Rendíthetetlen szívvel és erőteljesen kötelességének érezte, hogy szembeszegüljön, amikor látta, hogy az egyház szabadságát egyre inkább korlátozzák.” 1975. május 7-én, Mindszenty József bíboros halálának másnapján, az általános pápai kihallgatáson a világ minden részéről összegyűlt hívők előtt VI. Pál pápa pedig ezt mondta róla: „Gyászolunk, mert a halál kioltott a földön egy fáklyát, amely az utóbbi évtizedekben fényével világított az egyházban.” Halála kapcsán Franz König bíboros, bécsi érsek Pál apostol levelét idézte: Hite által még holtában is beszél (Zsid 11,4). Ezen megnyilatkozások és méltatások fényében – s ezeket még folytathatnánk – sokan sürgetően kérdezik újra és újra: mikor fogják végre boldoggá avatni Mindszenty bíboros urat? Jogos a sürgető kérdés, hiszen kultusza élő, ennek ékes bizonyítéka ez a mai nap is, és azoknak az ország- és világszerte élőknek a sokasága, akik mély tisztelettel, elismeréssel és hálával emlékeznek életpéldájára és áldozatára. Közös akarattal biztosan elérhető lehet rövid időn belül az ő boldoggá avatása. Láttunk már erre példát. Más nemzetek, amelyek összefogásból és közös akaratból példát mutatnak nekünk, magyaroknak, sikerült. Miért ne sikerülhetne nekünk is? Ugyanakkor higgyünk az ima minden akadályt legyőző erejében is! Mindszenty bíboros úr prófétai előrelátásához és Isten ügye melletti bátor kiállásához nem fér kétség. A szovjet birodalom három évtizedes rémtettei joggal töltötték el félelemmel Közép-Európa egyházait és népeit, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezek az országok a szovjet érdekszféra foglyai maradnak. A bíboros a kommunizmustól és az állami ateizmustól féltette magyar népét. Attól tartott, hogy nálunk is be fognak következni azok a tragikus események, amelyek a Szovjetunióban püspökök, papok és sok ezer szerzetes bebörtönözéséhez, illetve kivégzéséhez, továbbá templomok, kolostorok és iskolák bezárásához vezettek. Félelme nem volt alaptalan, hiszen ha lassabb ütemben is, de ezek nálunk is sorra bekövetkeztek. A magyar kommunisták vallásellenességétől, egyházüldözésétől, az ateista világnézet erőszakos terjesztésétől is joggal féltek a magyar emberek, hiszen erről már korábban bőséges tapasztalatot szerezhettek a Tanácsköztársaságnak nevezett kommunista terror idején. Még Mindszenty bíboros letartóztatása előtt, 1948. november elején mondta Rákosi: „A demokrácia eddig defenzív álláspontból a legteljesebb offenzívába megy át a katolikus egyház ellen.” Erre nem is kellett sokáig várni. Mindszenty bíboros ezért szilárdan meg volt győződve arról, hogy a kommunista hatalommal lehetetlen bármiféle kiegyezés, hiszen szándékuk világos: a hit, a vallásos élet és az egyház totális megsemmisítése. Az általános megalkuvás, elgyávulás és elkényelmesedés idején a bíboros nyíltan és bátran szembeszállt a Szovjetunió fegyveres erejével támogatott kommunista diktatúrával. A leghatározottabban fellépett a hitélet lehetőségeinek legkisebb megsértése ellen is. Amikor pedig a vallási egyesületek betiltására, majd pedig az egyházi iskolák államosítására is sor került, nem tétovázott a vallásszabadság érdekében nyíltan szót emelni. Egyetlen cél vezette: Állni Istenért, egyházért, hazáért. Mindszenty bíboros rendíthetetlennek bizonyult minden fenyegetés és támadó vádaskodás ellenére. Honnan vette ehhez a testi-lelki erőt, a bátorságot és az elszántságot? A természetfeletti kegyelem az ő esetében is jól építhetett a természetes készségekre. (…) Bőven