Reneszánsz hangképek húsvétra

Tény, ami tény, a Cappella Musicale Ponti­ficia Sistina pápai jóváhagyással 2015-ben engedte be először a Deutsche Gram­mophon hangmérnökeit, technikusait világhírű szen­télyébe, a Sixtus-kápolnába, hogy felvehessék Cantate Domino című „bemutatkozó” lemezüket. Ezt azóta három másik követte. A jelenleg Massimo Palombella vezette együttes a reneszánsz fénykort fémjelző házi szerző, Palestrina műveiből állított össze egy CD-t. Nyitányaként a többszólamú egyházi zenéért kiálló és azt mesterien hitelesítő komponista egyik legismertebb művével, a Missa Papae Marcellivel, annak is eredeti, 1567-ben kiadott változatával. A Veni Domine adventi és karácsonyi énekeket tartalmaz a Vatikáni Könyvtár archívumából származó kuriózumokkal. Történeti jelentőségű különlegessége az is, hogy Perotinustól a Beata viscera Mariae Virginis szólóját Cecilia Bartoli énekli; női közreműködő ugyanis addig nem fordult elő náluk.
A kórus idén megjelent húsvéti lemeze, az O Crux Benedicta a böjti időszak és a nagyhét énekeiből nyújt válogatást: hamvazószerda, virágvasárnap és a nagyhét, a nagycsütörtöki krizma­szen­telő mise, az utolsó vacsora, nagypéntek és húsvétvasárnap misztériumaival. Az indítás egy gregorián antifóna, amelyet a reneszánsz kis és nagy mesterek zenei hitvallásai követnek. Gálvez, Soriano, Lasso, Festa, Rossello, Victoria, Rore és Anerio művei mellett természetesen ezúttal is hangsúlyosan szólalnak meg Palestrina kórusai.
A hetvenöt perces, mintegy húsz egyházi éneket tartalmazó lemez meghallgatása egyfajta meditáció, spirituális hangolódás az ünnepre. Az anyag nem mondható változatosnak, a kórus meglehetősen kötött repertoárjának köszönhetően egy idő után összemosódnak a hasonló tónusú, dinamikájú darabok, és egy szabályozott hömpölygésű, folyamatos zsongású zenei ciklussá olvadnak össze a szent énekek. A felvétel ereje, mindaz, ami igazán felejthetetlenné teszi, és ami hosszan velünk marad, leginkább az atmoszféra. Csodálatos, egészen elképesztő az az összhang, az a varázslatos, éteri tisztaság és pontosság, ahogyan ez a kórus közvetíteni tud. És itt nem pusztán arról van szó, hogy egy stúdiólemez esetében addig vesznek föl újra és újra egy-egy részletet, amíg az nem lesz (szinte) tökéletes. A célzott tökéletesség, vagy legalábbis annak igénye itt kódolva van az előadókban. Bizonyára hosszan lehetne sorolni az okokat, indokokat: a hagyományt, a zenei tudást, a kinevezett vezető felkészültségét, a presztízst, a felelősséget, az igényességet, a sok évszázados múltra visszatekintő énekesi iskola kifinomult módszereit, amelyekkel apró gyermekkortól vonják be a liturgiába, a szent szolgálat rejtelmeibe az arra érdemes legjobbakat.
A Sixtus-kápolnában készült felvételek beszédes hangképek. Ez a zenei album is szinte jelenvalóvá teszi a vatikáni helyszínt. Halljuk a turistáktól mentes kápolna vastag csöndjét, amelyből kihasad a dús freskós falak és a mennyezet Michelangelo-látomásairól gazdagon, gömbölyűen visszazengő énekhang. Mintha valami csodálatos módon megmaradt, nemrég föllelt akusztikus időkapszulából szólalna meg a maga teréből a XV–XVI. század. Az onnan visszahozott-visszakapott fegyelmezett zenei rend, egy másfajta, már kissé távoli, mégis ismerős, tudat alatt hiányzó és megnyerő harmónia.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..