Pieter Bruegel Szent Márton bora
A középkorban a szentek kultuszának kialakulása az adott személy sírhelyéhez kötődött. Szent Márton esetében azonban nem így történt: bár Tours büszke volt püspökének nyughelyére, Márton tiszteletének elterjedése Sulpicius Severus Vita Martini című életrajzához kötődik. Az egyház számára különösen fontos volt, hogy a mű tanúságot tesz a hit védelméről az arianizmus eretnekségével szemben, elbeszéli Márton és Poitiers-i Hilarius kapcsolatát, valamint megfogalmazza a nyugati szerzetesség eszményét.
Sulpicius Severus egy bordeaux-i arisztokrata család leszármazottja volt. Mártonról először barátjától, Nolai Paulinustól hallott, aki szintén a Nyugat-Európában újnak számító szerzetesi életformát választotta. És Paulinus volt az is, aki elvitte a Vita Martinit a kor egyik legnagyobb könyvkereskedelmi központjába, Rómába. Az V. század elejéről számos bizonyíték maradt fenn arról, milyen nagy siker lett a mű, s Szent Márton tisztelete ettől kezdve terjedt el szerte Európában.
455-ben Paviában, Márton gyermekkorának helyszínén már létezett egy Szent Márton-templom, Perpetuus tours-i püspök pedig 460 körül kezdte építtetni a bazilikát, amely a kultusz fontos központja lett. Ebben a korszakban Rómában is felépült egy Szent Szilveszter és Szent Márton tiszteletére szentelt bazilika (ma San Martino ai Monti), ennek azonban már nem lehet tours-i eredete. Ez arról tanúskodik, hogy a kultusznak itáliai alapjai vannak. Ezt bizonyítja az is, hogy a legrégebbi fennmaradt Szent Márton-ábrázolás Ravennában található, ahol Márton a római mártírok élén látható. Szent Benedek a tours-i püspök tiszteltére Monte Cassinón is szentelt templomot, melyet egy pogány szentély helyén alapított.
A kultusz itáliai elterjedésének egyik fő oka az lehetetett, hogy ekkor több ariánus vezető működött Rómában, és az egyháznak szüksége volt az ortodoxia megerősítésére. Emellett persze személyes kapcsolatok is szerepet játszottak, például Sidonius Apollinaris római prefektus, költő galliai kötődései.
Márton tiszteletének franciaországi történetében fordulópontot jelentett I. Klodvig király tours-i látogatása 507-ben. A frank uralkodó egy helyi, gall–római szentre támaszkodva kívánta megerősíteni hatalmát.
A franciaországi kultusz aztán Tours-i Szent Gergelynek köszönhetően teljesedett ki, aki 573-tól volt Tours püspöke. Historia Ecclesiastica Francorum (Korunk története. A frankok története) című munkájában Szent Márton már a frank monarchia védelmezőjeként jelenik meg. Ez egy új, Sulpicius Severus hagyományától független dimenziója Szent Márton tiszteletének.
A kultusz fontos elemévé vált Szent Márton köpenye, melynek első írásos emléke 679-ből származik. A köpeny a királyi kincstár legértékesebb ereklyéje volt, és külön intézmény óvta. Oly becsben tartották, hogy háború idején a hadsereg előtt hordozták. E nagy tisztelet emlékét őrzi, hogy a francia chapelle (kápolna) szó, illetve a 987-ben az ország élére kerülő Capeting-dinasztia neve is a köpeny (cappa) szóból származik.
Idővel a Sulpicius Severus életrajzában említett városok jelentősége visszaesett, és a megújuló, frank Szent Márton-kultuszban más városok kerültek előtérbe, például Mainz. E korszaktól kezdve Márton számos európai ábrázoláson lovagszentként jelenik meg. Szép példája ennek a XII. században készült bassenheimi dombormű, amely a köpenymegosztás jelenetét örökíti meg.
A megújult kultusz egy másik fontos központja a Saint Martin des Champs-templom és kolostor, Párizsban. Már a VII. századból fennmaradt egy feljegyzés arról, hogy itt állt egy Szent Márton-templom, de az a normann inváziók alatt elpusztult. Később I. Henrik, a Capeting-dinasztia harmadik uralkodója, 1060-ban újjáépíttette a templomot, amely a clunyi apátság egyik legfontosabb perjelsége és a kor egyik legjelentősebb párizsi bazilikája volt.
A XII. századtól aztán Szent Márton hivatalos, dinasztikus kultusza hanyatlani kezdett, miközben Szent Dénesé megerősödött. A Legenda Aureában Szent Márton még hangsúlyos szerepet kapott, a róla szóló szöveg hosszabb, mint a többi szent életrajza, de kiemelése szigorúan liturgikus keretek között történt. A közgondolkodásban megjelent az a nézet, hogy a lovagság alkalmatlan az új, modern állam építésére, és így Szent Márton, a lovagszent tisztelete is gyengült. A francia forradalom pedig elsöpörte a kultusz emlékhelyeit, hiszen azok a monarchiát, a „királyi zsarnokságot” jelképezték.
Szent Márton kultuszában ettől kezdve a hangsúly a népi vallásosságra tevődött át. Ebben fontos szerepet játszott az, hogy Márton liturgikus novemberi emléknapja jelentős időpont a gazdasági évben, így különösen sok szokás kötődött az ünnepéhez. Pieter Bruegel Szent Márton bora című festménye jól érzékelteti, hogy a folklórban maga a szent szinte mellékszereplő, és a középpontban a betakarítás utáni ünneplés áll. A hazánkban máig fennmaradt libaevés hagyománya közép-európai sajátosság, Itáliában és Franciaországban teljesen ismeretlen. A nyugat-európai folklór más módon őrizte meg a ludakkal kapcsolatos Márton-legendát. Nemrég fedeztek fel Korzikán egy XV. századból származó Szent Márton-ábrázolást, amely a híres köpenymegosztás jelenetét örökíti meg, és ezen a koldusnak, egészen egyedi módon, libalába van.
Szent Márton mai tisztelete az egyházi hagyomány és a folklór folyamatos kölcsönhatásából alakult ki. Ez biztosítja a dinamikát a kultusz számára, melyben jól megférnek egymás mellett a népszokások és az irgalom tisztelete.