kijutott neki a megpróbáltatásokból és a balsorsból. Bebörtönöztetései hitelesen mutatják, hogy evangéliumi rendíthetetlensége miatt a vallás- és egyházellenes diktatórikus hatalmaknak mindig útjában állt. Napjaink társadalmi és ideológiai helyzete sokban hasonlít Mindszenty bíboros úr korának helyzetéhez. Ugyanis mindmáig nem szűnt meg a hit- és az egyházellenesség sem. Az elmúlt évtizedekben a tudományosság látszatával több generációba – különösen a pedagógusok nemzedékeibe – belenevelték a most is tovább élő materializmust és ateizmust. Ma pedig egészen kifinomult módon, a világnézeti semlegesség álruhájában erőltetik az ateista és materialista ideológia kötelező elfogadását az állami iskolákban. A keresztényellenesség széles körben elfogadást, sőt támogatást nyert a sajtótól a legfelsőbb politikai körökig egyaránt. Emlékezzünk csak arra, hogy néhány évvel ezelőtt karácsonyi köszöntésképpen minden keresztény kiirtására buzdítottak az egyik rádióban. Majd az egyik miniszter azzal gúnyolódott, hogy Szűz Mária levette a kezét erről az országról. Később pedig, már miniszterelnökként, ugyancsak ő arra szólított fel, hogy meg kell nyomni a vészcsengőt, mert egy konzervatív fordulat van kialakulóban. Legutóbb pedig következmények nélkül hangozhatott el az egyik rádióban, hogy két dolog hat negatívan a gyermeknevelésre: a pornográfia és a kereszténység. Vajon meg lehetne ezt tenni más vallási közösséggel is? Nem. Hála Istennek! De a keresztényekkel szemben miért lehet ezt büntetlenül folytatni immár több éve? Kedves Testvérek! Nekünk, ma élő magyaroknak is szükségünk van olyan egyházi és közéleti vezetőkre, püspökökre és politikusokra egyaránt, akik Mindszenty bíboros ars poeticájának jegyében élnek, vagyis: állnak Istenért, egyházért, hazáért! Óriási most az ország vezetésére megválasztottak felelőssége. Sokat kell imádkoznunk értük, hogy lehetőségükkel és felelősségükkel helyesen élve, Isten akaratát keresve sikerüljön végrehajtaniuk történelmi feladatukat. De valójában egyikünknek sem lehet más a célja. Ugyanis mindnyájunknak, hívőknek és nem hívőknek közös a felelősségünk népünk sorsának alakításában. Az elmúlt időben sokan felismerték, hogy nemzetünk életének most nagy fordulatra van szüksége. Talán többek között e felismerésnek volt a megnyilvánulása a legutóbbi parlamenti választás eredménye is. 1956 óta soha nem jutott kifejezésre ilyen egységes népakarat. Viszont nem elég passzívan várni társadalmi helyzetünk jobbra fordulását, hanem mindenkinek részt kell vállalnia a változtatásban – Istentől kapott talentumai és lehetőségei szerint. Ma is aktuális Mindszenty bíboros 1956. november 3-án este, a rádióban elmondott beszédének egy fontos gondolata: „Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.” Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az anyagi helyzet javulását ugyan el lehet érni egy újfajta gazdaságpolitikával, ez azonban nem elég, ennél sokkal többre van szükségünk a kialakult helyzet megváltoztatásához. Erkölcseiben kell megújulnia az egész magyar társadalomnak! Fel kell ráznunk embertársainkat, s magunkat is, talán még nem késő. (…) Patrona Hungariae, Magyarok Nagyasszonya, segíts minket, gyermekeidet, hogy Isten akaratát keresve építsünk jelent és jövőt, egyházat és hazát egyaránt! Így jussunk egyre közelebb Mindszenty bíboros úr nagy álma, a Pannonia Sacra megvalósulásához.
(A szöveg a május 8-ai szentmisén elhangzott homília szerkesztett, rövidített változata.)
