek is, Akik a nyolcadik kerület köveit koptatták (ideig-óráig). A lapon düledező, régi, földszintes józsefvárosi házak előtt felfedezhetjük Molnár Ferenc, Katona József, Babits Mihály, Tóth Árpád és még sok más költő és író portréját. „A rajzon a kerület büszkeségeit látom, a joviális, csibukját szorongató nagy palócot, Mikszáth Kálmánt, a dacos szemöldökű Petőfi fölött Jókai Mór kék szemei világítanak, itt van a bieder­mei­erbe visszavágyó, ábrándos szemű Krúdy Gyula, az elmúlt szőkeségekre visszanéző Juhász Gyula és a többiek. Ez a nyolcadik kerület kulturális portréja is, nemhiába van itt minden második házon emléktábla” – hallhattuk a megnyitóbeszédben.
A tárlat igazi különlegessége a mester Huszadik század című műve, ahol az elmúlt század nagyjai néznek szembe velünk, virtuóz technikával megrajzolva. Visszafogott színekkel, barnás-sárgás alapon, itt-ott fe­dő­fehérrel kiemelve a lényeges dolgokat, láthatjuk a sok elismert ember portréját. Charlie Chaplintől Albert Einsteinen keresztül Teréz anyáig, Karinthy Frigyestől Szent-Györgyi Albertig. A rajz alcíme: Szép volt, fiúk.
„Weöres Sándor írja A teljesség felé című írásában: »Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.« Sajdik Ferenc rajzai gyönyörű létrák tudnának lenni, érdemes rajtuk fölkapaszkodni. Olyan lépcsőfokai vannak, hogy életszeretet, emberszeretet, állatszeretet… Nem gyakori dolgok ezek manapság, ezért Sajdikot bátran nevezhetjük rara avisnak, ritka madárnak” – hallhattuk Kernács Gabriellától.
Ezen a kiállításon most éppen nem az állatok játsszák a főszerepet, pedig kevesen lehetnek olyanok, akik ne ismernék Sajdik madarait. Ezért is olyan találó, amit Kernács Gabriella mondott a ritka madárról metaforaként. A valóságban is kevesebb Sajdik madaras képe a mostani tárlaton.
Igazi vidám falusias forgatag fogad bennünket a Bartók és Kodály népdalgyűjtő körúton című fantasztikus karikatúrán. Mindenfelé kanyargó utcákon lovas kocsik közlekednek, mélabús, de érdeklődő pacik haladnak lassan az utakon. Kö­zép­tájt kis templom magasodik, méretes szoborral. Körülötte eseményre gyülekeznek a falusiak, úgy néz ki, idegenek érkeztek és valamit akarnak. Hát, igen, Bartók és Kodály kissé töprengve hallgatják és veszik fel gramofonra egy férfi és egy nő harsány éneklését: „Hajmási Péter… Hajmási Pál” – lehet, hogy nem ezt várták?

(Sajdik Ferenc kiállítása június 2-ig tekinthető meg.)